Állatok Világnapja 2006
Címlap / Kütyü és tudomány / Állatok Világnapja 2006

Állatok Világnapja 2006

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Idén hatodik alkalommal rendezi meg a Felelős Állatbarátok Egyesülete és a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara 2006. szeptember 30-án az Állatbarát Nyílt Napot.  

Az immár hagyományosnak nevezhető rendezvény célkitűzése az évek során mit sem változott. A szervezők a kiegyensúlyozott ember-állat kapcsolatból származó kölcsönös előnyökre kívánják felhívni a figyelmet, egyúttal játékos formában ismertetik meg az érdeklődőkkel a felelős állattartás alapelveit. A jól megszokott és kedvelt programok mellett sok újdonság és érdekes elfoglaltság várja a családokat.

Az idei rendezvény fő attrakciója, hogy a nemrégiben megnyílt Kisállatklinika kapui kitárulnak az érdeklődők előtt, igaz csak korlátozott számú részvevőnek, hiszen a folyamatos munka nem szenvedhet zavart.


A most átadott klinika a Steindl Imre által tervezett régi épületben, de már az EU igényeinek is megfelelő, minden szempontból korszerű intézmény. Az 1200nm-en működő klinika, magában foglalja az ambulanciát, a belgyógyászati, sebészeti és szülészeti részleget is. A Nyílt Napon a Kisállatklinika bemutatója 12 órakor egy prezentációval kezdődik a Belgyógyászat Tanszéken, majd 15-20 fős csoportokban indul a körbevezetés a klinikán.

Célunk, hogy a család minden tagja számára érdekes programokat kínáljunk, így a legkisebbeket lovaglás, állatsimogató, rajzverseny, kézművesfoglalkozás, kvízjáték, ugrálóvár, gyermekkoncert, mesejáték, lufihajtogató bohócok várják.

A kutyás programok minden évben nagyon népszerűek, ezért is igyekszünk évről-évre újdonságokkal előrukkolni. Idén első alkalommal láthatnak az érdeklődők a Nyílt Napon klikkertréninget, valamint kutyás játékok bemutatására is sor kerül a Népszigeti Kutyaiskola jóvoltából. Szintén első ízben szervezünk vakvezetőkutya-bemutatót, amely igazi kuriózumnak számít. Leczki Sarolta csapata katasztrófa mentőkutyás, a Tetra-2002. Alapítvány pedig terápiás kutyabemutatót tart majd az Egyetem parkjában.

A tornateremben kisállatbemutatót tartunk. Láthatók majd nyulak, csincsillák, tengerimalacok, madarak és hüllők is. Ugyanitt Gerendély Ágnes festőművésznő állatos képeinek kiállítása tekinthető meg. A Gladiátor kiadó standjánál a „Babszi kutya újabb kalandjai” című mesekönyv dedikálással egybekötött bemutatójára kerül sor. Az árva kutyusok és cicusok mellett, idén görényeket is örökbe lehet fogadni.

A nap folyamán a FÁBE szakértői tanácsadást tartanak a kisállattartás, állatorvoslás, kisállatkozmetika, kutyakiképzés, állatvédelem és állatterápia témakörében. Ezeken kívül egész napos színpadi program, filmvetítés és nyereményjáték várja az érdeklődő állatbarátokat. A rendezvény ideje alatt az Egyetem múzeumai is nyitva állnak a nagyközönség előtt. A programokat a 15 órakor kezdődő Groovehouse koncert zárja. A belépés ingyenes!

Minden érdeklődő állatbarátot szeretettel várunk 2006. szeptember 30-án 10 és 16 óra között az Egyetem István úti parkjában (Budapest, 1078 István út 2.)

Felelős Állatbarátok Egyesülete,
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 789 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x