Az utolsó táncoló medvét is felszabadították
Címlap / Őrület / Az utolsó táncoló medvét is felszabadították

Az utolsó táncoló medvét is felszabadították

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-09-23

Történelmet írt az állatvédelem múlt hét végén, amikor számos szervezet és az indiai kormány együttműködése révén sikerült "felszabadítani" az utolsó táncoló medvét Indiában. 


Rendezvénynaptár
Az állatvédelmi csoportok már évek óta harcoltak azért, hogy véget vessenek az évszázados hagyománynak. India utcáin elterjedt látvány volt, hogy ajakos medvéket (Melursus ursinus) kényszerítettek különféle mutatványokra. Ahhoz, hogy az állatok könnyebben kezelhetők legyenek, fogaikat kihúzták, a pofájukon fúrt lyukon pedig kötelet húztak át. A megmentett négyéves medve az utolsó abból a több mint hatszázból, amelyek új otthonra és gondoskodásra találtak különböző medvemenhelyeken India-szerte.

Az állatvédő szervezetek egyikének, a brit International Animal Rescue (IAR) ügyvezető igazgatója, Alan Knight úgy nyilatkozott a BBC hírportál szerint, hogy az állatvédelemben eltöltött évei során még soha nem volt részese ekkora sikertörténetnek. Már azt csodálatosnak nevezte, hogy sikerült javítani több száz medve életkörülményein, de hogy örökre pontot lehetett tenni e kegyetlenség végére, szerinte igazán páratlan jelentőséggel bír.

A medvék megmentéséért folytatott küzdelem hét évvel ezelőtt kezdődött az IAR, az indiai Wildlife SOS (WSOS), az ausztrál Free the Bears Fund (FTB) és a francia One Voice Association összefogásával. A medvetáncoltatást 1972 óta rendelet tiltja Indiában.

A kampány része volt a medvetáncoltatók (kalandárok) átképzése, hogy a medvék átadása után is legyen miből eltartaniuk családjaikat. A kalandár gyerekek pedig első ízben részesülhetnek iskolai képzésben a Kalandár Rehabilitációs Projekt támogatásával.



 
Képforrás: Canva Pro adatbázis.



 
 
[ 3784 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
x