Mumifikált vámpír szívet árvereznek az eBay-en
Címlap / Őrület / Mumifikált vámpír szívet árvereznek az eBay-en

Mumifikált vámpír szívet árvereznek az eBay-en

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Vámpír rajongók figyelem: igazi (?) vámpír szívet lehet venni az aukciós portálon. 

A szív a mellékelt igazolás szerint egy Auguste Delagrance nevű amerikai férfié volt, aki vámpír volt és mintegy 40 ember haláláért tartották felelősnek az 1900-as évek elején. Miután azonosították, egy római katolikus pap és egy vudu varázsló közösen levadászta és 1912-ben megölte.

A tartósított szív mellett a tölgy dobozban azt a fa cöveket is megőrizték, amellyel megölték a vámpírt.

Fotók: eBay      

Na, ennyi a sztori, amely egészen hihetőnek tűnik, hiszen a XX. század elején valóban volt vámpír hisztéria Amerikában, valóban voltak sorozatgyilkosok és az is előfordult, hogy megpróbálták levadászni a feltételezett vámpírokat.

Ez azonban valójában inkább egy műalkotás, régies fadobozzal és írással, valamint szárított, majd viasszal bevont marhahúsból készített "szívvel", amelyen a hatás kedvéért még a cövek által ütött lyukakat is elkészítették.

Amikor néztük, a licit több mint 250 dollárnál tartott.









 
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 4908 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x