HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-20
Címlap / Őrület / Veszélyben a Duna-delta?

Veszélyben a Duna-delta?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-20

A Duna-deltánál épülő Bastroe-csatorna szakértők szerint komoly veszélyt jelent a nemzetközi jelentőségű  

 

A Duna-deltánál épülő Bastroe-csatorna szakértők szerint komoly veszélyt jelent a nemzetközi jelentőségű vizes élőhely számára, ahol évente vándormadarak millió pihennek meg, és amely számos kihalóban lévő fajnak nyújt utolsó menedéket.

Duna a maga mintegy 2850 kilométerével a világ legnemzetközibb folyója. Tíz ország osztozik rajta, tíz ország vitázik rajta. A forrástól a deltáig állandó politikai és szakmai viták, konfliktusok ugyanakkor természetvédelmi együttműködések tárgya.

Február végén a Románia, Ukrajna és Moldova között rendezett találkozón, egyezség született a Duna-delta bioszféra rezervátum területén való háromoldalú együttműködés kidolgozásáról. Az eseményt viszont beárnyékolta az ukrajnai védett területen átvezető, a Duna Bastroe-ágát a Fekete-tengerrel összekötő csatorna építése. A döntést azzal indokolták, hogy eddig csak román felségvizeken, a Sulina-ágon tudtak elhajózni a tengerhez. Bár a hír nagy nemzetközi visszhangot váltott ki a terület kiemelkedő természetvédelmi értéke miatt, előrelépés még nem történt ezen a téren; az építkezés pedig folytatódik ...
tovább





 
 
[ 474 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x