A fény tisztaságot sugároz
Címlap / Otthon / A fény tisztaságot sugároz

A fény tisztaságot sugároz

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

A téli időszakban nagyon korán sötétedik, nehéz megszokni, hogy már délután négykor lámpát kell gyújtanunk munkahelyünkön, otthonunkban. A korai sötétedés sokakból enyhe depressziót vált ki, másoknal pedig alvásigényét növeli - ők inkább az álom tudatlanságába menekülnek.  

A téli időszakban nagyon korán sötétedik, nehéz megszokni, hogy már délután négykor lámpát kell gyújtanunk munkahelyünkön, otthonunkban. A korai sötétedés sokakból enyhe depressziót vált ki, másoknal pedig alvásigényét növeli – ők inkább az álom tudatlanságába menekülnek.

Saját otthonunkat néhány jól elhelyezett, megfelelő színű és fényű lámpával azonban kellemesebbé tehetjük. A fény hatására megváltozik otthonunk, bútoraink megszépülnek, a falon lévő képek más hangulatot árasztanak és növényeink is életrekelnek. Elsőként azt kell eldönteni, hogy lakásunk mely részét szeretnénk kihangsúlyozni. Egy szép akváriumot, vagy inkább bútorainkat, esetleg a faliképket – mi az, ami számunkra a legfontosabb, a leginkább szeretjük. Ez a tárgy kapjon a legtöbb fényt, ez legyen a hangsúlyos. A szépség mellett vegyük figyelembe a praktikusságot is: milyen dolgokat fogunk abban a szobában tenni, ahhoz mennyi fényre van szükségünk. Mérlegelnünk kell, hogy hova tegyünk erős fényt, hova szórt, és hova egészen puha, hangulatvilágítást.

Egy egész szoba kivilágításához legjobb a körben falra szerelt, mennyezetre néző fehér fényű, nagy teljesítményű lámpákkat használni. Természetesen abban az esetben, ha a plafon fehér, de legalábbis világos színű. Ha valakinek különösen elegáns bútorai vannak, érdemes arra irányítani a figyelmet. A fény árnyalatai, klülönös tónusai kiemelik a bútor szépségét, szerepét az adott helyiségben. Sokkal személyesebbé teszi a környezetet. Egy saroknak a megvilágítása nem igényel harsány fényt, egy-két kisebb lámpával is barátságossá tehető.

Nagyobb fényerőt halogén lámpával tudunk elérni, ezt tegyük a konyhába, íróasztali lámpánkba. Az ebédlőbe, vagy nappali szobánba, ha éppen egy kellemes beszélgetést folytatunk, mindenképpen meleg színeket alkalmazzunk. Hangulatfényhez választhatunk sólámpát, mely barátságos sárgás-barnás színe mellett melegíti is a helységet, vagy színes üveggel, selyemmel, bőrrel bevont asztali lámpákat.

Sejtelmes hangulatot áraszt a szekrények tetejére elhelyezett “rejtett” puha fényű izzók sora. Ugyanígy a könyvespolcon 120-140 cm magasságban álló kislámpa, színes szövetbevonattal is nagyon kedves lehet. Igazán bensőséges hangulatot a különböző színű, illatú mécsesek, hangulatgyertyák segítségével teremthetünk. A téli időszakban bátran használjuk őket!

Shine
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 14603 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x