Baba ekcéma: okok és megelőzés
Címlap / Otthon / Baba ekcéma: okok és megelőzés

Baba ekcéma: okok és megelőzés

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-02-23

Apró, vörös kiütés - viszket, sokasodik, kiszárad. Pici dudorok, mint hívatlan telepesek lepik el a baba bőrét, a szülők legnagyobb rémületére. Az ekcéma, orvosi nevén atópiás dermatitisz sok baba és család életét nehezíti meg. 

 

Kevesen tudják azonban, hogy egyrészt az arra hajlamos családoknál is van lehetőség a betegség megelőzésére, másrészt, ha már kialakult, megfelelő kezeléssel kordában tarthatjuk a betegséget. A kulcs az allergén korai felismerésében és kizárásában rejlik, ezért is fontos a kezdetektől odafigyelni a baba táplálására. Az európai gyermekek 8-10%-a ekcémás, a tünetek az esetek zömében már az első életévben megjelennek, az esetek körülbelül 30 százalékában pedig 5 évesnél fiatalabb gyereknél tapasztalhatóak. 

Az ekcéma első jele a kiszáradó, grízes tapintatú bőr mely a későbbiekben vörössé válik. A kiütés többnyire viszket, majd apró, hámló hólyagok is keletkezhetnek a bőr felületén, ha ezek folyadékkal telnek meg, akkor váladékozhatnak is. A picik gyakran vakargatják magukat, ettől persze csak jobban viszket a kiütés és elindul az ördögi kör. A betegség második fázisában a bőr beteg része megvastagodik, halványabb lesz, és pikkelyessé válik. Az ekcémás bőr - mint a leégett és hámló felület - folyamatosan „potyog” a betegről. Kisbabáknál általában a hajlatokban és arcon jelennek meg az első bőrelváltozások, de előfordulhat ekcéma a végtagokon is. Ahogy cseperedik a pici, a bőrtünetek vándorolhatnak is az egyes testrészeken. 

Fehér bőrű, kék szemű, szőke hajú – az egyik legjellemzőbb leírása azoknak a piciknek és szüleiknek, akik hajlamosak az allergiára. Természetesen, a megelőzés minden családnál fontos, különösen ott, ahol a családban már az egyik szülő vagy mindkét szülő, esetleg testvér allergiás.


Hat hónapos korig kizárólagos anyatejes táplálás javasolt, hiszen az immunrendszer felépítésében a szoptatás nélülözheteten szerepet játszik. Anyatej hiányában a részben lebontott (hidrolizált) tejfehérjét tartalmazó, úgynevezett HA tápszerek fogyasztásával előzhetjük meg a betegség kialakulását. A tehéntej bevezetését legalább 1, de javasolt akár 3 éves korig is kitolni. Minél később találkozik a baba erős allergénekkel, annál kisebb eséllyel alakul ki allergiás reakció.

Mit tehet a szülő, ha kisbabája ekcémás? A legfontosabb, hogy a lehető leghamarabb megtaláljuk a kiváltó okot, és azt kiiktassuk a baba életéből, étrendjéből. Az első 2 életévben az esetek mintegy felében az élelmiszerallergia a felelős az ekcéma kialakulásáért. Talán a legismertebb élelmiszer allergén a tehéntej fehérje. A baba az anyatej vagy a tápszer kapcsán találkozik először ezzel a fehérje típussal, ekkor immunrendszere még fejletlen, nincs erre felkészülve. Amennyiben felmerül a tejfehérje allergia lehetősége mint kiváltó ok és a baba anyatejet eszik, akkor javasolt az anya étrendjéből a tehéntejet és a tejtermékeket teljesen kivonni, illetve minden olyan élelmiszert, mely tehéntej fehérjét tartalmaz. Anyatej hiányában speciális tápszerek adása javasolt, ezek a tehéntej fehérjét lebontva tartalmazzák, így nem viselkednek úgy a baba szervezetében, hogy irritáló tünetet okozzanak, viszont biztosítják az ebben a korban nélkülözhetetlen fehérjéket.

Az ekcéma leggyakoribb kiváltó okai:
  • tehéntej, tojás, tejtermékek
  • citrusfélék, olajosmagvak
  • házi por, pollen, penész, állatszőr
  • hideg idő és száraz levegő
  • erős verítékezés
  • dohányfüst, vegyszerek

Ha zöldség vagy gyümölcs váltja ki az ekcémás tüneteket, akkor mindenképpen javasolt gyermekorvossal és védőnővel egyeztetve összeállított étrendet adni a babának. Ha bizonyos ételeket nem ehet a baba, hiányállapot alakulhat ki értékes tápanyagokból, vitaminokból, ásványi anyagokból, erre fontos figyelnünk. Egészen 6 hónapos korig az anyatej vagy annak hiányában a tápszer minden igényét fedezi a babának. 6-12 hónapos kor között anyatejes babák esetében a gyermekorvos által javasolt vitamin és ásványi anyag kiegészítés lehet szükséges. Anyatej hiányában, ha a baba tápszert fogyaszt, akkor a napi 5-8 dl elfogyasztásával szinte minden vitamin és ásványi anyag beviteléről gondoskodhatunk. Mint tudjuk, a baba immunrendszerének a 2/3 része a belekben található, ezért a baba belső védelmét helyes táplálással a bőrbetegségekkel szemben is erősíthetjük.
  • 6 hónapos korig kizárólagos szoptatás
  • anyatej hiányában megfelelő tápszer választása
  • allergének kerülése
  • tehéntej kerülése 2-3 éves korig
  • a baba bőrének megfelelő hidratálása.


A megfelelő táplálás mellett kiemelten fontos a bőr rendszeres hidratálása. A baba bőrét minél kevesebb ideig „áztassuk”  a fürdetés során. A legjobb fürdési módszer a tusolás. A viszketés enyhítésére használjunk az orvos által javasolt ecsetelőt, krémet. A baba ruházata legyen természetes (pl. pamut). A babaszoba páratartalmának 60-70% körüli tartásával megelőzhetjük a bőr kiszáradását.

Jó  hír, hogy a gyermekkori ekcémát – természetesen megfelelő kezelés mellett - a babák fele kinövi. Még ha nem is szűnnek meg teljesen, jelentősen csökkennek a panaszok, ahogyan a gyerek cseperedik, így iskolás korra teljesen el is múlhatnak

Fontos, hogy az atópiás dermatitisz bőrtüneteinek megszűnte után az esetek egyharmadánál asztma, 60%-nál szénanátha alakulhat ki felnőtt korban. Ezért a gyerekeknél egészen pici kortól oda kell figyeljünk a megfelelő környezet kialakítására és az egészséges, minden tápanyagot biztosító táplálkozásra.

Súlyosabb tünetek esetén mindig a gyermekorvos határozza meg a terápiát. Szükség esetén szteroid tartalmú kezelést alkalmaznak.

Cumisüveg és Tudomány
Magyar Gyermekorvosok Társasága (MGYT)
www.gyermekorvostarsasag.hu

Képek:
piqs.de: awej - Blick durch die Klangröhre
piqs.de helmutli - Unser Engel ist da





 
 
[ 21282 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x