Tartsunk szünetet!
Címlap / Pasizás / Tartsunk szünetet!

Tartsunk szünetet!

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-09-24

Nehéz elfogadni, hogy az életben is adódhat olyan periódus, mikor nélkülöznünk kell a másik közelségét, ráadásul mindezt szabad akaratunkból téve. Az pedig csak külön hab a tortán, hogy ilyenkor majd belepusztulunk az érzelmi bizonytalanságba.  


Rendezvénynaptár
A NEMEK KÖZTI SZAKADÉK

Nem vagyunk egyformák, és olykor őrjítően szélesnek tűnhet az a bizonyos szakadék a női és férfi gondolkodásmód között. Mert hát itt van mindkét nem, hitük szerint azonos vágyakkal, melyek folyamatosan egymás felé hajtva őket a végső egyesülést megcélozva irányítják a viselkedésüket, mégis, a nemeknek ebben a játékában folyamatos megnemértés tapasztalható.

Elviekben minden nő arra vágyik, hogy találjon egy olyan férfit, aki mellett úgy érzi, végre révbe ért, így aztán szinte felfoghatatlan a pasik azon reakciója, melynek során ők ugyanezt megtapasztalva, ahelyett, hogy teljes gőzre kapcsolnának, ijedtünkben inkább tövig tapossák a fékpedált.

Jogosan vetődhet fel a kérdés, vajon miért működik ennyire másképp férfi és nő?
Mi lehet az oka annak, hogy egy kapcsolatban a teljes harmóniát megtapasztalva a nők még többet, míg a férfiak hirtelenjében inkább „szünetet” akarnak?

A SZERETET IRÁNTI SZÜKSÉGLET

Eltekintve most attól az evolucionista nézőponttól, miszerint a férfiak egyetlen célja, hogy minél több nővel egyesülve élhessék meg poligám vágyaikat, az emberi faj esetében a szeretet és valakihez való tartozás szükségletét igenis egységesnek tekinthetjük. Minden emberi lénynek szüksége van szeretetre és elfogadásra, s bár ennek prioritása és intenzitása egyénenként és élethelyzetenként eltérhet, valamennyi deviáns – az átlaghoz képest normaszegőnek minősülő – viselkedés hátterében a figyelem és törődés hiánya az, ami okként fellelhető.

A legnagyobb szüksége a szeretetre és elfogadásra nyilvánvalóan a gyermeknek van, az ugyanakkor, amelyet a párkeresés során a másik nem képviselőjében keresünk, nem sokban különbözik ettől a fajta vágytól. Nem csupán a nemi késztetés hajt ugyanis a másik ember felé minket. Szeretetre és elfogadásra is szükségünk van, melynek gyökereit pedig éppen a gyermekkorunkból hozzuk.

Amikor pedig úgy érezzük, megtaláltuk azt a személyt, aki mellett nem csupán a szexuális késztetéseink, hanem érzelmi szükségleteink megélésére is lehetőséget kapunk, legtöbbször erős vágyat érzünk az elköteleződés kifejezésre juttatása kapcsán - legalábbis ami bennünket nőket illet. A pasik ugyanis valami oknál fogva, valahogy egész másképp működnek.

A KAPCSOLAT FEJLŐDÉSI ÍVE

Ha egy férfi és egy nő találkoznak egymással, a legritkább esetben gondolnak arra, hogy a köztük kibontakozni látszó történet akár valami mély és hosszú távú kapcsolatnak a kezdete is lehet.

Az esetek többségében az ismerkedési periódus az, ami biztosítja a felek számára a kellő információt, mely alapján később ütköztethetik az elvárásaikat az egymásban megtapasztalt valósággal. Ennek hatására pedig egyfajta kép rajzolódik ki bennünk arra nézve, hogy el tudnák-e egymással hosszabb távon is képzelni az életet, vagy pedig olyan eltérés mutatkozik az értékrendjük és a jövőre vonatkozó elképzeléseik között, mely alapvető akadályát képezné annak, hogy útjaik tartósan keresztezzék egymást.

A szexuális vágy megléte és/vagy érzelmi biztonság megélésének szükséglete persze torzíthat ez előbbi folyamaton, elnyújtva, meglassítva a végső elhatározás kimondásának idejét.
Sok nő ragad benne egy rossz alapokon nyugvó kapcsolatban csak azért, mert fél önmagának kimondani, hogy tulajdonképpen nem ez az, amire valójában szüksége van.
 

A férfiak helyzete kicsit más. Ők legtöbbször kényelmi szempontok figyelembevétele mentén döntenek úgy, hogy akár évekig is egy olyan nő mellett maradnak, akivel voltaképp nem tudják elképzelni a közös jövőt. Nem tudják elképzelni azt sem, hogy vele valaha családot alapítsanak.
Egyik fél részéről sem tisztességes az így kialakuló helyzet, ámbátor minden ember egyéni felelőssége az, hogy felismeri-e, ha megalkuvó kapcsolatban él, s tesz-e azért, hogy végre olyan életet éljen, melyre lényegében vágyik.
 
A TÖKÉLETES PARTNER

Viszonylag ritkán adatik meg tehát a helyzet, mikor az ember lánya akarva sem talál hibát abban a személyben, akivel épp együtt van.

Nem azért, mivel nem létezik egy sem - tökéletes ember ugyanis nincsen.
Az ok ilyenkor inkább abban keresendő, hogy a férfi - akivel legszívesebben minden szabad percét töltené - egyszerűen nem rendelkezik olyan jellemzőkkel, értékrenddel és tervvel, melyek pedig összeegyeztethetetlennek tűnnének saját elképzeléseivel.

Magyarán olyanfajta harmóniát és biztonságot élhet meg mellette, melyre ugyan mindig vágyott, ámde más férfiak oldalán mindezidáig hiába keresett. Persze előfordulhat, hogy ennek ellenére az adott férfi mégsem lesz hasonló véleményen a kettejük helyzetét illetően.

Mégis, mikor a mindennapok azt mutatják, hogy ebben a párkapcsolatban nem egyedül a nő érzi azt, ezúttal valóban sikerült megtalálnia a tökéletes partnert, szinte sokkolóan hathat, ha a férfi egyszeriben elé áll és váratlanul időt kérve a tökéletes boldogság állapotából az érzelmi bizonytalanságba taszítja őt.


KÉTSÉG ÉS/VAGY BOLDOGSÁG

Nos, igen, olykor ijesztően szélesnek mutatkozhat az a bizonyos szakadék a férfi és női gondolkodásmód között. Normál esetben ugyanis egy nő sosem függesztene fel valamit – egy párkapcsolatot - mely pedig alapvetően szép és élvezetes élmények forrása, s pozitív érzéseket generálva, vágyakozással tölti el mindkét felet.

A pasik ezzel szemben ilyenkor hajlamosak pánikba esni és gondolkodási időt kérni. Eltöprengeni azon, hogy vajon jó-e az időzítés?!
Valóban örülhetnek-e önfeledten ennek az élettől kapott ajándéknak?!
Felkészültek-e már egy ilyen jellegű érzelmi elköteleződésre?!
Tudnak-e annyit adni, amennyit kapnak?!
Képesek-e érzelmekre fókuszálni, vagy a hivatásuk épp az, ami prioritást élvez?!
Sok-sok kérdés, racionális mérlegelés és a végén egy döntés, melybe pedig az ember lányának nincs beleszólási lehetősége.

Mert ahogyan minden romantikus filmben kell, hogy legyen egy konfliktus, egy szívszaggatóan szép szám, és pár képkocka arról, mikor a szerelmesek csupán az ablakon keresztül a távolba révedve gondolnak egymásra, éppúgy az életben is sor kerülhet mosolyszünetre.
Olyan időszakra, mikor csak megadóan várjuk, hogy a férfi, akit tökéletesnek látunk, érzünk és tapasztalunk, végül visszataláljon hozzánk, s merve megélni azt, hogy mi egymáshoz tartozunk, végre megtalálja a kapcsolatban önmagát.

Kíváncsi vagy Völgyessy Véda mindennapjaira?
Akkor a részletekért kattints ide:
http://vaginautazas.blog.nlcafe.hu/

Képek:

www.dreamstime.com - Proposing

www.dreamstime.com - Love pose
www.dreamstime.com - Love symbol
 
Képforrás: Canva Pro adatbázis.



 
 
[ 444 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
x