Felháborító! Tolvajnak nézték az énekesnőt!
Címlap / Showbiznisz / Felháborító! Tolvajnak nézték az énekesnőt!

Felháborító! Tolvajnak nézték az énekesnőt!

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Az utóbbi időben egyre többet hallani arról, hogy a nagy bevásárlóközpontok biztonsági személyzete árgus szemmel követi a vevők minden mozdulatát, s az első, általuk gyanúsnak vélt jelre egyből ugranak, átkutatnak, motoznak, gyanúsítgatnak. A napokban hasonlóképpen járt a Megasztár egyik felfedezettje is. 

Szabó Eszter egy gyulai szupermarketben nézelődött, amikor egyszer csak közre fogták az áruház biztonsági emberei. Azt állították, az énekesnő el akarta lopni, vagy legalábbis használta a polcra kihelyezett kozmetikumokat.

Kiderült, hogy a késő éjszakai órán a boltban jóformán teljesen egyedül sétálgató megasztárost már jó ideje figyelték a biztonsági kamerákon keresztül. Így "tűnt fel", hogy Eszter több dezodort és parfümöt is kipróbált, majd visszatette őket.

A "nagy fogás" azonban nem jött össze, bebizonyosodott ugyanis, hogy az énekesnő kizárólag a "tester" feliratú, tehát kifejezetten kipróbálásra kihelyezett flakonokhoz, illetve üvegcsékhez nyúlt. A biztonságiak azonban tovább erősködtek, azt szerették volna elérni, hogy Eszter vásároljon meg minden olyan darabot, amelyet kézbe vett.

Az énekesnő keményen visszautasította a képtelen követelést, így végül csak azt a szemceruzát fizette ki, amit egyébként is meg akart vásárolni. Eszter kijelentette: többet minden bizonnyal ne teszi be a lábát az ominózus szupermarketbe.

Elhatározását csak üdvözölni tudjuk, ám még jobban tette volna, ha az esetről szóló nyilatkozatában konkrétan megnevezi azt az áruházat, ahol a szégyenteljes vádakkal szembe kellett néznie. Így mi is tudnánk, melyik bevásárlóközpontot érdemes elkerülnünk a jövőben.

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 1087 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x