Szinetár Dóra kisfiával kiabál
Címlap / Showbiznisz / Szinetár Dóra kisfiával kiabál

Szinetár Dóra kisfiával kiabál

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-05-28

Az internetes sztártévé mikrofonjának legfrissebb áldozatai Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán voltak, akik őszintén vallottak a kapcsolatukról, és az együtt dolgozás élményeiről. A sztárpárt elárulta, hogy ők is szoktak veszekedni, bár egymással nem, maximum a kisfiukkal kiabálnak. Ennek ellenére nagyon harmonikus kapcsolatot ápolnak, ami talán annak is köszönhető, hogy a számukra lényeges kérdésekben egyetértenek. 

 

A Tabu Tv először arról faggatta a színész házaspárt, hogy hogyan élik meg a közös munka pillanatait, és hogy ki hogyan viszonyul a másik karrierjéhez.

"Azt gondolom, hogy egyébként abban amit csinálunk, abban külön-külön megálljuk a helyünket, tehát mielőtt megismerkedtünk, mind a ketten játszottunk már főszerepet" - meséli a Tabu Tv-nek Bereczki Zoltán, aki kedvesével, Szinetár Dórával együtt beszélgetett riporterünkkel a NÉVshowR következő adásának felvétele után. "Igazából mi a színházban nem is nagyon dolgoztunk együtt, és ennek ellenére azért működő pályánk volt mindkettőnknek, úgyhogy nem hiszem, hogy bármelyikünk is azt gondolná, hogy a másik hátán élne" - tette hozzá az internetes sztártévének adott interjújában Szinetár Dóra, aki olyannyira harmonikus kapcsolatban él párjával, hogy még a felvételre is összeöltözve érkeztek. A sztárpár azt is elárulta, hogy pihenésre kevés idejük jut, de nyáron azért mégis ki tudtak kapcsolódni néhány napot.

Szinetár Dóra és párja kettesben bár csak két napra merészkedtek el a gyermekeiktől külföldre, közös nyaralásban is volt része a családnak. "Londonban voltunk első nap, és második nap pedig lementünk a tengerparthoz, és megkerestük az egyik jövőbeli színházi szerepünk eredeti helyszínét, amiben ketten játszuk a főszerepet Zolival" - meséli a Tabu Tv-nek Dóra, aki azt is megosztott a kíváncsi tabusokkal, hogy gyermekeikkel Spanyolországba és hazánk több pontjára is elutaztak a nyáron.

A színész házaspár nagyon békés természetű, így talán nem is gondolnánk, hogy viták is szoktak kialakulni köztük. "Természetesen szoktunk veszekedni" - jegyzi meg azonnal Bereczki Zoli. Képzeljék el mondjuk kiabálni Szinetár Dórát, ugye nem megy?! "Kisfiammal szoktam kiabálni néha, de csak ritkábban. Emberek vagyunk, tehát alapjába véve mi is veszekszünk egymással, csak azt gondolom, hogy pont azért tudunk békében élni, mert az élet számunkra lényeges kérdéseiben egyetértünk" - mondta el a Tabu Tv-nek adott riportjában Szinetár Dóra, akit színészi tehetségén túl gyönyörű mosolyáért szeretnek az emberek.

Tabu TV >>
 






 
 
[ 1981 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x