HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-19
Címlap / Szépség-Egészség / Súlyos bajtól ment meg a csoki!

Súlyos bajtól ment meg a csoki!

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-19

Lehetünk a csoki mellett vagy ellen, ennek a csalogató finomságnak a fogyasztása hosszútávon a stroke-tól is megvédhet. 

 

Jó hír a csoki rajongóinak! Egy új kutatás eredménye szerint a csokoládé hosszútávon csökkentheti az agyi katasztrófa kockázatát. Azok a férfiak, akik mérsékelt mennyiségben, de hetente fogyasztottak csokit, egy 10 éves időszak leforgása alatt sokkal kisebb valószínűséggel szenvedtek el stroke-ot, mint akik egyáltalán nem ettek ebből az édességből.

A különbség ugyan csekély volt, de jelentős. A tanulmány azon résztvevőinél, akik a legtöbb csokoládét ették – a mennyiség nagyjából egyharmad csésze csokoládéval volt egyenértékű – 17 százalékkal csökkentett a stroke rizikója. Az önkéntesek egyébként svéd férfiak voltak, 49 és 75 éves kor között.


Étrendjüket a kutatók kérdőívek kitöltetésével követték, ezek segítségével tartották számon, milyen gyakran fogyasztottak csokoládét. Tíz éven keresztül követték a résztvevők étrendjét, ez idő alatt 1,995 esetben regisztráltak első alkalommal bekövetkezett stroke-ot.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a csokoládé megelőzheti a diabéteszt, szabályozza a vérnyomást, és véd a szívbetegségtől. A benne levő antioxidáns növényi anyagok, a flavonoidok egészségre gyakorolt előnyös hatása már jó ideje ismert.

Dr. Susanna Larsson, a Stockholmi Karolinska Intézet munkatársa, aki a legutóbbi kutatást vezette, a Neurology szaklapban elmondta: a csokoládé fogyasztás előnyös hatása a stroke-kal szemben valószínűleg a csokiban levő flavonoidoknak köszönhető. Védelmet jelentenek a szív- és érrendszeri betegségek ellen, köszönhetően antioxidáns-, véralvadásgátló- és gyulladásgátló tulajdonságaiknak. Az is lehetséges, hogy a csokiban levő flavonoidok csökkentik a vérben a rossz koleszterin koncentrációját és csökkentik a vérnyomást.

„Érdekes módon, korábban az étcsokoládét hozták összefüggésbe az egészséges szívvel, ám Svédországban a csokoládéfogyasztás 90 százalékát – beleértve azt is, amelyet a tanulmány időszakában fogyasztottak – a tejcsoki tette ki” – tette hozzá a szakember.

Azok a férfiak, akik legnagyobb mennyiségben fogyasztottak csokit, 63 grammot ettek meg hetente. Ez a mennyiség egy csokis chipsszel teli csésze egyharmada, vagy ha másként nézzük, egy kicsit több, mint egy átlagos Mars szelet, ami 58 grammot nyom.

A 17 százalékos stroke kockázat-csökkenés azt jelenti, hogy 12-vel kevesebb stroke jutott 10 ezer résztvevőre 10 év leforgása alatt.


A kutatás egy, nagyobb szabású analízist követett, melynek öt tanulmány képezte részét Európából és az Egyesült Államokból - 4260 stroke-os esetet is tartalmaztak. Ebből kiderült, hogy azok, akik a legtöbb csokoládét ették, 19 százalékkal kevésbé voltak hajlamosak az agyi érkatasztrófára, mint akik a legkevesebbet fogyasztották.

Minden, csokifogyasztásban bekövetkezett növekedés – nagyjából 50 gramm hetente – 14 százalékkal csökkentette a stroke kockázatát.

A kutatók szerint természetesen további kutatások szükségesek, mielőtt bármilyen ajánlást tennének a csokoládéfogyasztással kapcsolatban – hiszen, mint hozzátették: a csokinak magas a cukortartalma, sok benne a telített zsír és a kalória, ezért érdemes csak mértékkel fogyasztani.


B.A.

Forrás >>




 
 
[ 2848 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 
/img/hirdetes/harmonet_kinai.png
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x