Teremts bőséget a jóga segítségével!
Címlap / Szépség-Egészség / Teremts bőséget a jóga segítségével!

Teremts bőséget a jóga segítségével!

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

A jóga gyakorlásáról szinte csak és kizárólag annak fizikai hatásai jutnak eszünkbe. Még haladó gyakorlók számára is elsődleges cél egy-egy ászana minél tökéletesebb kivitelezése, hosszabb ideig történő kitartása vagy újabb pózok megtanulása. Már-már érzik, miért fontos az óra eleji ráhangolódás és az óra végi mély relaxáció, ám sokkal kisebb mértékben használják ki ennek erejét, mint amennyire lehetőségük nyílna. A jóga nidra többnyire ma is "csak" mély, levezető relaxációt jelent, pedig óriási áldás válik elérhetővé, ha megfelelően alkalmazzuk.  

Célkitűzés, sankalpa

A sankalpa szanszkrit szó, olyan tömör, egyes szám első személyben tett pozitív kijelentő mondat melyet, mint egy magot, elültetünk az óra eleji ráhangolódás során. Ennek az adott gondolatnak, célnak (Pl. „Anyagi bőségben élek!”) „szenteljük” a jógaórát. A megerősítő mondat, mint személyes mantra – függetlenül attól, hogy nem recitáljuk az óra alatt – végigkíséri mozdulatainkat, tudatalattinkban folyamatosan ott rezeg. Ha célunk pl. a munkahelyváltás, de nem tudjuk, merre lépjünk, akkor a fizikai burkon túl a jóga mélyebb aspektusait is felhasználhatjuk a vágyott célunk elérése érdekében.

Ászanák, jógapózok: Merre induljak?

A sankalpa mellett, annak kiegészítéseként konkrét ászanákkal, jógaszekvenciákkal segíthetjük akár olyan konkrét, anyagi álmok, vágyak megvalósulását is, mint az anyagi bőség megteremtése. Egy-egy jógapóz tökéletes arra, hogy az adott célkitűzéshez kapcsolódó csakrákra fókuszáljunk, azokat intenzívebben működtessük. Ha – maradva a fenti példánál – szeretnénk anyagi bőségben élni, jelenlegi munkahelyünk, bevételünk nem megfelelő, de nem tudjuk hogyan és merre induljunk tovább, akkor a jóga segítségével a kreativitásunkat is „nagyobb fokozatba” kapcsolhatjuk, mialatt ellazult állapotban hagyjuk, hogy az ötletek egyszerűen csak megjelenjenek és beengedjük azokat a tudati szintünkre is.


 
Szereted a hivatásod, elégedett vagy a munkahelyeddel is, de úgy érzed, nem tudsz kiállni az érdekeidért? A jóga egy-egy ászanája nagyon hatékonyan segít abban, hogy megtanuld kifejezni magad, hogy merj hangot adni a zavaró érzéseknek, hogy ki tudj állni saját érdekeid mellett anélkül, hogy azzal bárkit sértenél, bántanál. A torokcsakra nyitó gyakorlatok megtanítanak arra, hogy elfojtások nélkül, szabadon és bátran tudj kommunikálni. A köldökcsakra harmonizálása többek között abban segít, hogy aktív kapcsolatba kerüljünk a világgal és embertársainkkal, jobban rálássunk emberi kapcsolatainkra, a mások iránt érzett szimpátiánkra vagy épp ellenszenvünkre. Egy olyan közösségben, mint a munkahely, ahol a felettesek mellett a munkatársakkal való viszony alapvetően határozza meg, mennyire érzed jól magad napközben a bőrödben, segítenek-e előrejutnod a ranglétrán (ha ez a célod), vagy inkább gáncsoskodva hátráltatnak, ez nagyon fontos területe a vágyad megvalósításának.

 
 
Ne csak teremts: Engedd is be a vágyad!

Hiába találtad meg a legfontosabb aktuális célod, hiába dolgozol minden jógaórán fókuszáltan vágyad megteremtésén, ha az utolsó, legfontosabb lépés nem sikerül. A vágyott lehetőség, mely anyagi bőséghez segít, az új előléptetés, munkahely, vállalkozás és az azt segítő partnerek már a küszöbödön állnak, de nem engeded megjelenni őket az életedben, addig nem tapasztalhatod meg életedben az anyagi bőséget. Az óra elején tett sankalpát az óra végi mélyrelaxációban, a Jóga Nidrában engedjük kiteljesedni. A Jóga nidra a tudatos, teljes fizikai, mentális és érzelmi relaxáció, melyben a test „alszik”, de a tudat a tudatosság egy sokkal mélyebb szintjén működik. A jóga nidra gyakorlása összekapcsolható az elme programozásával. Az elme rávehető bármilyen pozitív cél, vágy, elhatározás beteljesítésére. Ez a nagy jógik különleges képességeinek is a titka. Intuíciók hozhatók fel a tudattalanból. Felfedezések, találmányok születhetnek, vagy például segíthet a nyelvtanulásban is.


Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 14389 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x