Egyre jobban fogynak a hagyományos lemezek
Címlap / Színes hírock / Egyre jobban fogynak a hagyományos lemezek

Egyre jobban fogynak a hagyományos lemezek

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Ez a folyamat már évek óta megfigyelhető Angliában és az USA-ban is, annak ellenére, hogy a CD-k majd az azt követő újabb hanghordozó és lejátszó-kütyük megjelenése azt prognosztizálta, hogy örökre vége a vinyl (nálunk bakelitnek nevezett) nagylemezek uralmának. 

A szigetországi lemezeladásokat regisztráló Charts Company legfrissebb adatai alapján 2010-ben 234 ezer vinyl albumot adtak el Angliában, idén pedig már eddig túljutottak a 240 ezres eladási számon. Nálunk is sokan vannak, akik amióta a CD megjelent azt hangoztatják, hogy arról túl „sterilen” szól a muzsika, és ők inkább, ha tehetik beszerzik a kedvenceik dalait bakeliten.


Az Egyesült Államokban a Nielsen SoundScan cég felmérései számítanak hitelesnek, az ő adataik szerint 2010-ben a leggyorsabban fogyó zenei formátum a bakelit lemez volt, hárommilliós eladási számmal. Az eddigi adatok alapján, júniusig 40 százalékkal magasabb volt az LP-k forgalma, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Persze nyilvánvaló, hogy a CD-k, illetve az MP3 letöltések forgalmához viszonyítva ez azért továbbra is elenyésző!


Nyilvánosságra hozták Angliában, az idén legnagyobb példányszámban eladott vinyl albumok top 10-es listáját, ami elgondolkodtató. Az élen a Radiohead: The King of Limbs című korongja áll, amelyből több mint 20 ezret adtak el, tízszer annyit, mint Adele: 21 című nagylemezéből.

1. Radiohead – The Kings of Limbs
2. Adele – 21
3. Beady Eye – Different Gear, Still Speeding
4. Arctic Monkeys – Suck It and See
5. PJ Harvey – Let England Shake
6. Bon Iver – Bon Iver
7. Alex Turner – Submarine OST
8. Kate Bush – Director’s Cut
9. Elbow – Build a Rocket Boys!
10. Nirvana – Nevermind


The Kings of Limbs
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 1405 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x