Donovan sem hiányzik már a rockpanoptikumból
Címlap / Sztárock / Donovan sem hiányzik már a rockpanoptikumból

Donovan sem hiányzik már a rockpanoptikumból

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-02-29

A rock halhatatlanjainak közel háromszázra duzzadt családjában végre jutott hely a brit folkmozgalom egyik legjelesebbjének, Donovannak is, akit egykor Bob Dylan európai riválisának tartottak. 

 

Bár népszerűségben és hatásában meg sem közelítette a nagy amerikai rockköltőt, a hangja - sokak szerint - jobb volt az övénél. A tengerentúlon is jócskán szerzett rajongókat, így mindenképpen helyet érdemel a kompániában.


Az idén 65 esztendős Donovan Philips Leitch a hatvanas évek derekán tűnt fel a brit folkszíntéren. Első dalaival (Catch The Wind, Turquise, Colours, Universal Soldier, Hey, Gyp…) a Ready Steady Go! tv-showban mutatkozott be 1965. elején. A több brit sztárt is futtató Mickie Most egyengette Donovan pályafutását a hazai vizeken, míg az óceán másik partján a menedzselésben szintén nem nyeretlen kétéves Clive Davis vette a szárnyai alá.


Míg az első évek a folk jegyében teltek, az évtized második felében őt is megfertőzte a pszichedelikus rock. A Sunshine Superman című albuma, s annak címadó dala egyértelműen a „virággyermekek” korát idézte meg, akárcsak Season Of The Witch című remek száma (bár sokan Julie Driscoll változatára vagy a Vanilla Fudge verziójára esküsznek). 


A Beatles nyomában ő is eljutott Maharishi jógihoz. Lemezeinek borítói kezdetektől utaltak valami pszichedelikus beütésre. Meglehetősen sokféle zenei hatásból építkezett: a folk mellett, bluesos elemek is megtalálhatók dalaiban, de természetesen az indiai zene is. Donovan 1966-ban és 1967-ben volt a csúcson, utolsó top 40–es sikere a Goo Goo Barabajagal volt. 1969 nyarán a Jeff Beck Group is kísérte a turnéján.

 
A hetvenes-nyolcvanas években nem túl sok aktivitást mutatott szép számú híveinek, viszont Franco Zeffirelli Nap fívér Hold nővér című filmjének dalait ő szállította. Kései darabjai közül az 1996-os Sutras és a 2004-es Beat Café is jól sikerült munka volt.  A 2008-ban megjelent Sunshine Superman: The Journey Of Donovan című DVD minden eddiginél teljesebb összefoglalója életének és pályájának. Ritka vagy soha nem látott felvételeket tartalmaz, szerepel rajta a Beatles, Bob Dylan, Pete Seeger, Arlo Guthrie, Jimmy Page, Jeff Berck és mások társaságában. Az összes korábbi sikere, néhány, korábban ki nem adott dallal együtt felkerült a  lemezre, amelynek  40 oldalas kísérőfüzete maga is kuriózum.


Önéletrajzról is gondoskodott: The Autobiography of Donovan: The Hurdy Gurdy Man. A címül szolgáló nóta egyike leghíresebb dalainak, nem mellesleg- Jimmy Page-dzsel, John Paul Jonesszal és John Bonhammel készítette a felvételt. Page vendégként szerepelt a nyáron Donovannak a Royal Albert Hallban adott koncertjén is (képünkön).

A hatvanas években jó néhány albuma és dala került listára, de csak a Universal Soldier került az élre, míg a tengerentúlon a Sun és a Sunshine Superman vezetett listát, a Mellow Yellow pedig 2. lett. Donovant Magyarországon is láthattuk koncerten, az 1981-es countryfesztiválon.







 
 
[ 5056 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x