HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-07-26
Psziché

Aki hisz a szavak erejében, a szív és az ész együttműködésében és a változásban: Póth Péter

Se az X, se az Y generációnak nem vagyok tagja. A fiam  16 éves elmúlt, életem egyik legfontosabb és legszebb része a vele töltött idő. Szeretek új dolgokkal megismerkedni, kísérletezni, tanulni, rácsodálkozni a világ eddig nem ismert részére.Több, mint 20 éve emberekkel foglalkozom, vezetőként, trénerként, segítőként. Tapasztalataim szerint az ember fejlődése legkönnyebben egy másik ember segítségével történik meg.


A döntésmentor, Gelsei Bernadett rávilágít, hogy a saját életünk legképzettebb szakértői mi magunk vagyunk

A hűséges HarmonNet olvasók már jól ismerik Gelsei Bernadettet, hiszen évek óta a portál szakértőinek egyike. Addiktológusként eleinte szenvedélybetegekkel foglalkozott, immár a függőséggel küzdő párok mellett a hűtlenkedők, a szerelmi háromszögben élők, az érzelmeiket nehezen kifejezők, az önérvényesítésben hátul kullogók is megkeresik szakértőnket, aki az elmúlt időszakban az öt szeretetnyelv megfogalmazójaként világhírre szert tett Gary Chapman magyarországi nagykövete is lett.


Ősi szimbólum: a tükröződés

A tükör és a tükröződés ősidők óta használatos szimbólumok. Értelmezése és használatának célja koronként, kultúránként és misztikus iskolánként változott. Az egyik legfontosabb szerepe azonban a harmadik szem fejlesztésében (intuíció), egy különleges érzékelési mód kialakításában nyújtott szerepe volt.


Valósággal kereste a kis szemével, mit tehet tönkre - Szabóné Katona Eszter, a problémás gyerekek szüleinek támasza

Eredetileg tanár szeretett volna lenni, de másfelé fordult az élete. Ismerkedjetek meg Szabóné Katona Eszterrel, aki a viselkedészavaros gyerekek szüleinek nyújt hatékony segítséget!


Nagymamák típusok szerint - Nálad mit tanít a nagyszülő?

Nyáron a legtöbb családban előfordul, hogy a gyermek néhány hetet a nagyszülőknél tölt. Fontos, hogy a nagyszülő-gyermek kapcsolatot tudatosan kezeljük. Bár egyik nagymama sem sorolható be maradéktalanul egy-egy karaktertípusba, ám mindenképpen hasznos, ha elgondolkodunk, hogy mi mindent tanulhat gyermekünk ebben a pótolhatatlan kapcsolatban.


Akinek a karriere a család, de nemcsak a sajátja, hanem másoké is - Vígné Kulcsár Krisztina

Vígné Kulcsár Krisztina önéletrajza fiatal kora ellenére nem fér el egy oldalon. Évente egy új képesítés, döntő többségük felső fokú? Meg se kottyan, emelett még nyelveket is tanul! Szívügye a jól működő család, ezért az utóbbi években számtalan, ezzel kapcsolatos képzést, oktatást vezet, szervez, köztük polgári jegyesoktatást is Frigyelem címmel.



Több ezer cikk vár még rád, lapozz!
...


titkosrandi fej

éves
 
fotó




Tagok: Túl az 1 millión, Fotóval: 331.689


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot

x