A nők a természet csodái, akikre a természet is fokozottabban hat. Érzékenyebbnek mondják őket, mégis kicsit élet-halál urai is lehetnek. Egy-egy dologért megtesznek mindent, ha kell - mondták régen és mondják mai is. Azért, hogy legyen, és hogy ne legyen gyermekük. Ez utóbbi konkrétan a művi abortusz. Bár statisztikailag nem tudható, és tudományosan-klinikailag nem felismerhető, hogy a spontán abortuszok hány százaléka is, nem kívánt babaként kezdte „életét”.

A legnagyobb dilemma lehet a nő életében ez a döntés. S csupán csak gyakorlatilag 8 hete van rá, hogy eldöntse-éljen-e, vagy haljon az a baba. Bár a 12. hétig engedélyezett normál esetben az abortusz, az első menstruáció kimaradásáig az első 4-5 hétig, nem tudhatja teljes bizonyossággal az anya, hogy már anya. Ezt a Kálváriát még ma is sokan egyedül járják meg. Nem szokás családi „problémaként” kezelni a nem kívánt terhességet. Ez a mai korban is az érintett nő, a lány, az asszony problémája. A testi fájdalom, a medikalizációval minimálisra csökkenthető, viszont a lelki fájdalom nem. Felmerül: kíváncsi-e valaki egyáltalán arra, hogy mit érezhet a nő? Egy abortusz után még mindig Tabu ez a téma? Vagy azt gondoljuk: nem beszélni róla, egyenlő a nem fáj-jal?

HarmoNet tipp: Mit zár le egy abortusz? >>

A helyzetet úgy tűnik, nem tudják kezelni, sem az abortuszon átesettek, sem a párjaik, sem a családtagok. Az észérvek, itt semmit sem segítenek. Az első megkönnyebbülés után következik a bűntudat érzése. Ezzel marad egyedül a nő-másodszor is, Egyedül marad. Először a döntésben, másodszor a bűntudattal. De a nő csodálatos és el tud fedni, fojtani és leplezni. Tulajdonképpen ő akarta, hogy ne legyen - vagy engedett más valaki kérésének -, majd telnek a hónapok, és érzi, valami nincs rendben. A párkapcsolat egyre zavarosabb, a nő egyre jobban nem találja helyét, elveszett benne valami... a lelkének egy része. Gyászolni nem lehet, egy anya, aki saját maga akarta, hogy ne legyen gyermeke, nem gyászolhat, hisz egy „gyilkos” nem szokott gyászolni, különben sem kaphat bűnbocsánatot, sőt főleg magát nem oldozhatja fel, saját elgondolása szerint, sőt nem is gondolja, hogy elsősorban saját magának kellene megbocsátania.

Aztán elválnak a férjtől, a  pártól - valami miatt nem működik a kapcsolat, és minden teljesen zavaros. Majd jönnek a fájdalmak, a bűntudat okozta szomatikus (testi) panaszok és mindenféle kezelések… a háttérben pedig nincs más, mint egy feldolgozatlan abortusz utáni, patológiássá vált gyász. Erre viszont nem gondol senki, sőt a nő letilt minden boldogságot, meg úgy érzi, nem érdemeli meg, így dolgozik ez benne, még tudat alatt. Semmi nem sikerül, sem a munkahelyen, sem a magánéletben. Ismerős? Ki gondolta volna, hogy az első nagy „megkönnyebbülést” – hogy elvették a magzatot, s marad erő és energia mindenre, és jobb így mindenkinek, mi minden fizikai és lelki fájdalom követheti. S bár megtörténtté nem lehet tenni, de fontos, hogy tudjunk róla, nem lehet elsiklani felette.

HarmoNet tipp: Várandósság és szülés- nőgyógyász pszichológus szemmel >>

A gyász stádiumai akár tudatosul, akár nem, átjárják a nőt, ha nem tudatosan, akkor hát fájdalmasan, alattomosan követeli ki az Elveszejtett Élet, ami Neki jár. Úgy, hogy Vele hal egy kicsit a nő is - az anya. Meghal vele, egy része, ha nem képes tudatosan felvállalni a döntését. Ha meghal egy része, nem teljes többé, hiányzik egy része, amit keresni fog majd örökké. Nem tud úgy teljesíteni, bűntudat és fájdalom-(testi-lelki) lesz a része-innen. Mi hát a teendő? Nem szabad egyszerűen túl lépni egy abortuszon, a rövidebb nem könnyebb. A gyásznak meg van a helye és ideje, és igen is sajnálni kell a Döntést, a meg nem született gyermeket. Gyermeknek kell tartani, akkor is, ha nem születhetett meg. A saját gyermeknek, akit a családban a megfelelő helyen kell tisztelni. Ha megtisztelik a helyét, elfogadják „áldozatát”, de a családhoz tartozónak tekintik, akkor a gyász a saját medrében haladva, valóban megtisztít. Fontos, hogy az ember tudja, mivel jár döntése, és ne engedje, hogy feleméssze őt ez az esemény, kezelje a történteket a megfelelő módon, a helyén, s ekképpen oldja fel a terheket. Az abortusz utáni gyásztanácsadás, mely a segítő kapcsolatoknak egy speciális ága, egy ma még a létjogosultságát csak csendesen hallató módszer, de akinek szüksége van rá, elérheti. Amennyiben Önnek is volt már terhesség megszakítása, és valami nincs rendben, gondolkodjon el, és ha szükséges kérjen segítséget. Ossza meg velem fájdalmát, öntse ki lelkét, mondja el gondolatait. Várom levelét!

Czakóné Molnár Ágnes