HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-07-24
Címlap / Szépség-Egészség / Saját szemével nézte szíve működését Horváth Éva!

Saját szemével nézte szíve működését Horváth Éva!

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-07-24

Mindennap edz, egészségesen táplálkozik, és évente kivizsgáltatja magát a gyönyörű műsorvezető, Horváth Éva, aki nemrég érkezett haza indonéziai pihenéséről. Most arra volt kíváncsi, minden rendben van-e a szívével. 

 

A téli időjárás messzire űzte Horváth Évát, aki egészen Bali szigetéig repült a hideg elől. Miután kipihente magát és feltöltődött, hazatért és első útja az Ezüstfény Klinikára, ezen belül Dr. Othmane Taha rendelőjébe vezetett az éves rendes kardiológiai szűrésre. „Fontosnak tartom a rendszeres, évenkénti kivizsgálást, hiszen úgy gondolom, ez a minimum, amit megtehetünk az egészségünkért. Engem ráadásul meg is nyugtat, ha nem találnak az orvosok semmi bajt. Laborba évente két alkalommal is elmegyek, szerencsére nem zavar a vérvétel és legalább ilyenkor kiderül az is, hogy a vitamin- és ásványi anyag szintem is rendben van-e.” – árulta el Éva, aki bár odafigyel táplálkozására, időnként egy kicsit bűnözik. Saját bevallása szerint ugyanis időnként nem tud ellenállni a finom hurkának és kolbásznak. – Szerintem azzal, ha néha egy kicsit egészségtelenebb ételt fogyasztunk, nincs semmi baj akkor, ha egyébként kiegyensúlyozottan és egészségesen eszünk és rendszeresen sportolunk. – vallja a műsorvezető.


Fájdalommentes vizsgálat

Éva arról is beszámolt, milyen volt a szűrővizsgálat. Bár nem fél a kisebb fájdalomtól, örömmel töltötte el, hogy itt szó sem volt ilyenről, az egész program fájdalommentesnek bizonyult.
- A doktor úr apróra kikérdezett, hogy van-e valamilyen problémám, illetve, hogy a családomban volt-e szívbeteg ember. Ezután ultrahanggal vizsgálta meg a szívem, ami igencsak látványos módszer, hiszen élőben láthattam a monitoron, hogy dolgozik a szívem. Érdekes volt látni a két pitvart és kamrát munka közben. Ezt követően szobabicikliznem kellett, úgy ellenőrizték a szívműködésem. Ez számomra nem volt megterhelő, hiszen mindennap sportolok. A vizsgálat során ennek hatása látszott is a szívemen, hiszen a futás javítja annak működését, ezáltal azt is edzettebbé teszi azt. – mesélte Éva, akinek szavait Dr. Othmane Taha is megerősítette.
– Hobbifutók esetében valóban jótékony hatása van a sportnak a szív izomzatára. Bár náluk is – ahogy a versenyszerűen futók esetében – megvastagszik a bal szívkamra fala, de ez jóindulatú elváltozás, nem okoz egészségügyi problémát. Ráadásul a futás jó hatással van a paraszimpatikus idegrendszerre, lassítja a szívverést és csökkenti a vérnyomást is. Versenyfutók esetében az extrém igénybevétel és terhelés miatt kialakulhat az úgynevezett sportszív, melynek jellemzője, hogy a kamrafal jobban megvastagszik. Ebben az esetben még fontosabb a rendszeres kardiológiai szűrés, mivel ez az állapot szövődményeket okozhat, hatására pitvartágulat, szívritmuszavar is kialakulhat. De szerencsére Évát ez nem veszélyezteti. – nyilatkozta az Ezüstfény Klinika kardiológus főorvosa.

Futás futni!

Éva boldogan távozott orvosától, hiszen a tudomány is bebizonyította, hogy jó sportágat választott a mindennapi edzéseihez.

- Nem kifogásokat kell keresni, hanem el kell indulni. Ráadásul a futáshoz elég egy jó minőségű futócipő, erre az egyre kell nagyon figyelni, hiszen egy rossz cipő tönkre teheti a lábunkat. Ha azonban ez megvan, akkor bárhol futhatunk!



 
 
[2629]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


titkosrandi fej

éves
 
fotó




Tagok: Túl az 1 millión, Fotóval: 331.689


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 


 

ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot


x