HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-06-27
Címlap / Otthon / Mit tanulnának a gyerekek egy ideális iskolában?

Mit tanulnának a gyerekek egy ideális iskolában?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2017-06-27

Nem mondhatom, hogy szerettem iskolába járni. Mondjuk nem volt ellenemre sem. Mégis szívesebben töltöttem volna máshol az időmet. Főleg, amikor már elég idős voltam ahhoz, hogy rájöjjek, hogy amit ott tanítanak és számonkérnek, azt elég nagy eséllyel feleslegesen magolom be, mert a mindennapjaimban nem fogom hasznát venni. Sajnos az oktatás az elmúlt 20 évben sem változott semmit. Most is évszámokat bifláznak a fiatalok, magasfokú egyenletekkel bajlódnak és költő gondolatait próbálják megfejteni. Amikor pedig pályát kéne választani, mindannyian tanácstalanul és segítségkérő tekintettel néznek körbe, azután igyekeznek időt nyerni egy következő iskola választásával. 

 

A Montessori és Waldorf iskolák tanórái elég jól fedik az én elképzeléseimet is, azonban a maguk módján szélsőséget képviselnek. A jól működő rendszerekből azonban érdemes lenne kivenni egy-egy részletet, amit egy közösbe lehetne olvasztani és egy új egységes rendszert alkotni belőle, ami a nagy tömegek számára is elfogadható és könnyen átvehető lenne.
Ó, tudom én, hogy megint túl idealisztikus képről ábrándozom, mégis a remény él bennem, hogy a változás és a fejlődés az oktatásban is megvalósulhat egyszer, ha elegen álmodoznak hasonlóról.


A teljesség igénye nélkül pár tantárgy, amik jó tanerőkkel kiegészülve hasznosak lehetnek a következő nemzedéknek. Az egyszerűség kedvéért nem választottam szét alsó-felső tagozatra vagy magasabb iskolai fokozatokra a tantárgyakat.

  • Matematika gyakorlati ismeretek: fejben számolás, pénztárnál a visszajáró pontos követése stb.
  • Pénzügyi ismeretek: befektetések, kamatozások, bankok és biztosítók, stb.
  • Irodalom: nem gondolatolvasás, tehát ne a költő, író érzéseit próbáljuk kitalálni, hanem azt nézzük meg, hogy számunkra mit jelent az olvasott mű. Bennünk milyen érzéseket ébreszt és ez mit tanít számunkra. Saját versek, történetek írása.
  • Testnevelés, vagyis mozgásfejlesztés: ne csak az automata mozgassa a testet, hanem tudatosan használjuk. További információ itt >>
  • Testedzés: mindig más mozgásstílus alapjainak megtanulása, a jógától a harcművészeten át a táncokig, és még a természetjárás is!
  • Történelem: a tanulságokra helyezve a hangsúlyt, kevésbé az évszámokra. Elismerve azt, hogy lehet, hogy nem is úgy történt... Összefüggéseket láttatni. Ok és okozat, tettek és következmények.
  • Alkotás: minden, ami a kreatív hobby kategóriába belefér, az alapok megtanítása, jobb agyféltekés rajzolás.
  • Háztartástan és technika. Kár, hogy a régi időkből ez nem maradt meg! Alapismeretek főzésre, mosásra, takarításra. Szögbeverés, fűrészelés, kertészet, növénytermesztés, ház körüli munkák ismerete.
  • Informatika. Felhasználói és programozói alapok.
  • Zeneismeret: jobb agyféltekés zenetanulás, különféle stílusok elsajátítása, különféle hangszerek megismerése.
  • Relaxáció (meditáció, ellazulás, teremtő képzelet, különféle technikák megismerése, gyakorlása).
  • Önismeret, dráma (terápiák, önismereti technikák megismerése, gyakorlása, színészet, karakter- és személyiségtípusok különféle tanai és gyakorlatuk, kommunikációs technikák!!, önkifejezés).
  • Magyar nyelvtan (helyesírás, szókincsbővítés).
  • Idegen nyelv
  • Osztályfőnöki óra!! Ezt különösen fontosnak tartom, hogy élő legyen a kommunikáció és az információáramlás a tanárok és diákok között. Bevonva a szülőket és lehetőséget adva közös döntések meghozatalára.

Örömmel veszem, ha hozzászólásaitokkal kiegészítitek a listát, vagy egyéb javaslatokat tesztek. Ábrándozzunk közösen a megvalósulás reményében!

Tamás Krisztina*Tara

* A ducispecialista (örömfitnesz duciknak és barátaiknak)
* Tara TestTudat Tréning (mozgásfejlesztés)
* Hastáncimprovizáció
web: www.egyensulyban.com  blog: http://taravilag.blogspot.com

Fotó: Szűcs Sándor



 
 
[4061]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


titkosrandi fej

éves
 
fotó




Tagok: Túl az 1 millión, Fotóval: 331.689


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 
/img/hirdetes/krisna_v_2017_07_21.gif
 
/img/hirdetes/egeszsegvar.gif
 
/img/hirdetes/banner_300x250.gif
 


 

ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot


x