Az ember félelmének hátterében leggyakrabban a halálfélelem áll
A félelem a bizonytalanság egyik formája, amely az elkülönültség érzésünkből is származhat. Ha közelebbről megvizsgálod cselekedeteid mozgatórugóit, ráébredsz, hogy legtöbbjüket a félelem eredményezi. Ezért félünk az orvostól, a bogaraktól, a repüléstől, a betegségtől, még a munkahelyünk elvesztésétől való félelmet is a halálfélelem generálja. Hisz ha nincsen munkánk, nem lesz pénzünk és akár éhen is halhatunk. Általában ez nem következik be, de a tudatalattink ezt sugallja folyamatosan.

Ezért keresünk társat, mert úgy érezzük, egyedül nem tudunk élni a világban, ketten talán könnyebb lesz, és párunk mellett biztonságban érezzük majd magunkat. Menekülünk félelmeink elöl, de előbb utóbb szembetaláljuk magunkat velük. Mindig keressük a biztonságot, mert azt hisszük, akkor hallhatatlanok leszünk. Teljes biztonság nincsen. Rettegünk a kiszámíthatatlanságtól, és nem találjuk helyünket a világban. Mivel minden félelem alapja a halálfélelem, ezért boldogságunkhoz csak egyetlen dolog hiányzik: a halhatatlanság. A halhatatlanságot keressük egész életünk folyamán. Felmegyünk a holdra, technikáinkat folyamatosan fejlesztjük, új gyógymódokat találunk ki, megpróbáljuk legyőzni a természet erőit. Vívjuk szélmalomharcunkat. Pedig minden hiába. A halál ellen nem győzhetünk. Nem is kell. A halál természetes velejárója az életnek. Félelmetes, de meg kell tanulnunk hozzászokni a gondolathoz, hogy egyszer mi is elmegyünk. 

A félelem útját állja belső fejlődésünknek
Félelmeink, fóbiáink nagy súllyal nehezednek ránk, és korlátokat szabnak nekünk. Fel kell ismernünk, félelmeink üzenetét. Erre csak akkor leszünk képesek, ha szívünket, lelkünket képesek vagyunk kitárni. Félelmeink uralkodnak felettünk. A spirituális fejlődés ott kezdődik, amikor felismerjük, hogy míg anyagi testben élünk, mindig lesznek félelmeink, de ezzel egyidejűleg azt is felvállaljuk, hogy erőinkhez mérten javítunk helyzetünkön. Félelmeink elemzésekor két irányba kell néznünk. Ha valaki fél a verekedéstől, meg kell vizsgálnia saját elfojtott agresszióját is. Ha a repüléstől félünk, át kell gondolnunk, miért nem merjük kiadni kezünkből alkalomadtán az irányítást. Mindennek két oldala van, minden félelmünknek van egy mögöttes jelentése is.

Régen az ember biztonságban érezte magát a családjában…
Mindenkinek volt helye az asztal körül ebédnél, melyet minden körülmény között fenntartottak számára. Ma mindenki rohan, le sem ülünk közösen az asztalhoz. Nincsen biztos hátterünk, ezért érzik sokan, hogy magányosak, nem találják helyüket a világban. A mai világban csak a család, az otthon jelenthetne biztonságot, de otthonainkba is beköltözött a félelem. Félelem a munkanélküliségtől, az elhagyástól, még párunktól is félünk néhanap.


Félelmeinknek különböző  pszichológiai magyarázatai vannak!
Aki például fél az egyedülléttől, az életében legalább egyszer nagyon elhagyatottnak érezhette magát. Sokak gyerekkorából származik az érzés, például egy kórházi kezelés folyamán, mikor a gyermek az anya távollétét úgy éli meg, hogy őt elhagyták, cserbenhagyták.

Sokan félnek a kapcsolatoktól. Félnek attól, hogy partnerük kihasználja őket, vagy esetleg rájuk telepszik. Ebben az esetben nekik meg kell nézniük, ők kibe, mibe kapaszkodnak.

Abban az esetben, ha nem vagyunk hajlandóak fejlődni, ami együtt jár azzal, hogy életünk problémáira egy magasabb szintről tekintsünk rá, egész múltunkat, (mivel félelmeink többsége a múltból származik) mint félelmekkel teli zsákot fogjuk cipelni egészen halálunkig.

Azt gondolnánk, csak veszélyes, nekünk ártó dolgoktól rettegünk…
Furcsa lehet, de félhetünk attól is, hogy terveink, vágyaink valóra válnak. Félhetünk a boldogságtól is. Ha egy régóta dédelgetett tervem valóra válik, lehet, hogy fenekestül fel kell forgatnom az életemet. Ehhez pedig arra lesz szükségem, hogy kilépjek a komfortzónámból. Ha félek ettől, mert már megszoktam a nem túl jó, de kényelmes és biztonságosnak hitt életet, akkor tudatalatt úgy fogom intézni, hogy terveim akadályba ütközzenek. Mivel félelmeinket nem akarjuk tudomásul venni, inkább elfojtjuk őket. Tudatalatt számtalan félelmünk lehet. 

Sokan szégyellik félelmük tárgyát megnevezni. Az ilyen félelmek lehetnek: félelem a szerelemtől, a sorstól, a kapcsolatoktól, a nemi aktustól, a tökéletlenségtől, a másik nemtől.

Van, akinek az életét végigkíséri a szorongás. Maga sem tudja mi az, amitől fél, de az érzés ott van mindig, szinte befúrja magát a bőre alá. Néha eltűnik egy kevés időre, és ilyenkor fellélegzik, majd reménykedni kezd, hogy nem tér vissza. De minden hiába, ismét megjelenik a gyomorszorító érzés. A legtöbb szorongás a kora gyermekkorból ered, már magzati korban magunkba szívjuk anyánk szorongó rezgéseit. Miután megszülettünk és testet öltöttünk, a kollektív tudattalan bőven szolgáltatja számunkra a félelem rezgéseit.

Hipochonderek esetében találkozunk gyakran a megmagyarázhatatlan szorongással. Őket a társadalom kineveti, mert feleslegesen képzelgőnek tűnnek. Ez azonban nem mindig igaz. Esetenként a hipochondernek kikiáltott ember előre megérzi, hogy valami betegség jön majd az életébe. Nem tudja pontosan mi az, és hogy mikor, de előérzete valósnak bizonyul majd. Néha ez a betegség csak évtizedekkel később következik be, de ő már előre sejti érkezését. Ezek a betegségek általában karmikusak, sorsod forgatókönyvében foglaltattak.