Hogyan gyógyít egy őszinte fénykép?
Címlap / Psziché / Hogyan gyógyít egy őszinte fénykép?

Hogyan gyógyít egy őszinte fénykép?

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Hétköznapi életünket elvileg a realitás talaján töltjük. Folyamatos impulzusok érnek bennünket, sokszor olyan dolgokat látunk, hallunk, amelyeket nem feltétlenül szeretnénk. A gyermekeket gyakran kell távol tartani olyan hatásoktól, amelyek inkább terhelőek számukra, mint építőek. Néha úgy érezzük, már szinte túlzás a magánélet kitárulkozása a médiában, a sajtóban, talán az is eszünkbe jut, hogy kíváncsiak vagyunk eyáltalán erre? Szükségünk van erre a hatásra vagy csak elfogadjuk, hogy a hatások üzenetei határozzák meg az életünket? 

"A félelem ruhákba csavarja a testünket, a szeretet mezítelenül hagy."

Az ember ősidők óta a túlélésre rendezkedett be. Ahhoz, hogy problémák nélkül élhesse az életét, szükséges a támogatás. A társadalom, a vallás, a politika és főleg a szűk környezet részéről. Ez legjobban a hagyományos, természetközeli életvitelnél figyelhető meg, ahol az sem mellékes, hogy a kertben milyen ruhában végezzük a munkát. A megszólástól való félelem egyfajta rendet hoz a hétköznapokba morális és gyakorlati szinten egyaránt. Annak felismerése, hogy az életünk nagy részét nem mi éljük, hatalmas bátorságot igényel. Hiszen akkor a felelősséget nem háríthatjuk már másra, csak saját magunkra.

Ez az a pont ahol az édesanyák szerepe felbecsülhetetlen! Hiszen az anyák előbb nők, s a nőket ért elvárások talán soha nem voltak ilyen mértékben irreálisak. Figyeljük meg, hogy ha valaki nem tökéletes testalkatú, akkor az más szempontból is értéktelen. Az a nő, aki a vérzése alatt másképp merészeli érezni magát, az nem trendi. Az elbizonytalanodó kamasz, ha nem elég szép, okos és nem követi az aktuális divatot, akkor elszigeteltté válik, vagy bekerül (jobb esetben) egy „bölcsész” kategóriába.
Amikor gyermeket szeretne vállalni, fontos, hogy előtte karriert építsen, karban tartsa a testét. A várandósság idejét ne az igényei szerint élje, hanem a javasolt paraméterek szerint. A testét nem azért mozgatja, hogy egészséges maradjon, hanem azért, hogy minél előbb visszanyerje az alakját. Az ideákhoz való ragaszkodás érzelmileg sikertelenné és frusztrálttá tesz, és ezt a hangulatot tükrözi a gyermekei és családja felé is.

A férfiakra se jut kisebb nyomás. Ma már nem az a cél, hogy a fiú erkölcsi érzékkel vagy tudással, fizikai kitartással önmaga fölé kerekedjen, hanem az, hogy a lehető legtökéletessebben leutánozza a videójátékok karakterét. A teste legyen kigyúrt, a haja kellőn nyírt, a ruhája drágán szakadt. Az érzelmi életét leginkább a klisék és a rámenős nők határozzák meg, de az biztos, hogy a milliók előteremtését jobb, ha már az anyaméhben megkezdi. Fantasztikus alap a kiegyensúlyozott élethez és a boldog párkapcsolathoz, ahol a férfi spirituális-szellemi minősége meghatározó kell, hogy legyen.
 
Sok éves gyógyító praxisom során kénytelen voltam elfogadni azt a tapasztalatot, hogy az emberek legnagyobb részének sejtelme sincs arról, hogy is néz ki valójában. A testtudatosságuk legtöbbször arra koncentrálódik , hogy mások (szerintük) mit gondolnak róluk. Az érzelmi életet is aszerint határozzák meg, hogy valami mennyire hasznos, s ez sokszor fényévnyire van a tényleges emócióktól. A régi korok bölcsei tudták, hogy ha a gyógyítás szövetségre lép a művészettel, akkor sokkal hatékonyabb és maradandóbb változást érhetnek el. Hiszen a vizualitás egyrészről objektív, másrészről könnyedén megközelíthető érzelmileg.
Ezek az ősi és mai igények hívták életre a MetFotóterápiát. Ennek során a kliens egy korrekt fotón keresztül megláthatja önmagát. Azokat a rejtett fiziológiás gondokat, melyeknek nem volt feltétlenül tudatában, de mindenképpen hatottak az életére.



Gondolok itt arra, hogy például a hátfájást gyakran függetlenül kezelik egy olyan válltartástól, mely már évtizedek óta jelen van. Amikor egy ilyen állapot tudatossá válik, akkor könnyedén lehet rajta változtatni is. Ez már a terápiás terület, ahol az együtt meghatározott célok szerint dolgozunk a fizikai problémákon, s az azokat megteremtő érzelmi okokon. Ez egy bensőséges és nyugalmas, támogatást nyújtó időszak, melynek kapcsán önmagunkkal ismerkedünk, s elfogadjuk a megváltoztathatatlant, s amin lehet, azt jobbá tesszük. Amikor a terápiás ciklus lezárul, egy már könnyedebb, színesebb fotósorozat hitelesíti a belső átalakulási folyamatot.
Gyakran látható, hogy az úgynevezett „Átváltoztatjuk” szlogen nem takar mást, mint egy profi stáb ízlését és munkáját ráaggatni a jelentkezőre. A mi célunk nem ez. Fontos, hogy az, ami belül megváltozott (vagy rejtőzködött), most megnyilvánulhasson. Ezt az igényt, szándékot rögzíti a fotó, a művészet szolgálja a „modellt”, hogy a terápiás munkát megörökíthesse.
 
További információ a MetFototerápiáról >>>

NYÍLT NAP 2012. 10. 03-án szerdán 10-17 között, amire szeretettel vár mindenkit a MetFototerápia csapata: Köő Adrien fotós és Tömör Erzsébet MET-terapeuta.
Az esemény Facebook-oldala >>>
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 4626 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x