HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2018-11-14
Címlap / Ajánló / Hogyan gyógyítanak a gosztolai Szent György erővonalak?

Hogyan gyógyítanak a gosztolai Szent György erővonalak?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2018-11-14

Ezoterikus elképzelések szerint az egész bolygót Szent György vonalak futják körbe, melyek háló alakban szövik át a Földet. Azok a helyek, ahol ezek a vonalak találkoznak, különös gyógyító és csodatevő energiával bírnak, korábban szent helynek tartották. Ilyenek a Gosztolán pár éve bemért erővonalak is.  

 

Egyes elképzelések szerint ezek a helyek éppen olyanok, mint az akupunktúrás pontok a testen. Ilyen helynek tekinthető a Stonhenge, a Machu Picchu vagy épp a Kheopsz piramis is. Magyarországon is több helyen futnak keresztül ezek a erővonalak, melyeket a kínaiak sárkányvonalaknak neveztek el. Mellettük a régi hit szerint az odalátogatók testileg és lelkileg is feltöltődnek energiával. Viszont fontos tudni, hogy túl sok időt a spirituális vezetők szerint nem szabad itt eltölteni, mert a temérdek mennyiségű energiát, amit itt kap az ember, azt nem tudja kezelni a szervezet.

Most pedig nézzük, melyek azok a helyek Magyarországon, ahol mi is ily módon töltődhetünk fel energiával:
  • Pilis
  • Szentendre
  • Fertőszentmiklós
  • Majki remeteség és Tata környéke
  • Lenti és környéke

Lenti és környéke a Dunántúl déli részén található, itt van a Szent György Energiapark, melynek sétányai pontosan a vonalak mentén haladnak. A hely azért különleges, mert itt nem kettő, hanem három energiavonal találkozik. Lentitől pár kilométerre egy zalai kisfaluban, ahol alig 25 fő az állandó lakosság híres az itt található energiavonalakról. Gosztolán az energiavonalak a templom mellett találkoznak egymással, a metszéspont helyén egy kő áll, mely jelzi a turistának, hogy itt érdemes egy picit megállni, megpihenni és feltöltődni.

Pontosan így tett Margó és Sándor is, akik az RTL Klub AZ ÉV HOTELE című műsora múlt vasárnapi adásának hotel tesztelő voltak. A házaspár a múlt hétvégéjét Sopronban és az apró zalai faluban, Gosztolán töltötte.

Margó és Sándor harmincegy évvel ezelőtt ismerkedett meg egymással. Korábban szomszédok voltak, ami pár évvel később már házastársi kapcsolattá alakult át. Tavaly, a házassági évfordulójukon megígérték egymásnak, hogy mivel az utóbbi pár évben nem szántak elég időt egymásra, ezért közösen fogják felfedezni Magyarország azon területeit, ahol még sohasem jártak. Így esett választásuk a hűség városára Sopronra és a mesébe illő zalai kis falura, Gosztolára. Ha nem láttad, de kíváncsi vagy rá, hogyan érezte magát Margó és Sándor az energiavonalaknál, hogy mennyire tetszett nekik a két újabb letesztelt észak-dunántúli szálloda, akik harcba szálltak AZ ÉV HOTELE címért, akkor mindenképpen nézd vissza az adást az RTL Most!-on.


Újabb két észak-dunántúli hotel küzd AZ ÉV HOTELE címért!

Ezen a héten erre a műsorban tesztelt két hotelre szavazhatsz AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán

Hotel Lővér***superior
A szálloda az ország nyugati kapujában Sopronban, annak is egyik legszebb, legelőkelőbb üdülőnegyedében, a Lövérekben, fenyvesek, tölgyesek és gesztenyések között található. A város központjától 4 km-re fekvő hotel wellness részlegén pezsgőfürdő, úszómedence, szauna és modern fittness központ áll a vendégek rendelkezésére. A hotel kiváló fekvésének köszönhetően a közeli sétányok, a futópályák, a sport-, és teniszpályák is rengeteg programlehetőséget kínálnak az aktív kikapcsolódást kedvelőknek. A Hotel Lővér***superior igazi családias hangulatú szálloda. A tulajdonos és felsége hosszú évtizedekkel ezelőtt Budapestről költözött el Sopronba, hogy a lehető legjobb tudásuk szerint üzemeltessék a szállodát. Azt mondják, ahhoz, hogy egy hely jól tudjon működni nagyon fontos a személyes jelenlét és a jó kapcsolat a munkavállalókkal. Nem véletlen, hogy a szállodában nagyon kedves, több éve itt dolgozó személyzettel találkozik az ember.
További részletek: ITT 


Gosztola Gyöngye Spa és Élményhotel
A hotel Magyarország egyik legkisebb falujában, Gosztolán található. A szálloda kifejezetten jó választás lehet azoknak, akik szeretik a családias hangulatot, a csendet, a friss levegőt és a természetet, hiszen a településen csupán 16 fő él. A 19 éve működő élményhotel a szlovén, horvát és osztrák határ közelében számos programlehetőséget kínál: gyógyfürdők, kerékpártúrák, várak, orchideakert, csokigyár, erdei kisvasút, horgásztavak, Szent György energiavonalak. Ha viszont a szálloda falain belül, vagy a közvetlen környezetében pihenne valaki, akkor is megtalálja a számításait, hiszen a hotelhez wellness részleg is tartozik. Az erdőre néző fedett, mediterrán uszoda csodálatos kilátást biztosit a közeli fenyvesre. A külső pezsgőfürdő és élménymedence mellett érdemes kipróbálni a Feng shui kertet, ahol szalonnasütő, függőágy, kerti tó, fűszernövény spirál és Kneipp taposó segít az ellazulásban.
További részletek: ITT


 

Szavazz most és nyerj egy wellness hétvégét az egyik hotelbe!

AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán vasárnap délig szavazhatsz a műsorban bemutatott fenti szállodák valamelyikére. Döntsd el Te, hogy melyik hotel legyen az Észak-Dunántúl legjobb hotele és így melyik indulhasson januárban AZ ÉV HOTELE címért a sorozat döntőjében. Érdemes megfontolnod a választásodat, mert a voksolást követő héten abba a szállodába nyerhetsz egy wellness hétvégét, amelyikre a szavazatodat leadtad.

Vasárnap tovább folytatódik a hotelek tesztelése az észak-dunántúli régióban

Vasárnap AZ ÉV HOTELE két új tesztelője, Mariann és férje, Laci továbbra is az észak-dunántúli régióban tesztel majd két szállodát. Az utazás első napját a veszprémi Betekints Wellness és Konferencia Hotel****-ben a második napot pedig a vértessomlói Classix Small Luxury Design Hotelben töltik majd. Laciék tizenhat éve alkotnak egy párt. Szerelmükből született két csodaszép gyermek is, de azt mondják az utóbbi időben túl sok idő nem jutott saját magukra. Éppen ezért érkeznek erre a hétvégére, hogy újra fellobbantsák kapcsolatuk lángját, na meg persze azért, hogy Pataki Zita, műsorvezető segítségére legyenek és leteszteljenek két újabb észak-dunántúli szállodát. Ha Te is kíváncsi vagy a hotelekre és AZ ÉV HOTELE legújabb epizódjának főszereplőire, akkor mindenképpen nézd meg az adást most vasárnap 12:30-kor az RTL Klub-on.


Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.


 
AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért
versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!

A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak majd a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten két wellness hétvégét
nyerhetnek, akik szavaznak.








 
 
[771]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x