Hogy kerül vissza a magyar szürke az asztalra?
Címlap / Asztalra / Hogy kerül vissza a magyar szürke az asztalra?

Hogy kerül vissza a magyar szürke az asztalra?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-01-27

A mai magyar konyhában csak 5%-ot tesz ki a marhahús-felhasználás, és ennek is csak egy kis töredéke a szürkemarha hús. A szürkemarha méltatlanul esett ki a magyar kultúrából és gasztronómiából, pedig a múlt század fordulóján nem volt olyan szakácskönyv, ami ne lett volna tele őshonos fajtánkból készült ételek receptúráival, ami nem utolsó sorban az egyik legegészségesebb húsfajta. Ennek okait és a változtatások mikéntjét boncolgatták újságírók, gasztrobloggerek és a téma szakértői az apajpusztai gazdaságban és húsüzemben tett látogatás alkalmával.  

 

Rendezvénynaptár
Az idén szeptember 13-15 között, második alkalommal megrendezendő Szürkemarha Vigadalom célja, hogy visszavezesse a köztudatba és a konyhákba a Magyarországon földrajzi árujelző oltalommal védett „Magyar Szürkemarha hús”-t, az ebből készült termékeket, a körülötte kialakult kultúrát elsősorban az étkezésen keresztül. Emellett a tenyésztéséhez, és feldolgozáshoz kapcsolódó módszerek, mesterségek bemutatása is kiemelt helyen szerepel, hiszen ahogyan a fajta tartása, úgy a feldolgozása is különleges.


A nemzeti parkok területén megvalósuló extenzív járatva legeltetés, ugyan kevés, de rendkívül egészséges húsanyagot eredményez. Mivel a szürkemarha élete során kizárólag legel, télen pedig a nyáron betakarított réti szénát kapja, semmilyen vegyszerrel, mesterséges anyaggal nem találkozik. A gyepeken történő legeltetés olyan különleges zamatot kölcsönöz a húsnak, ami után kevés fűszerezés is elegendő a hús ízesítéséhez.

A szürkemarha megnevezésű feldolgozott termékek esetében az élelmiszer hús alapanyagának 100%-a szürkemarha. A magas vastartalmú vörös, száraz, füstölt és egyéb hústermékek különlegessége, hogy egyféle termék csak egy állat húsát tartalmazza, mivel csak így valósítható meg a hiteles nyomon követés. Az Eredetigazolási és Terméktanúsító Védjegy igazolja, hogy a hús valóban fajtaazonos, a termékazonosításra alkalmas hatósági ENAR szám terméken való feltüntetése lehetőséget ad arra, hogy megtudjuk, melyik gazdaság jószága került az asztalunkra. Az „egy tétel-egy állat” tudatos gyártást és nagy odafigyelést igényel. A Szürkemarha Vigadalmon a tavalyihoz hasonlóan, idén is szakértő zsűri osztja ki az „Eredeti Magyar Szürkemarha-termék Nagydíjat”.


A vigadalmon debütál a Magyar Szürkemarhát Tenyésztők Egyesületének támogatásával létrejött szürkemarha szakácskönyv, aminek a szürkemarha hús magyar konyhákba való visszavezetése a célja, hiszen a legtöbb magyar háziasszony nincs tisztában a hús elkészítésének változatos módszereiről. A vigadalom egyik fő célkitűzése a régi és újszerű elkészítési módok és megismertetése a laikusokkal és a szakmával; minden standon elvárás lesz az adott ételtípushoz igazodó szürkemarha hús elkészítésének bemutatása is. Ezt a törekvést egy olyan rendhagyó főzőverseny erősíti majd, melynek során minden kitelepülő megmérettetik egy séfekből és gasztrobloggerekből álló zsűri előtt, a legkiemelkedőbb pedig elnyeri a „Vigadalom legjobb konyhája” címet.






 
 
[ 2331 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x