Segíts azzal, amire gyermekeidnek már nincs szüksége!
Címlap / Otthon / Segíts azzal, amire gyermekeidnek már nincs szüksége!

Segíts azzal, amire gyermekeidnek már nincs szüksége!

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-05-25

Tavaly nyár óta háromezernél is több örökbefogadó több mint 450 halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő óvodát, így közel 30.000 gyermeket segített az Örökbe fogadok egy ovit! kezdeményezésen keresztül. A mozgalom most újabb mérföldkőhöz érkezett, ugyanis az óvodák mellett már gyerekházakat, tanodákat, gyermek- és lakásotthonokat is összekötnek az örökbefogadókkal. Egy céges felajánlásnak köszönhetően pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 110, nagy létszámban hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyereket nevelő óvodának juttattak el tisztálkodási eszközöket.  

 

Magyarországon jelenleg a gyerekek kb. 15 %-a él szegénységben. 25 százalékuk könyvek nélkül, 15 százalékuk pedig játékok nélkül nő fel. Mindeközben sok háztartásban vannak már feleslegessé vált, de jó minőségű ruhák, játékok, technikai eszközök, tanszerek. Az Örökbe Fogadok Mozgalom abban segít, hogy miként lehet ezeket a lehető legmegfelelőbb helyekre eljuttatni úgy, hogy azzal valós szükségleteket elégítenek ki. Az intézmények ugyanis nincslistát írnak, az örökbefogadók így az azon szereplő tételekkel is segítenek.

„Tanítani fogom az egyetemen, mert egyszerűen példaszerű, amit csinálnak"
– emelte ki Bass László, szegénységkutató, az ELTE adjunktusa egy előadásban. Szerinte ugyanis a mozgalom egyedülálló abban, hogy szükségletek alapján, személyes kapcsolat útján, szakembereken keresztül segít. Ráadásul az adományozó nyomon tudja követni, kikhez érkezik meg a támogatása: célirányosan a rászoruló gyerekekhez úgy, hogy a saját, jó minőségű feleslegét jól hasznosítja újra.



A mozgalom életében minden egyes adománycsomag célba érése ünnep. Nemrégiben azonban egy kiemelten nagy, 10 ezer euró értékű felajánlás érkezett az egyik tisztálkodási szereket gyártó cégtől.

„Egy édesanya, Simon Katalin figyelt fel az Örökbe fogadok egy ovit! mozgalomra. A cég munkatársaként ő indította el a folyamatot, hogy ez a 17 raklapnyi tisztálkodási eszköz a szabolcsi ovisok mindennapjait segítse. A nemzetközi vállalat magyarországi divíziójától érkező adománycsomag az összes, a rendszerünkben regisztrált, nagy létszámban HH-s, HHH-s gyermekeket nevelő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodába lett szétosztva. 110 intézménybe, 327 csoportba, összesen 7587 kisgyeremek jár. Ez a jelenlegi helyzetben még inkább nélkülözhetetlen segítség, hiszen hónapokra elegendő fogkrémet, tusfürdőt és sampont kapnak a gyerekek” – emelte ki Barát Hella, a mozgalom ötletgazdája.

Emellett tovább bővült az örökbefogadható intézmények köre is. A 0-3 éves korosztályt gyerekházak örökbefogadásával lehet segíteni. Ezek olyan elmaradott településeken létrehozott “családi” házak, ahol szakemberek fogadják a szegénységben élő 0-3 év közötti gyermekeket édesanyjukkal együtt, napközben. Így nyújtva segítséget a gyerekek nevelésében, fűtött, otthonos környezetben, fürdőszobával, mosási lehetőséggel és felszerelt konyhával.

A 7-14 éves gyermekeket tanodák, a 9-18 éveseket gyermek- és lakásotthonok szimbolikus örökbefogadásával támogathatjuk. Ezek az intézmények ebben a megváltozott élethelyzetben is kapcsolatban állnak a gyerekekkel, és mindent igyekeznek biztosítani a fejlődésükhöz - eljuttatva hozzájuk az adományba kapott technikai eszközöket, kreatív alapanyagokat, jó minőségű, tiszta ruhákat, tartós élelmiszert.

Az Örökbe fogadok mozgalmon keresztül tehát az óvodás korú gyerekek feleslegei mellett, a kisbabák kinőtt ruhái és játékai is célirányosan eljuttathatók a rászoruló gyerekekhez a velük kapcsolatban álló pedagógusokon, szakembereken keresztül. Míg a kisiskolás gyermekek és a tinik megunt játékainak, még használható számítástechnikaik eszközeinek a tanodákon, gyermek- és lakóotthonokon keresztül találják meg a legjobb helyét.

  





 
 
[ 220 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x