Hogyan nézzünk szembe a félelmeinkkel könnyedén
Címlap / Ezotéria / Hogyan nézzünk szembe a félelmeinkkel könnyedén

Hogyan nézzünk szembe a félelmeinkkel könnyedén

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Így év elején úgy tűnik sokan elvesztik biztosnak vélt állásukat… Épp ma beszéltem egy ismerősömmel, akinek váratlanul felmondtak és ahogy ő fogalmaz az önsajnálat feneketlen tavában van jelenleg. Rengeteg félelem felébredt benne, hisz egyedül neveli a gyerekét, albérletet fizet és még az se biztos, hogy belátható időn belül talál egy jól fizető állást… Szóval a kétségbeesés határán áll. Mit lehet ilyenkor tenni?  

Most konkrét segítséget szeretnék adni NEKED, hogy mit tudsz tenni és mi a legeslegelső teendőd ilyen helyzetben. Neki is ugyanezeket mondtam és én is alkalmazom.

A saját életemben én is szembe kellett nézzek ezekkel a szörnyekkel, amit a félelem tud generálni. Nemrég volt az eddigi utolsó alkalom az én életemben is. Ígérem azt is elmesélem, amire a cikk végére érsz. AZ alábbi kép szerintem jól illusztrálja azt is hogyan érzed magad (kettétört fa) , meg azt is ahogy én viszonyulok egy ilyen helyzethez (szitakötő)

Fotó cc: Guy Péter

Addig is nézzük meg a lépéseket: Először is a legelső amit tudatosítanod kell, az az hogy minden az életedben rajtad múlik – azaz azon, hogy hogyan gondolkodsz! Ha pozitívan gondolkodsz, akkor pozitív dolgok történnek veled. Egy milliomos egyszer azt mondta erre: hozzászoktattam magam ahhoz, hogy minden hírre rögtön azt mondjam: „ez nagyszerű”. Történt vele egyszer, hogy a könyvelője elszúrt valamit és sokmilliós hiány keletkezett a cégben ennek eredményeként. Amikor ezt neki elmondta, első mondta ez volt: „ez nagyszerű hír” – a könyvelő köpni nyelni nem tudott és megkérdezte: „hogy lehet ez jó hír?” hisz hónap eleje van érkeznek a partnerektől a csekkek amiket át kell utalni és azonnali csődeljárás várható tíz ilyen visszaküldött csekk miatt . Erre azt válaszolta: „nem tudom” egyrészt mert benne is akkor tudatosult mit mondott a könyvelő, másrészt azért mert tényleg fogalma se volt.

Nézzük meg először, hogy alakult nála ez a tragédia: először is gondoskodott arról, hogy megőrizze a pozitív hozzáállását. Azt mondta a könyvelőnek is: „most még nem tudom miért áldás ez, ami történt, de időben meg fogom tudni és megjön a megoldás is”. Üzleti partnerével leültek megoldást találni. A könyvelőtől kiderült, hogy még időben fel tudják venni a partnerekkel a kapcsolatot, megbeszélik velük a helyzetet, így azok nem küldik most ki a díjbekérő csekket. A partnerektől 1 éves halasztást kaptak a kifizetésre. Igen, jól olvasod! Minden üzleti partnerük beleegyezett, hogy a sokszázezer dolláros kifizetést ami aktuális volt az elkövetkező egy évben teljesítsék.

Itt jött a következő feladat: hogyan teremtsék elő ezt az óriási mennyiségű pénzt? Támadt egy ötletük, hallgattak a belső megérzésükre és rögtön a cselekvés mezejére léptek. Felvették a kapcsolatot néhány közvetítő irodával, akik előadás sorozatot szerveztek nekik Amerika különböző államaiban. Találd ki mi történt? Olyan sikeres volt a turné, hogy fél éven belül az összes adósságukat kifizették.

Azt mondta utólag ez a milliomos: „Nagyon hálás vagyok ezért az esetért, mert ez nélkül nem fedeztem volna fel egy nagyszerű bevételi forrást” Máris hallom a kifogásodat: „neki könnyű volt, mert ő milliomos, én viszont szegény vagyok, nekem ez sose sikerülne, meg amúgy is Magyarországon még az ág is húzza a szegény embert…

Tudod mi a valóság? Azért érzékeled ezt a valóságot, mert így gondolkodsz! Azaz negatívan! Negatív gondolkodással csak negatív élethelyzeteket lehet teremteni!!! Ha azt hiszed, hogy minimálbérért a lelked is kizsigerelik, pontosan ilyen munkahelyed lesz.

Megéri így gondolkodnod? Ugye, hogy nem? Azzal kezdtem, hogy a legelső lépésed a pozitív gondolkodás kell legyen. Mert az igazi közmondás így szól: „látod, ha hiszed”

Én „keményen megdolgoztam” ezért hidd el. Nagyon sokszor nem volt egyszerű, főleg az elején. Tudjátok: „én nem vagyok hibás a gazdasági helyzetért, azért hogy ilyen a magyarországi adózási rendszer” és a sort lehet folytatni a végtelenségig. Tényleg ezt szeretnéd? Az önsajnálat mocsarába merülni, ahonnan tényleg nagyon sötét a jövő?

Vagy azt szeretnéd, hogy minél hamarabb egy jó munkát találj? Az utóbbit, igaz? Ezért kell szembenézned a félelmeiddel. Lesz sok, garantálom. Viszont ez nagyon jó hír: legalább megtudod milyen félelmek bénítottak meg idáig is a mindennapi életedben tudat alatt és rángattak mint egy Marionett bábút. Azt hitted, te uralod az életedet, közben meg egy lótúrót! A félelmeid bábja voltál csupán. Itt az ideje, hogy kezedbe vedd az irányítást.

Nézzük hogyan: először is ismerd el, hogy milyen félelmek munkálkodnak benned. Aztán nézd meg, hogy milyen esemény hatására születtek meg ezek a félelmek és mikor. Azt fogod tapasztalni, hogy legtöbbjük akár 10 - 20- 30 évvel ezelőtt történt eseményhez kapcsolódnak , ami innen nézve egy kis semmiség volt. Mivel, hogy egy kis semmiség könnyedén el tudod engedni – így többé már nem lesz hatalma feletted. Adok ehhez egy nagyszerű segítséget, egy pofonegyszerű gyakorlatot, ami abban segít, hogy rövid időn belül megtaláld a középpontodat és létrejöjjön a harmónia benned. Ez a kis gyakorlat az alábbi videón van:



És most jöjjön a saját esetem: eldöntöttem, hogy felmondok egy szerződést azonnali hatállyal ( persze megvoltak rá az indokaim) ugyanakkor tudtam, hogy a partner egy bosszúálló típusú ember aki mindenkinek csak parancsolgatni tud, követelőzni és fenyegetőzni – kérni nem tanult meg. Ez azt a félelmet hozta fel főként bennem, hogy nem fog kifizetni és bizony többszázezer forintról beszélünk itt. Mivel én már elég tudatos vagyok a félelmek terén, ahogy felmerültek, megfigyeltem őket. Figyeltem ahogy egyre nagyobbá akar válni bennem a félelem és még több érvet sorakoztat fel maga mellett – persze ez az út a behódoláshoz vezetett volna, mert ugyebár „nem tehetem meg”.
Nagyon gyorsan eloszlattam a félelmet azzal, hogy ez az én döntésem, tehát ezért én vagyok a felelős. Igen, előfordulhat, hogy nem fog kifizetni – ez is az ÉN döntésem eredménye. Azért kikértem jogász tanácsát. Meghoztam a döntést, hogy igen, felmondok és meg is tettem a lépéseket. Megkönnyebbülés és boldogság járt át, a minden rendben érzése. Előtte bevallom volt bennem egy adag feszültség. Természetesen rögtön tudatosan teremtettem a gondolataimmal, elképzelve, hogy beérkezik a számlámra a pénz. Én már jó vagyok a tudatos teremtésben. Ha még nem láttad a Vonzás videómat,ajánlom nézd meg a youtube-on .

Nézzük, hogy alakultak a dolgok: miután felmondtam másnap megérkezett a pénz. Ha azt hiszed, hogy ez nagy szó, akkor még fogd vissza magad egy kicsit! Másnap a jogász rám írt és felajánlotta a segítségét arra az esetre ha nem fizetnének ki. Szintén másnap megkerestek e-mailben egy cégtől, hogy legyek szíves menjek be hozzájuk, mert tényleg szeretnének velem dolgozni.

A jogász felajánlott segítségét megköszöntem, nem volt rá szükség, de tudom, hogy kihez fordulhatok a jövőben. Bementem a céghez a rákövetkező nap és egy sokkal jobb üzletet kötöttem, mint amit felmondtam. Minden szempontból előnyösebb feltételekkel. Mindezt úgy, hogy a kisujjamat se mozdítottam érte.

Azaz, nem teljesen igaz az utolsó mondat, mert igenis tettem érte: gondoskodtam arról, hogy életöröm legyen bennem, jól érezzem magam a bőrömben – és tudatosan kigondoltam, hogy egy sokkal jobb lehetőség vár. Így is lett.

Fotó cc: Bogyó Erzsébet

Kérdésem hozzád ezek után: megéri pozitívan gondolkodni? Én úgy gondolom, hogy IGEN! Javaslom te is kezd el tudatosan teremteni az életedet. Ahogy a képen az ibolya se törődik az akadályokkal, amik körülveszik, ő a napra fókuszál, arra, mait el szeretne érni – és milyen jól teszi :) Sok sikert kívánok hozzá.


Bogyó Erzsébet
http://csikung.weebly.com
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 10382 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x