Fél év Indiában egyedül, három gyerekkel és az autizmussal...
Címlap / Ezotéria / Fél év Indiában egyedül, három gyerekkel és az autizmussal

Fél év Indiában egyedül, három gyerekkel és az autizmussal

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-04-10

Karmaváltás - elkészült Lohonyai Dóra könyve az út során gyűjtött tapasztalatairól, élményeiről. Interjú a szerzővel.  

 

Olvasván a könyved címét és még semmit nem tudván Rólad is meredeken hangzik a történetetek. Hogy volt bátorságod elindulni egyedül három, ráadásul nem szokványos gyerekkel Indiába?

Érdekes, mert utólag meredekebbnek tűnik, mint előtte. Nem mondom, hogy nem mértem fel az ezzel járó veszélyeket és kockázatokat, sőt, kimentem előre egy hétre a guruval találkozni és a terepet felmérni. Meg is állapítottam, hogy „na én ide nem akarok” jönni, még ha fizetnek érte, akkor sem ... annyira szörnyű volt az a túlzsúfolt, szmogos város, a kosz, a bűz.

De leginkább attól féltem, hogy teljesen egyedül leszek velük és nem lesz kinek szólni, ha bármi gond lenne. Azt is lehetett előre tudni, hogy nulla időm lesz egyedül, magamra. De aztán felültem a repülőre és elaludtam. Azzal a bizonyossággal ébredtem, egy erős érzéssel a gyomromban, hogy nekem oda kell mennem. Ott van dolgom. Ez az érzés mindennél erősebb volt, felülírt minden racionalitást és minden félelmet.



Olyan érzésem volt, mintha a mátrixban lennék, és azt mondaná valaki: választhatsz lányom, vagy mersz egy nagyot ugrani az ismeretlen mélybe egy jobb jövő reményében, vagy megmaradsz eddigi biztonságos, megszokott, kényelmes, ám változatlan és kilátástalan életed mellett. (Ha a gyerekek jelen állapotukban maradnak, minden emberi számítás szerint önálló életre nem lesznek képesek.) Válassz! Nincs rossz választás. Csak utak vannak, és Te azon szerencsések közé tartozol, akiknek megadatik ez a lehetőség!

Utólag értékelve, a legnagyobb bátorság ahhoz kellett, hogy ki merjek lépni komfortzónámból, merjek egy nagyot lépni az ismeretlenbe, az ezzel járó összes kellemetlenséget vállalni és annak a felelősségét, hogy magammal rángatom a legféltettebb kincseimet, a gyermekeimet is.

Egy guruhoz mentetek ki, aki azt ígérte Nektek, hogy megváltoztatja a megváltoztathatatlant, a gyermekeid gyógyíthatatlan állapotát, méghozzá azáltal, hogy megváltoztatja a karmájukat. Hogy tudtad ezt elhinni?

Alapvetően racionális embernek tartom magam, de van egy spirituálisan nyitott oldalam. Már a nagyapám médium volt, a nagymamán kézrátéttel gyógyított és számomra nem kérdés, hogy léteznek racionálisan nem megmagyarázható, szabad szemmel nem látható jelenségek, sőt, csodák. Az más kérdés, hogy pont az a guru ott Bengaluruban az a személy-e, aki képes egy veleszületett állapotot elvarázsolni. De ha nem próbáljuk meg, ki sem derül!

Ráadásul nagy kockázatot vállaltam azon túl, hogy veszélyesnek mondott országba mentem egyedül a gyerekekkel, mert az autisták számára különösen fontos a megszokott, előre kiszámítható közeg, környezet és ezzel az úttal pont ezt rúgtam fel. Kirángattam őket a családjukból, barátok közül, iskolából, az otthonukból, és minden más lett hirtelen: a hétköznapok, a kapcsolódások, a nyelv, a kultúra, az ételek... Ez elsülhetett volna úgy is, hogy romlik az állapotuk, Kendénél kicsit ez is történt, de összességében az, hogy feszegettük a határainkat és ki mertünk mozdulni a komfortzónánkból, többet adott, mint elvett és ennek meg is lett az eredménye.

Különleges indiai kalandként éli végig ezeknek a hónapoknak a történetét veled az olvasó – más országba is elindultál volna így a gyerekekkel, vagy van Indiában valami, ami vonzott?

Én a világ végére is elmentem volna egy ilyen lehetőségért, de nyilván Indiának önmagában is megvan a maga varázsa. Ebben benne volt az a klisékre épülő előítélet is, a mi az emberek fejében, így az enyémben is élt Indiáról, mint a spiritualitás, a miszticizmus, az egzotikum, a végletek és csodák országa, ahol szinte másként folyik az idő ... de én már jártam korábban (20 éve) is Észak-Indiában és akkor is imádtam ezt a végletes országot. Persze más valahol fiatalon hátizsákos turistaként járni-kelni és ott lakni. Ilyen szempontból csalódást is okozott nekem India.

Mi volt nagyon más Dél-Indiában, mint itthon?

Minden! Más a kultúra, ott nőként egyedül különösen nehéz. Ráadásul fehér nőként, gyerekekkel, sőt, „furcsán viselkedő gyerekekkel”! Mások lettek a hétköznapjaink: délelőttönként én tanítottam otthon a három külön igényű és korú gyermekemet, délutánonként a templomba jártunk gyógyításra. Más ételeket ettünk, nem lehetett húst, kenyeret kapni, a legtöbb dolog felirata a boltban értelmezhetetlen volt számunkra, minden iszonyú csípős volt! Kertesházból lakásba költöztünk, ahol majmokkal, repülő kutyákkal és kobrákkal osztoztunk a lakópark kertjén. Nem volt autónk, riksával közlekedtünk nevetséges áron (nem szokás gyalog járni és veszélyes is járda hiányában). Az ügyintézés bonyolult és lassú volt, angolul is kevesen tudtak. És nagyon egyedül voltunk, teljes magunkra utaltságban.



Miből állt a „gyógyítás”?

Minden nap (vasárnap kivételével) négy órát kellett a hindu templomban töltenünk, ahol gyakorlatilag a guru által közvetített hét másik guru energia mezejében „fürödtünk”. Egy órát lelki sebészeten töltöttünk, míg a guru az auránkban matatott. Ezt követett egy órás meditáció, ahol szanszkrit mantrákat mormoltunk és legnagyobb meglepetésemre, a gyerekeim ezeket nemcsak hogy megtanulták, de még élvezték is! Ezután kézrátéttel jött a gyógyító energia az ott dolgozó önkénteseken keresztül. Nagy mennyiségű citromos vízzel (ushaphana) is át kellett mosnunk a szervezetünket.

Milyen céllal írtad a könyvet?

Én tulajdonképpen egy „túlképzett szülő vagyok”. Megtanultam az autisták kezeléséhez szükséges gyógypedagógiai módszereket, szülőtréningeken vettem részt, képes kommunikációs rendszert vezettem be itthon, az egész magyar és külföldi szakirodalmat olvastam, minden fellelhető módszert kipróbáltam nem kis áldozat árán, az ezoterikustól a tudományosig.

Már egy ideje úgy érzem, akkora tudásra és gyakorlati tapasztalatra tettem szert, hogy másoknak is segíthetnék. Más szülőknek, más nehézségekkel küzdő embereknek, de nem találtam a módját. Ma már minden 100. ember autista valamilyen mértékben (az autizmus egy spektrumzavar) és még mindig keveset beszélünk róla. Pedig a baj nem tabu, sőt, minél jobban fel kell tárni, hogy az emberek meg tudják érteni és el tudják fogadni.

Eredetileg a családdal, barátokkal, ismerősökkel akartam megosztani az indiai élményeinket, de ahogy az érdeklődés nőtt minden reklám nélkül a blogom iránt, úgy jöttem rá, hogy ez az, amit vártam, végre figyelnek ránk, eljött az én időm! Szavaim meghallgattatnak...

 

Évek óta úgy érzem, egyhelyben taposok, mint Szisziphosz, ... és még másoknak is próbáltam segíteni, önkéntes munkát is vállaltam, ... mégis kitartó és küzdelmes erőfeszítéseim látszólag eredménytelenek maradtak. Most ez egyszeriben megváltozott India óta. Hirtelen gyökerestül felfordult az életünk és mindenki jól van. Szokták mondani, az energia nem vész el, itt is végül megtérült, visszajött hozzánk. Hogy mitől, az kiderül a könyvből, ...

A gyerekek hogyan alkalmazkodtak az extrém helyzethez?

Remekül! Én lepődtem meg a legjobban! Persze a gyerekek alkalmazkodóképesek, de hogy az autisták is! Azt gondolom, sok múlik az anyán is, hogy milyen az én hozzáállásom a helyzethez. Ha én ott rosszul érzem magam és pánikolok a váratlan helyzetektől, nyilván ők is akként élik meg. De mivel én nagyon mulatságosnak tartottam a helyzetek abszurditását, és humorral tudtam tekinteni e nagy kalandra, a gyerekek is könnyedén vették az akadályokat, pedig azokból volt bőven!




 
 
[ 684 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x