Ami beteggé tesz - a munkanélküliség. 10 állásvadász tipp,...
Címlap / Karrier / Ami beteggé tesz - a munkanélküliség. 10 állásvadász tipp, pánik helyett!

Ami beteggé tesz - a munkanélküliség. 10 állásvadász tipp, pánik helyett!

Forrás: Medipress
HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-13

Ahogy a világban növekszik a munkanélküliség, úgy emelkedhet bizonyos betegségek szám a szakemberek szerint. A Harvard Egyetem Közegészségügyi Iskolájának kutató szerint még azok körében is megemelkedik bizonyos betegségek gyakorisága, akik munkahelyük elvesztése után viszonylag gyorsan újra munkába állhatnak. 

„A mostani gazdasági helyzetben bárkivel előfordulhat, hogy elveszíti az állását” – mondja Kate Strully, a kutatás vezetője. „Meg kell ismerni ennek a jelenségnek az esetleges negatív egészségügyi hatásait, és nem szabad őket figyelmen kívül hagyni” – tette hozzá.

Azt már korábbi kutatások is igazolták, hogy a beteg emberek mintegy 40 százalékkal nagyobb valószínűséggel veszítik el munkahelyüket egészséges társaikhoz képest, de Strully továbbmegy ennél: véleménye szerint a magas elbocsátási arány és munkanélküliség megbetegíti azokat is, akik egészségesek. A szakember kutatási eredményei szerint azon dolgozók, akik önhibájukon kívül veszítik el állásukat, 54 százalékkal nagyobb valószínűséggel ítélik saját egészségi állapotukat rosszabbnak, mint dolgozó társaik, és azok körében, akik egészségesek, 83 százalékkal nő meg valamilyen betegség hirtelen megjelenési esélye. A szakember szerint ez a stresszhelyzettel összefüggő emelkedés mág azok körében is kimutatható, akik gyorsan újra munkát találnak.

A szakemberek egy egyelőre nem magyarázott furcsaságra is felfigyeltek: a fizikai munkát végzőket mintegy kétszer olyan súlyosan érinti munkájuk elvesztése, mint az értelmiségieket: a fizikai munkások kétszer olyan nagy valószínűséggel számolnak be rossz egészségi állapotról ez után az esemény után.

HarmoNet tipp: Barangolás a neten: Online álláskeresés valótlan munka? - Tények és tennivalók az interjúig >>

10 tipp, ha elkerülhetetlen baj:
  1. Állásvesztésedet ne világvégeként, hanem új lehetőségként egy állomás lezáródásaként fogd fel. A híd alatt fogsz élni –érzetet próbáld megszüntetni. Ez egy új kezdet.
  2. Az álláskeresést kezd meg már azon a napon, amikor távoztál munkádból.
  3. Igyekezz a kirúgásod utáni időt rövidre venni, az utolsó napok, hetek lelki-terrora mindennél rosszabb.
  4. Igyekezz ne haragosokat keresni, méltósággal távozz, ami lendültet ad a későbbiekben.
  5. A munkakeresés ideje alatt foglalkozz hobbiddal aktívabban, jutalmazd meg magad.
  6. A szabadidődet töltsd kreatív ötletek lejegyzésével, ötleteléssel egy szép füzetbe, esetleg tervezd meg későbbi vállalkozásodat.
  7. Munkanélküliként is minden nap adj megjelenésedre, minden találkozás és pillanat egy lehetőség.
  8. Törekedj a közös megegyezéses távozásra.
  9. Gondolkodj el azon, hogy ez egy lehetőség neked a váltásra, mondd el ismerőseidnek, hogy szakmádban váltani szeretnél.
  10. Iratkozz be egy ingyenes tanfolyamra! Lehet bármi, az idődbe kerül pusztán, ami most van, ez alehetőségek tárháza, pozitív hozzállásod pedig 30 napon belül újabb munkát szül majd!

HarmoNet tipp: Dolgozni szeretnél? A hivatás megválasztás pszichológiája lépésről-lépésre - Csináld velünk! >>

Medipress
Szerkesztő: Fodor Kata
Képek: Piqs.de
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 10887 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x