HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-19
Címlap / Kultúra / Bomba siker: Bolond a hegytetőn

Bomba siker: Bolond a hegytetőn

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-19

Mikó István és a BlackBirds mindent beleadtak a Bolond a hegytetőn első előadásába, de meg is lett az eredménye. Minden széken ültek, minden szám után vastaps, hüjjögés hangzott, a fiúk teljes sikert könyvelhetnek el, Mikó, mint clown, kitett magáért, produkcióit elismerő taps követte.  

 

Az is bebizonyosodott, hogy 21 év múltán „beért” Márton András szövegkönyve. A megjelent színházi emberek is láthatták, hogy a közönség vevő erre a fajta játékra. A fiúk várják a meghívásokat. Sokat!

Nem tegnap jelent meg a Yesterday, Márton András, a KFT dobosa, egyébként világéletében Beatles fanatikus, Lennon és McCartney szövegeket és azok magyar fordításait tartalmazó könyve, mely nagyjából minden zenekedvelő ember könyvespolcán ott áll. Esetleg bele-bele is olvasott az a bizonyos jóember, zenehallgatás közben próbálta követni a sorokat, az angolul tudók a fordítást is stírölhették, azonban erre a helyre, ahová e darab kalauzolta el a nézőt, valószínűleg csak kevesen jutottak.

Mikó István fantáziavilága ez, de a szavak egymásutániságával barátkozva szerintem mindenki belátja, hogy ennél jobban más se tudta volna színészi játék formájába önteni ezt a sok kevergő-kavargó, erről is-arról is szóló szó-kavalkádot, melyek szerzőinek egészen biztosan deliriumos, vagy totál bekokszolt időszakainak termékei. Márton Andrásról tudni kell, hogy éveken át fordítgatta a számok szövegeit, mivel tökéletességre törekedett, már amennyire lehetséges egy szlengben írt szöveg átültetése más nyelvre, egy egész más kultúrkörnyezetben élő népesség számára legalább megközelítőleg hasonló tartalmat létrehozni. Szívesen megkérdezném Mártont, vagy Mikót, aki újrateremtette a dalszövegeket, hogy használtak-e valami szert a hasonló tudatszint eléréséhez.

A szerzemények költőiségével könnyen tud azonosulni az is, aki egyébként nincs hozzászokva a szónyűvéshez. A nézők egyébként a korosztályok legszélesebb skáláján mozogtak. Lennon tavaly decemberben lett volna 70 éves, ha 30 évvel ezelőtt nem teríti le egy őrült golyója, akit nem véletlen, hogy nem engedtek ki a börtönből 20 év után - Lennon rajongói szétszednék ma is. Az első „lázadó korosztály” már rég nyugdíjas, tehát már alig él a Földön ember, aki ne a Beatlesért rajongott volna korábban, fiatal korában. A nézőtéren rengeteg nagypapa-nagymama, ősz öregemberek hada foglalt helyet, s a vadabb számoknál ők is csápoltak keményen, sőt, sikoltoztak is!

A BlackBirds annyira szuperszonikusan nyomja, hogy arra nincs az a kéz, vagy láb, ami ne indulna be. És a Beatles zenéje ma ugyanolyan népszerű, ahogy mindig is az volt – tehát a fiatalok ugyanúgy ott vannak, mint szüleik, s mint a szüleik szülei.  

Derecskei Zsolt és Dobos Laci nagyszerűségéről annyit, hogy nem véletlenül állnak a rivaldafényben és énekelnek szinte állandóan. Ők a sztárok, ehhez kétség sem fér. Színészi adottságaikat is megcsillanthatták a 3 órás színjáték során. Azonban most végre a mélyhangú Békei István basszusgitáros is szerepet kapott, méghozzá meglepően jól helyt állt. Hoffmann György pedig még a szokásosnál is több kuriózumot produkált dobfelszerelésén, ütőhangszerein, és neki is jutott alkalma, hogy prózában is elénk tárja belső világát.

Várható ezután, hogy számos színházba, művelődési házba hívják el a darabot, akár a környező országokba is. A BlackBirds rajongók  pedig már fényezhetik a lakkcipőiket, hiszen e hét pénteken szokásos Beat klub az Aranytízben 20:00-tól!

Zemlényi-Kovács Zoltán






 
 
[ 3497 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 
/img/hirdetes/harmonet_kinai.png
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x