HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-21
Címlap / Kultúra / Tulipános mesék: történetek anyáknak és lányaiknak

Tulipános mesék: történetek anyáknak és lányaiknak

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-10-21

Még mindig szeretnénk a lányainknak mesélni, ez az igazság. A nagyoknak is, akik már meglepően tudatosan építgetik a maguk életét, és akik látszólag a saját lábukon állnak, ezért egyre jobban idegesítik őket a direktben adott tanácsaink. Nekik főleg mesélnénk… Úgy, ahogy a régiek, azzal a tudással, bizalommal, és erővel. Kizárólag azért, hogy felvértezzük őket… A TULIPÁNOS MESÉK olyan történet, amit lehet így mesélni.  

 

Fogj egy kockás takarót meg két bögre teát, és bújj össze az akármekkora lányoddal. Ha kicsi még, érteni fogja. A mesét is, a mondanivalót is.

Ha pedig már egyáltalán nem kicsi, akkor azt is meghallja, ami a szöveg mögött van.
Azokat a dolgokat, amiket szégyenlősen nem mondunk el, pedig lényegében nem változik a világ. Próbákkal, segítőkkel, diadalokkal, bukásokkal rakja tele ma is az utat, amit mégis bejárhatunk a maga teljességében, ha elég bátrak és elszántak vagyunk. Ha mi magunk fel is adjuk néha, lányainknak egészen biztosan azt kívánjuk, hogy állják ki a próbákat, győzzék le a nehézségeiket, és váljanak a saját birodalmuk királynőjévé. Ehhez azonban nem árt mesélni nekik.

 
Arról, hogy a kalandokat sokszor még a legnagyobb hősök is visszautasítják kezdetben.

Arról, hogy ha tépelődünk egy kapu átlépése előtt, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem a mi kapunk.

Arról, hogy amikor azt érezzük, királyok vagyunk és miénk a világ, az még talán csak az út fele, és tovább kell menni, hogy ott ne ragadjunk a kis pünkösdi királyságunkban.

Arról, hogy néha eljön az ideje a régi dolgok teljes „halálának”, az új életünk feltámadása érdekében. 

Arról, hogy a végén, amikor megvan a siker és valódi hősnővé válunk, akkor bizony vissza kell adni a közösségnek a legfontosabb kincset, amit megszereztünk. Ami által egyébként még gazdagabbá válunk.

A
Tulipános mesék tizenkét nőről szól, akiknek a varázsereje abban áll, hogy mélyen hisznek benne, hogy minden jól alakul. Lehet, hogy ez banális. Talán nem is túl trendi. Mégis, ott, a kockás takaró alatt, összebújva a lányoddal, ez nem teljesen mindegy?!

Ami a lányodat gyógyítja, ami őt erővel tölti el, az téged is meg fog gyógyítani. Ami őt végigviszi az útján, az téged is végigsegít a sajátodon. A Tulipános mesék, ahogy a címben is olvashattátok: történetek anyáknak és lányaiknak. Történetek nőknek, és lánykáknak. Tizenkét mese azoknak, akiknek még mesélnek, és azoknak, akiknek már régen nem. Azoknak, akiknek soha nem meséltek. Azoknak, akik hisznek a varázslatban, és szeretnek elidőzni az álom és az ébrenlét határán. 

Az első két kötet (Lili és Ida) már megjelent, előkészületben: Anna!
 
 





 
 
[ 802 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x