HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-08-23
Címlap / Kultúra / 152 lépés Auschwitz felé

152 lépés Auschwitz felé

Forrás: Kortárs PR
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-08-23

Rudolf Höss, az auschwitzi haláltábor rettegett parancsnokának emlékiratainak felhasználásából készül monodráma Nagy Márk rendezésében és Karácsony Gergely előadásában 152 lépés Auschwitz felé címmel. Az előadást 2019. augusztus 12-én mutatják be a Spirit Színházban.  

 

Rendezvénynaptár
A Spirit Színházban Perjés János alapító-művészigazgató rendkívül fontosnak tartja, hogy a 20. század egyik legnagyobb tragédiáját, a holokausztot, minél tágabb értelmezésben és minél több történeten keresztül ismerjék meg az érdeklődők. 2018-ban mutatták be Bányai Gábor rendezésében a Mengele bőröndje című előadást, amely Rudolf Mengele, a halál angyalának történetét vázolja fel. Emellé érkezik meg augusztus 12-én a 152 lépés Auschwitz felé című monodráma, amely nem az áldozatok szemszögéből mutatja be a II. világháború rettenetes eseményét, hanem a haláltábor parancsnokának elbeszélését láthatja és hallhatja a közönség.



Ahogy a darab leírásában is olvasható: “ Rudolf Franz Ferdinand Höss az auschwitzi haláltábor egyik parancsnoka volt, ötgyermekes apaként. Sokakban felvethetődhet a kérdés, hogyan történhet meg, hogy egy családapa tömeggyilkossá válik? „Nem törtem a fejemet azon, hogy helytelen-e a dolog. Szükségesnek látszott”. A darab kísérletet tesz arra, amire eddig kevesen vállalkoztak: egy parancsnok szemszögéből próbálja megértetni elképzelhetetlent - hogyan történhetett meg a ma is elszomorító tragédia: a holokauszt? A „152 lépés Auschwitz felé” felhívja figyelmünket arra, ne feledjük mi történt, annak érdekében, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát. Vajon az az út helyes, amin járunk?”




Rendező: Nagy Márk
Szereplő: Karácsony Gergely
Szövegkönyv: Robert Merle: Mesterségem a halál című regényének és Rudolf Höss emlékiratainak felhasználásával  - Nagy Márk és Karácsony Gergely

Előadások időpontjai: 2019. augusztus 12. , 13., október 17.

További információk







 
 
[ 270 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot


Warning: Division by zero in /var/www/lapcsalad/harmonet.hu/include/fooldal/rendezvenynaptar_slide_jobb_oszlop.php on line 72
 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x