Kultúra - Harmonet - Horoszkóp -Ezotéria - Jósda-lap29
Kultúra

Rendezvénynaptár
Óriási érdeklődés a Vesc-Art pályázata iránt

A Barabás Villában látható kiállításon négy kiemelkedő fotóművész, Érdi Róbert, Földi Viktor, Olajos Ilka, és Varga Marietta alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.


 Szikra-díj a keresztény könnyűzenének

A kezdeményezés célja a magyar keresztény zenei kultúra megerősítése és a szcénában dolgozók támogatása


Számomra jutalomjáték Molnár Ferenc darabban szerepelni - interjú Balsai Mónival

A Centrál Színház műsorra tűzte Molnár Ferenc kevésbé ismert komédiáját, a Delilát. A szereposztás parádés, a darab remek, a díszletek és a jelmezek gyönyörűek, a rendezés pedig egy pillanatra sem hagyja elkalandozni a nézőt. A főpróba után váltottunk pár szót a feleséget kitűnően alakító Balsai Mónival.


A legjobb film a Testről és lélekről, a közönségdíjat a Kincsem kapta

Enyedi Ildikó a Testről és lélekről című alkotása öt díjat, köztük a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjat nyert el a 3. Magyar Filmdíjon. Az elismerést a Vígszínházban megrendezett gálán adták át.


Még egy hónap a 38. Budapesti Tavaszi Fesztiválig

Az én legrangosabb összművészeti seregszemléje alig több, mint egy hónap múlva kezdetét veszi.


21-szer szerelem - Irodalom Éjszakája a főváros szívében

Két év siker után a különleges kulturális happening, az Irodalom Éjszakája Budapest belvárosának szívébe, a VI. kerületbe költözik.



Több ezer cikk vár még rád, lapozz!
...
...


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 







ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot


A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x