Mire adott reményt a bezártság? Miért nem pánikolok?
Címlap / Otthon / Mire adott reményt a bezártság? Miért nem pánikolok?

Mire adott reményt a bezártság? Miért nem pánikolok?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-07-07

Spanyolország, Barcelona: egy újabb életszakasz, egy újabb állomás. Az első várva várt tavasz és az első nyár itt, szeretném mondani, hogy örök napsütésben, de igazából első tavasz és első nyár négy fal közé zárva. Nem követem a híreket, nem pánikolok, nem panaszkodom.  

 

Nem figyelem a híreket, és a statisztikákra is csak néha vetek szemet, mert tudom, mindez egy megtört, eltúlzott vagy éppen lekicsinyített tükröt mutat. A statisztikákban nem bízom, a számokban (abban a huszonötezer halottban), mert sajnos az igazság mást takar.

A számok a hivatalosan, kórházban elhalálozott, koronavírussal bizonyított esetek számát mutatja, megfeledkeznek az idősotthonokról, a gondozó egyesületekről, az otthonukban elhalálozottokról.

Megállt a világ, és még mindig vannak emberek, akik nem veszik komolyan, akik nem törődnek, és akik azt mondják, ez csak influenza.



Milliók vesztették el a munkájukat, és sokan állami támogatást sem kapnak. Vannak, akik azelőtt is munkanélküliek voltak, és most büszkén a vírusra fogva kérnek, amikor már régen csak lusták voltak.

Én, földhöz ragadt Bikaként, reálisan próbálom átlátni a történteket. Azt, ami van, ami volt és ami lesz.

Mielőtt elkalandozunk a lelkieken, néhány tény, hit és tévhit a Spanyolországban kialakult helyzettel kapcsolatban. Ma már több mint hat hete, pontosabban hat és fél, hogy kijelentették a szükségállapotot, ma már hetedik hete itthonról dolgozom. Én a szerencsések közé tartozom, megtarthattam a munkahelyem, és van anyagi bevételem, ellenkezőleg a lakótársammal, aki már pár hónapja nem dolgozik.

Amikor először bejelentették, hogy itt is elrendelték a szükségállapotot, volt nálunk fellázadás, hiszen cégünknek nem volt semmi határozata, szabálya, és arra hivatkoztak, nem állnak készen. Mindannyian ott álltunk elképedve, hiszen Olaszországot már másfél hete lezárták, és Kínában már harmadik hónapja van jelen a vírus, lett volna idő. Amúgy készen lehet erre állni egyáltalán?

Még aznap hazaszállítottunk minden eszközt, ami szükséges a problémamentes otthoni munkához. Akkor még két hétről beszéltek a nagyok, de már akkor sejtettük, ez több lesz annál.

Az első pár napban tűkön ülve figyeltük a híreket, próbáltunk okosodni, hogy mégis mi lesz megengedett és mi nem, mikor lesz itt a vége, meg picit pánikolva próbáltuk megtudakolni, volt-e valaki fertőzött a projektből.

Játszadoztunk a gondolattal…”mi lenne, ha” vagy „mi lesz, ha”, és rájöttünk, milyen ritkán mondjuk ki, ha szeretünk valakit. Hisz ezelőtt biztosra vettük, holnap is ott lesz a társunk, vagy a szülők, rokonok, barátok, nem láttuk az ölelés erejét, és akkor még nem tudtuk, mi fog ránk várni.

Rendőrök ellenőrizték minden léptünket, osztották a büntetéseket, és sokan felháborodva, elképedve okolták az igazságszolgáltatást, hogy csak a pénzre mennek. Pedig milyen egyszerű lenne, ha nem kibúvókat keresve garázdálkodnának felelőtlenül, hanem a szabályokat betartva, önzetlenül viselkednének.

Én külső szemmel figyeltem a történteket. Már az elején kijelentettem, én nem kérek belőle, így mindvégig tényleg csak heti egyszer mentem ki, élelmiszerboltba bevásárolni.

Az igaz, hogy néha hétvégén átjött egy jó barátom, de azt taxival tette, nem érintkezett senkivel, első dolga, mikor megérkezett, az alapos kézmosás, arcmosás volt.


Őszintén, az elején nagyon megviselt az, hogy bent kell maradnom, és hogy a napi mozgás a hálószobából, a nappaliig meg a mosdóig való eljutás, ami maximum 5 méter táv így együtt, hisz nem nagy a lakás. Nincs kert, nincs balkon. Nekem, mint aktív személynek, aki szeret kint sétálni, meg heti ötször edzőterembe járni, bevallom, nagyon nehéz volt a váltás. Viszont a nehézségek ellenére elfogadtam és felfogtam, hogy ezt egy közös célért tesszük, egymásért, az egészségünkért, a Földért, és ha a szabályok felrúgásán dolgozunk, ez soha nem fog véget érni.

Minden bizonnyal nehéz, egy személlyel lenni napi huszonnégy órát, aki egykori lelki társ volt, de mára már csak elfakuló társaság. Meg amúgy is, kell minden kapcsolatban az a napi pár óra, amikor nem vagytok együtt, egy légtérben, egy helyen. Mind elfáradunk, irritáltak leszünk, és a helyzet adta zavarodottság csak fokozza. Elkezdtem jógázni, meditálni, hogy halkítsam a lelkem és a világ zaját.

Megcsináljuk, együtt képesek leszünk rá. Bennünk van az erő és a megoldás.
Ha most te is otthon maradsz, talán korábban vár a szabadság.

Bízom benne, hogy képesek leszünk rá. Úgy gondolom, a világnak szüksége volt arra, úgy az embereknek, hogy picit felébredjenek, úgy a Földnek, hogy lélegezhessen. Elfelejtettünk szeretni, elfelejtettünk megállni, szorongás nélkül meginni egy kávét a kávézóban, mert már a következő teendőn gondolkodtunk.

A pénz átvette az uralmat mindannyiunk felett, de nem adta könnyen magát, mi meg egyre többet és többet rohantunk utána, mert ott vannak a számlák, a lakás, a magánóra, az edzőterem, meg kell spórolni a márkás dolgokra. A valódi értékeket áthelyeztük tárgyakba, és hagytuk, hogy a szeretet, család, kapcsolatok, érzelmek elfakuljanak.

Hittük, hogy a pénzben van a boldogság – még ha minden második posztod épp az ellenkezőjéről szólt is, te is ugyanúgy elhitted, hogy enélkül nincs boldogság. Nem tudtunk megszervezni egy találkozót, mert különböző shiftekben dolgoztunk, vagy épp kellett a túlóra.

Ha fáradtak voltunk, gyengének hittük magunkat. Ha a gyerek játszani akart, épp meetingünk volt, vagy készültünk a holnapra. Nem volt időnk. A valódi és a hamis értékeket összetévesztettük, és hagytuk gyerekeinknek, hogy elhiggyék, a mi világunk az igaz. Elfelejtettük, mi az önzetlenség.

 

Az orvosok, ápolók, takarítók, postások, elárusítók, és mindannyian, akik naponta felkeltetek, hogy értünk dolgozzatok, ti megmutattátok az önzetlenség mivoltát. Ti hitet adtatok, hogy ebben a világban van még önzetlen szeretet, elvárások nélküli. Remélem, mi, akik itthon maradtunk, mindannyian tanulunk tőletek, és a jövőben mindenki egyenrangú lesz.

Remélem, amikor kimegyünk, az emberek elfogadják, hogy nem jobbak senkinél, és náluk sem jobb senki. Remélem, az emberek tudnak majd emberek lenni, és tudnak megbecsülni.

Én már nem fogom az ölelés értéket alábecsülni, a mosolyt nem visszaadni, a barátságot garantáltra venni.
Én már nem fogom az időmet a pénznek adni, én majd beosztom, sőt, pihenni is fogok, élvezni a tenger hullámait, csukott szemmel érezni a szél simogatását. Nem félek majd kimondani, szeretlek.

Spanyol szerelem

Hello, szia, de vártalak.
Áradoztam rólad, anyának, barátnak,
Társnak.
Elmeséltem milyen szép lesz,
a napsütés, a part,
a tenger, a zene, a szerelem, a báj,
a délibáb, minden.
Csodásnak képzeltelek.
Első nyár, igaz szerelem, kalandvágy.

Nincsenek szavak rá, elképzeltem, hogy majd nem fáj,
És csak mosoly vár,
Hisz itt minden olyan más.
Az ősz, a tél, a tavasz, nyár…
Mármint a tavaszt meg a nyarat nem tudom,
Beköszönt, nem várt, és döntötte össze azt a fránya képzeletet,
De adott hitet és reményt, hogy talán ezúttal minden más lesz.



(A vers a szerző saját verse, és a fotókat is ő készítette.)
  





 
 
[ 489 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x