HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2018-09-22
Címlap / Psziché / Függőségek: alkohol, drog és társaik

Függőségek: alkohol, drog és társaik

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2018-09-22

Alkohol, drog problémák, dohányzás. Kóros evéskényszer, munkába menekülés. Ki melyik módszert választja menekülésképpen. A függőségek hátterében általában egy közös probléma áll: a hiányérzet.  

 

Amikor megkérdezek egy alkohol vagy drogfüggőt, miért fogyasztja ezeket a szereket, a válasz szinte minden alkalommal ugyanaz: hogy pótolja a hiányt, hogy kitöltse a belső ürességet. Minden függőség valaminek a pótlása, amit a szenvedélybeteg nem kapott vagy nem kap meg. Most nem csak a szeretet, odafigyelés és társaikra gondolok, a hiányt okozhatja az egyik szülő kirekesztése, elvesztése is. Ilyenkor a gyermek/felnőtt lelkében az egyik – vagy mindkét – szülő helye üres.

Válásoknál láthatjuk azt, hogy az a szülő – általában az édesanya – akinél a gyermekek maradnak, a másik szülő ellen szinte hadjáratot indít, és a gyermeknek azt mondja: „Csak az a jó, amit én adok, amit apád ad, az nem jó. Tőle ne fogadj el semmit, csak tőlem fogadhatsz el.” Mivel a gyermek mindkét szülőt ugyanúgy szereti, és mindkettőhöz ugyanúgy hűséges, a lelkében kettősség alakul ki. Ha az anya eltiltja az apától, a gyermek ezt úgy „torolja” meg, hogy az anyától túl sokat fogad el. Ezt mutatja szimbolikusan a szenvedélybetegség is. Túl sokat fogyaszt valamiből, ami árt neki. Ezzel mutatja meg, hogy a túl sok az anyától nem jó neki. A gyermeket minden esetben oda kell engedni az apához is, és engedni, hogy az apától is bármit elfogadhasson.
Függőségek esetében gyakran látjuk az apa vagy az anya korai halálát. A gyermek ebben az esetben szintén a szülő hiányát pótolja valamivel, alkohollal, droggal vagy esetleg a dohányzással.


A dohányzás lehet szolidaritás valamelyik szülővel, aki életében dohányzott.

„Ha Te így éltél, én is ezt teszem”. „Ha Te ebbe betegedtél bele, én is így fogom csinálni”. Tudatalatt ezek a kötődések vannak a gyermek lelkében. Azt gondolja, ha ő is ugyanazt teszi, mint szülei, azzal az irántuk érzett szeretetét mutatja ki.
A nikotinfüggőséget akkor lehet igazán feloldani, ha ezeket a kötődéseket tudatosítjuk, felszínre hozzuk, és egy másfajta mintát hozunk létre helyette.

Párkapcsolatokban látható jelenség, hogy a férj eltávolodik, és az alkohol mámorába menekül. A feleség természetesen nem érti, miért teszi férje ezt a családdal. Számára érthetetlen, miért marad ki egyre többet a férje, mért érkezik haza lassan minden este alkoholtól kábultan. Ennek a háttérben házasságok esetében legtöbbször az áll, hogy a férj feleslegesnek érzi magát. A férfiaknak feladat kell, különben elmennek. Elhagyják a családot. Valaki szó szerint elmegy, elköltözik esetleg szeretőt tart, valaki csak szimbolikusan „nincs ott”, mert alkoholba vagy a drogokba menekül. A feleségnek rendszeresen biztosítania kellene férjét a felől, hogy szükség van rá, biztos helye van a családban. Ha a férj fontosnak érzi magát, és tudja, hogy fontos feladata van, nem fog sem elmenni, sem függőségbe menekülni.

Az evés is lehet függőség. A kóros evés hátterében szintén állhat valamelyik szülőtől való eltiltás. Ebben az esetben találkozunk néha az ikerdinamikával, vagyis az anyaméhen belüli ikervesztéssel. Ilyenkor az evészavarral küzdő egyén kettő helyett eszik, mert tudatalatt elvesztett ikertestvére adagját is szeretné elfogyasztani, így „visszahozva” őt az életbe. Gyakran panaszkodnak kliensek, hogy egyszerűen nem tudják megfékezni az étvágyukat. Szinte mindig kényszert éreznek arra, hogy egyenek valamit. Amikor egy családállításon azt látjuk, hogy ez a kényszeres evés az apa hiányából adódik, az oldás mellett egy gyakorlatot is szoktunk javasolni. Megkérjük a pácienst, hogy képzelje el azt, ahogyan az édesapja ölében ül gyermekként, és az apa eteti őt. Sok esetben ez az egyszerű gyakorlat rövid időn belül eredményt hoz, és arról számol be a kliens, hogy néhány alkalom után étvágya jelentősen csökkent.

 
 
A fent említett függőségek hátterében természetesen nem mindig a családi rendszer áll, bár az esetek többségében ezt tapasztaljuk.
Az alkohol és drogproblémák mögött állhat a fájdalom, félelem, magány elleni menekülés is. Testi-lelki kínokat próbálhatunk csillapítani ezekkel a drogokkal.
Ha valaki elveszíti egy hozzátartozóját, a munkahelyét, vagy bármi más tragédia éri, könnyen lehet, hogy valamilyen függőségbe menekül a testi-lelki fájdalom csillapítására. Van, amikor a bűntudat elől menekülünk kábulatba. Nőknél figyelhető meg, hogy egy abortusz vagy vetélés után nyúlnak a pohárhoz. Nem bírják elviselni a rájuk nehezedő bűntudat érzését. Ugyanezt a dinamikát láthatjuk súlyos balesetek túlélőinél, akik nem képesek feldolgozni, hogy esetleg az ő hibájukból kifolyólag veszítette el valaki az életét.

A függőségek okainak felderítése nem könnyű feladat, és a gyógyulás sokszor hosszú időt vesz igénybe. Mégis jobb mielőbb elkezdeni. A megoldás sokkal könnyebb akkor, amikor valaki még nem merült el teljesen függősége mocsarában.







 
 
[3690]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x