Segítség! Verem a gyerekem!
Címlap / Psziché / Segítség! Verem a gyerekem!

Segítség! Verem a gyerekem!

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-19

Évente hazánkban több, mint 20.000 gyermek esik bántalmazás áldozatává. A bántalmazások, ha kiderülnek, nagy port kavarnak, pedig sok esetben némi odafigyeléssel elkerülhető lenne a tragédia. Tragédia, mely számos esetben gyermek életeket követel. De hol a határ, mi az, ami ma, 2017-ben a gyermek bántalmazásának minősül?  

Bántalmazás-e, a feleselő gyermeknek adott nevelési célzattal adott pofon, avagy még belefér? Avagy mi a hatásosabb, ha az úttesten átrohanó három évest veréssel, vagy megkönnyebbült öleléssel jutalmazunk. Ér-e az ütés, ha olyat tesz, ér, ha idegesebbek vagyunk, netán tiszteletlen, vagy a viselkedésével megijeszt?  Nyilván egy bizonyos határig mindenki maga dönti el, hogyan neveli a gyermekét, de vajon hol a határ, és nekünk, szülőknek van-e jogunk birtokolni a gyermek testét, lelkét, akaratát. Hol van a határ, melyet átlépve biztosan sérül majd az, aki számunkra a legfontosabb.

A foltok statisztikája

Hazánkban a fizikailag bántalmazott gyermekek száma, melyről a hatóságok is tudomást szereztek, több ezer, mely adat nem tartalmazza az érzelmileg és szexuálisan bántalmazott gyermekek számát, mely szintén sokkoló adat. Évente mintegy 40 gyermek hal meg bántalmazás, vagy súlyos elhanyagolás miatt. A KSH adatai szerint közel 200.000 veszélyeztetett gyermeket tartanak nyilván, melynek felügyeletét, védelmét a gyermekjóléti szervek látják el, túlterheltségük miatt úgy, ahogyan erre lehetőségük nyílik. Évente több, mint 50 fiatalkorú vet véget önkezével az életének, de ennél tízszer többen próbálkoznak meg, sikertelenül, az öngyilkossággal. A statisztika szerint a 4-14 éves korosztály a legveszélyeztetettebb, őket éri a legtöbb bántalmazás. Csecsemőkorban a legveszélyesebb, a Shaken Baby Syndrome, azaz, amikor a síró csecsemőt a szülő rázni kezdi, ezzel okozva a halálát.

Számok, adatok, statisztikák, mely mind egyenként jelent életet, vagy halált.



A gyermek nem az enyém, nem birtokolhatom.

Egyes nézetek szerint a gyermek semmiképp nem a tulajdonunk, így nincs jogunk helyette dönteni. Terelni szabad, de a végső döntés a léleké. Azé a léleké, aki Isten tudja hányszor járt már a Földön, mindannyiszor beteljesítve saját sorsát, és nekünk szülőknek ebben támogatnunk kell őt. Nincs vita, tiltás, helyette van belenyugvás, terelés, alternatívák megismertetése, majd a gyermek dönt; saját karmája szerint. „A gyermek nem egy dolog, nem egy szék, nem egy kocsi. Nem tehetsz vele azt, amit akarsz. Általad lett, de nem a tulajdonod, nem tartozik hozzád. A létezéshez tartozik. Te legfeljebb a gondviselője lehetsz; ne akard birtokolni.” (Osho) Ez a nevelési eszköztár az egymás elfogadására épül, melyben a gyermekre nem gyermekként, hanem önálló szuverén személyként tekintenek. A gyermek vívja meg a saját harcait, a szülő csupán alternatívákat sorakoztat fel a helyes útra terelés érdekében. 
 

Engem is ütöttek, mégis itt vagyok

A gyermek testi fenyítését elfogadó és használó szülők szájából gyakran lehet hallani ezt a mondatot, mely egyrészről igaz, ők is túlélték, és valószínűleg a csemete is túl lesz rajta. Az agresszív közegben eltöltött gyermekévek azonban nagy hatással vannak a felnőtt énre. Így tehát a bántalmazott gyermekből nagyobb valószínűséggel lesz bántalmazó felnőtt, míg valaki, tanulva a szülők hibájából, meg nem szakítja az áldatlan sort, és másként viselkedik majd a csemetéjével, mint ahogy vele tették ezt hajdanán. Számtalan, gyermekként bántalmazott felnőtt számol be gyermekkori ágybavizelésről, félelmekről, vagy arról, hogy a társaikkal szembeni szocializálódásban miként vallottak kudarcot, szemben az akkor is gyakorta előforduló, testi fenyítésektől mentes családokban nevelkedő gyermekekkel szemben. Sokan mesélnek arról, hogy nem voltak barátaik, mert szégyenként élték meg azt, amiben élnek. Nem tudtak együtt örülni a társaikkal, és az iskolai programokban sem láttak semmi érdekeset, mert folyton az motoszkált a fejükben, hogy mi vár majd rájuk otthon. Így sehol nem találtak támogató közegre, zárkózottak lettek, és ez felnőtt korban is elkísérte őket.



Lelki terror gyermekként

A gyermek számára elsődleges, hogy elfogadják, botlásaival együtt szeressék. Minden egyes szárnypróbálgatása előtt szülei közelségét keresi, hiszen tudja jól, ha ők ott vannak, nagy baj nem lehet. Azok a gyermekek, akik nem feszélyezett családi légkörben nevelkednek, sokkal sikeresebbek felnőttekké válnak, hiszen azt tanulták, nincs mitől félniük, hiszen nem a hiba határozza meg őket, hanem az akarat. Azok a gyermekek, akik azonban folyton a szomszéd kisfiúval voltak összehasonlítva, és ebben is mindig alulmaradtak, azt képzelték magukról, hogy nem elég jók, majd ez kivetült a felnőtt énjükre is, így többnyire sikertelen felnőttekké váltak. A gyermek születésétől, sőt, fogantatásától kezdve ösztönösen a csendre és a harmóniára vágyik. Ha ez nincs meg, ha helyette támadó közeg veszi körül, ahol folyamatos a veszekedés, akár vele, akár másokkal, vagy észre sem veszik törekvéseit, könnyen válik maga is frusztrált, meg nem értett felnőtté. A „hülye vagy!” „Fejezd be!” „Hagyj békén”! „Takarodj innen”! mondatokkal is gyakorta találkozunk. Amikor a szülő éppen nevelni igyekszik, a módszer azonban halálos, hiszen képes lelket ölni.

Ázsia, a drákói szigor fellegvára

Az ázsiai emberek híresek a kötelességtudatról, a tűzön-vízen keresztül is bizonyítás kényszeréról. Ez azonban korántsem véletlen. Már egész kis gyermekkorban megkezdődik náluk a „fentről nevelés”, azaz a szülőnek mindig igaza van - elvben nevelkedés. A gyermekek akaratának megtörése a jó szülő ismérve. Ott sem a dackorszakból eredő hisztit, sem pedig a teljesítmény kudarcát nem viselik el a szülők gyermekeiktől. Ha kell megszégyenítéssel, ha kell, ütlegekkel nevelik a gyermeket már egészen kiskortól kezdve. Az oktatási rendszer sajátosságairól azonban másként vélekednek, mint Európában. Míg az európai anyák hetven százaléka gondolja úgy, hogy az oktatási rendszer terhei nem gyermeknek valók, addig egyetlen kínai, vagy japán anya sem osztja ezt a véleményt, annak ellenére, hogy a terhelés ott sokkalta nagyobb a kicsik számára. Az ázsiai anyáknak eszük ágában sem lenne a rendszert, a tanárt, vagy a fáradtságot okolni a gyermek esetleges hanyatló teljesítényéért. Ott egyedül a hibás, csak a gyermek lehet, akinek kötelessége a szüleinek büszkeséget okozni, és szégyent sosem. Elveik szerint a gyermekkor nem a boldogságért van, hanem a felnőtt lét megalapozásáért, és ha ezek az alapok stabilak, a felnőtt korban elért sikerek teszik majd boldoggá az embert.



A szégyen, mint eszköz

Míg hazánkban gyermekeink megszégyenítése íratlan szabályrendszerünkben is tilos, addig az ázsiai szülők egyik legenyhébb nevelési eszköze a megszégyenítés, bárhol, bármikor. Számukra csak és kizárólag a tökéletességre való hajlandóság és annak elérése az elegendő, a középszerűség azonban tilos. Mindaddig, amíg itthon csemetéink véleményét kikérjük a különböző különórákról, addig ez a világ másik felében elképzelhetetlen lenne. Ott a szülő dönt, és parancsol, apelláta nincs. A gyermekek azonban egy-két kivétellel hamar megtanulják, hogyan kell a szüleik „jó” gyermekének lenni és elmaradnak a lázadó időszakok, helyette igyekeznek teljesítményorientált, megfontolt, karrierjüket építő felnőttekké válni, akik folyamatosan a felsőbb utasítást keresik, és engedelmeskednek azoknak. Hazai pályán is számtalan esettel találkozunk mindannyian, amikor a gyermek nem a gondoskodó közegben él, és nevelkedik, függetlenül az anyagi helyzettől.

A pofon nem verés?

Tömegével használják még ma is a nevelési célzattal elcsattanó pofonokat. Kevés ennél megalázóbb mozzanat létezik egy gyermek számára, mint az, amikor az arcát ütés éri. Nem csupán azért kapja oda azonnal a kiskezét, mert fájdalmat érez, hanem azonnal titkolni, takarni akarja a szégyent, ami piros folt formájában még sokáig éktelenkedik majd az arcán. A pofon, mint ahogyan a testi fenyítések azonban nem vezetnek sehova. A gyermek csupán félni tanul majd meg, de azt nagyon. Számtalanszor láthattuk már, amikor a szülő maga hívja oda csemetéjét, és látszik a gyermek testtartásán, szemén, hogy tudja, azért kell odamennie, mert ki fog kapni. És oda kell mennie. A félelem, ami felülírja az életösztönt. Egy felnőtt sosem menne oda az erősebbhez, magasabbhoz abban a tudatban, hogy meg fogják verni, a gyermeknek azonban kötelező. Elég csak belegondolnunk mennyi félelem tolul a gyermekbe az alatt a pár lépés alatt, amíg odaér az őt mindjárt megütő szülő elé.

 

Lelkeknek adunk életet, majd öljük őket

A gyermek teste számtalanszor jelzi, ha haldoklik a lélek. Betegségek, pszichotikus tünetek, nehéz kezelhetőség, gyomor és fej fájdalmak. Amikor nincs megértő közeg a gyermek számára, ott a lélek hamar halandóvá válik. Eltűnik a gyermekkor varázsa, az önfeledt kacagások idejét felváltja a csend, a bezárkózás, a külvilág felé introvertálttá válik. Számtalanszor figyelhetjük meg, hogy az iskolában agresszívvé válik, társait folyton bántja, molesztálja. Ördögi kör, hiszen nem lát mást, ebben él. Annyit tud, hogy a verés félelmet ébreszt, a félelem keltése pedig eredményt kell, hogy hozzon. Hiszen ő is fél, és engedelmeskedik. Így sem a családi közegben, sem pedig az óvodában, iskolában nem érzi majd jól magát, hiszen az egyikben ő retteg, a másikban tőle rettegnek majd.

Ma Magyarországon elmondhatjuk, hogy legalább minden negyedik családban a gyermek testi, lelki, fizikai bántalmazása előfordul. Ennek mértéke pedig csak a szülői vérmérséklettől függ. Van, akinek gyermeke nem éli túl a szülő nevelési módszereit, van, akinek a teste él, de a lélek haldoklik.


Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 6583 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x