HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-22
Címlap / Psziché / Szégyellem a hirtelen jött dühömet

Szégyellem a hirtelen jött dühömet

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-09-22

Utazás Budapesten, egyben belső utazás - ilyenek vagyunk?  

 

Nagyon érdekes napom volt tegnap, erősen elhomályosítva az ünnep szellemét. 

Kivételesen délig aludtam. Nem, nem lustaságból, hanem mert a fél éjszakát egy idős néni mellett töltöttem, akihez éjjel egy órakor riasztottak. Nem tudok túllépni azon, amit láttam: beteg, alig tud járni, ülni, állni. Kettő napja engedték haza a kórházból, és most ott van tök egyedül, kiszolgáltatva, segítség nélkül. Vagyis ez nem teljesen igaz. A nálánál is idősebb nővére látogatja, de hát ez így kevés. Szegény, igen csak megijedt, amikor éjjel kettőkor azzal hívtam, hogy hétfőn menjen be az önkormányzathoz, és sürgősen intézkedjen, mert a testvére nem maradhat így, hisz láthatóan nem tudja ellátni magát. Nem túl szívmelengető érzés éjszaka arról beszélgetni két 80 éves emberrel, hogy itt az idő arra, hogy először házi gondozásban, majd idősotthonban kezdjenek gondolkodni. Kimondani is nehéz, elfogadni még nehezebb.

Miután kialudtam magam, és valamennyire rendet sikerült varázsolnom, nekiindultam a városnak. A 4-es villamosra az egyik megállóban felszállt több feketebőrű férfi. A nyakukban fénykép és havibérlet, amiből arra következtetek, hogy nem turisták. Akik csoportban voltak, kedélyesen beszélgettek, de az egyikük különvált, majd egyre idegesebben nézett az őt méregető, hangos utasokra. Én is oda-oda néztem, de persze nem feltűnően. Eleinte érdekesnek találtam az idegent, mert szerintem tök jó látni, hogy mennyire színesek, mennyire mások, és ezáltal mennyire egyediek vagyunk.

De aztán hirtelen elöntött a harag. Arra gondoltam, ő is egy azok közül a „magyarok” közül, akik nem olyan régen érkeztek haza Venezuelából. Szerencsétlen semmiről nem tehetett, de legszívesebben lelöktem volna a villamosról, mert eszembe jutott az a fekete anyuka ott, a Köztársaság téren pár éve, a menekültek között.

Ott ült egy pokrócon, kezében a kicsivel, akinél szebb babát még sosem láttam. Azok a gyönyörű, hatalmas szemek. És az anyuka is csodaszép volt. Zavartan, de kedvesen mosolyogva köszönt meg mindent, és pár cukorka és maci után a kicsi is elcsendesedett. Gügyögve, négykézláb kúszott-mászott, maga mögött hagyva a borzasztó utat, amin keresztül ide érkezett, és ahonnan tovább üldöztük, hisz több ezer társával együtt „ellenséges migráncsnak” minősült. Milyen megalázóan, aljasul bántunk velük. Ittlétük mély szégyene a magyar társadalomnak (annak ellenére, hogy megértem az ellenséges reakciókat is), és akkor itt a villamoson megpillantottam azokat a magas, életerős fiatalembereket.

Szégyellem a hirtelen dühömet, főleg, hogy ösztönszerűen jött. Egyedüli mentségem, hogy mifelénk már az egész környék tele van idegenekkel. Nem turistákkal, hanem dolgozókkal. Lengyelekkel, ukránokkal, románokkal, oroszokkal, és most még ők is. Dühös vagyok, ha eszembe jut az, hogy hogyan bántunk a menekültekkel. Dühít, hogy milliárdokat költöttünk a kerítésre, miközben zajlik az uszítás a migrációs hullámmal, a nyitott társadalommal, az idegenek beszivárgásával. Elhitették velünk, hogy mindenki „rossz”, aki más, akinek más a vallása, más a bőrszíne, más a nyelve. Beférkőztek a bőrünk alá, és az agyunkba. Hamisan méregetünk, ítélkezünk az „idegenek” felett.


Közben persze próbálunk megbarátkozni a gondolattal, hogy mindenki rokon, akit annak mondanak, mert mégis csak egyszerűbb, mint kérdéseket feltenni, de állítom, hogy azokban a fiúkban annyi a magyarság, mint bennem a királyi vér. Ami mégis közös bennünk az az, hogy őseink Ádámtól és Évától eredeztethetőek. Mindezek után, hazafelé a villamosra felszállt több fiatal. Fekete pufi kabát, rajta a Magyarország felirat, karjukon a nemzeti színű kokárda a jellegzetes náci alakzatban. Magas szárú bakancs, kopaszra nyírt fej. Lányok, fiúk vegyesen. Hangosak voltak, ittak. Hogy mit éreztem? Félelmet. Ugyanazt éreztem, mint amit a fekete fiúk érezhettek a 4-es villamoson, mert bár magasak és edzettek voltak, kevesen voltak ahhoz, hogy ha szükséges, megvédhessék magukat. Egyik szerep se nekem való. Nem jó se áldozatnak, se „ítélkezőnek” lenni.

Szeretném visszakapni a régi életemet. Azt, ami nincs megfertőzve az ítélkezés mérgével. Szeretnék beszélgetni ezekkel az emberekkel, és elmenni az ő országukba. Szeretném látni az ő életüket. Az ő házaikat, a földjeiket, a hegyeiket. Ha üldözik őket, akkor szeretném látni, hogy miért. Ha háború van, akkor azt szeretném látni. Ha rossz emberek, akkor szeretném tudni, miért lettek rosszak. De ha jók, akkor szeretném tudni, mi miért nem vagyunk azok. Szeretném megérteni, hogy miért jöttek ide, mi a kedvenc kajájuk. Mindenkiről szeretnék tudni mindent, aki más, aki ezt az országot választotta az új hazájának. Szeretném tudni, mit látnak ők, amit mi már észre se veszünk….

Annyi mindent szeretnék még…

 


 




 
 
[ 545 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 
/img/hirdetes/harmonet_kinai.png
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x