Miért félünk a koronavírustól?
Címlap / Psziché / Miért félünk a koronavírustól?

Miért félünk a koronavírustól?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-04-03

A félelem egy ösztönös védekező reakció, mely az élethelyzetek egy részében a túlélésünk záloga. Nem ismeretlen az állatvilágban sem, s mértéke sem magától alakul ki. Az, hogy mennyire jellemző ránk a félelem, az függ a neveltetésünktől, a (kis)gyerekkorunkban átélt tapasztalatoktól, s az alapvető habitusunktól.  

 

Egy aggódásra hajlamos ember egy egyszerű influenzajárványtól is elkezd pánikolni, elrohan a gyógyszertárba, s bevásárolja előre a szükséges gyógyszereket arra az esetre, ha kellene. S simán ágynak esik az első tüsszentésre, amit meghall.

Míg az örök optimista simán lehet, hogy lábon kihord egy hőemelkedéssel járó, enyhébb lefolyású fertőzést is, úgy, hogy szinte észre sem veszi.

Mi a helyzet a vírusokkal?


A vírusokkal tele van az életünk. Télen és nyáron a nap 24 órájában jelen vannak a levegőben és a szervezetünkben.

Ezek egy része számunkra teljesen veszélytelen, mert a növényeket támadják meg (például a levelek idő előtt barnulását okozó mozaikvírusok).

Aztán persze vannak olyan vírusok is, melyek az emberre is hatnak. Például van néhány herpesz vírus, melyek kisgyerekeknél okozhatnak bajt, de a felnőtteknél a száj környékén megjelenő apróbb vagy nagyobb sebeken kívül nagyobb nem okoz semmit.

Ismerünk olyan betegségeket is, melyek ugyan veszélyesek, akár halált is okozhatnak (például a hepatitis, a AIDS stb), melyek jelen vannak, de megfelelő, elkerülő magatartással a fertőzés veszélye minimális.

S természetesen van jó pár vírus, melynek terjedését védőoltásokkal sikerült megállítani. A korábban oly rettegett feketehimlő így tűnt el a Földről.

De evvel együtt a vírusokra érdemes figyelnünk, mert folyamatosan változnak, s minden új változat némileg eltérő hatású.


Tömegben jobban terjednek a vírusok. Fotó: Robert Pastryk / Pixabay

Mi a helyzet a koronavírusokkal?


Koronavírusból legalább annyi féle van, mint influenzából vagy herpeszből. Szinte mindenki találkozik vele az élete során, s az esetek zömében maximum egy nátha szerű megbetegedést okoz.

Ezen vírusokkal az a baj, hogy nehezen lehet megúszni velük a találkozást. Szakszóval cseppfertőző, a vírus benne van minden fertőzött ember leheletében.

Ha egy fertőzött ember van a közelben, akkor a levegőben is hamar kimutatható a vírus jelenléte. Amit természetesen be fogunk mi magunk is lélegezni (így terjedt az ebola is).

Ezért igyekeznek minden fertőzött és beteg embert elkülöníteni az egészségesektől a lehető hamarabb. Ennek az egyik legfontosabb eszköze a tájékoztatás, ezért van róla ennyi hír.

A másik probléma a most megjelent koronavírussal, mint minden újonnan megjelenő vírussal, hogy nem ismerjük a betegség tényleges lefolyását. S az orvosi munka a fertőzés tovább terjedésének megakadályozásán túlmenően a betegség alapos megismerésére is kiterjed. Gyógyítanak és kutatnak egyszerre, mindezt roham tempóban.

S mi a helyzet a félelemmel?


A félelem önmagában se nem jó, se nem rossz. Egyszerűen csak van, s jelez, hogy valamire kiemelten figyeljünk oda. A baj vele mindig akkor van, amikor megjelenik bennünk a görcsölés.

Mert a görcs, az ellenállás feszültté tehet minket, és ez a szenvedéseink legfőbb forrása.

Mentem tegnap a metrón, s amikor átszálltam a Keletinél, feltűnt mögöttem két távol-keleti nő védőmaszkban. Ésszel ugyan tudom, hogy a távol-keletiek között még idehaza sem ritka a védőmaszk viselése 2013 óta, mégis összerezzentem.

A Facebookon egy barátom is hasonló esetről számolt be, amit egy bevásárlóközpont pénztárosai kapcsán tapasztalt meg.

Amit tehetünk ilyen helyzetben, hogy tudatosítjuk ezt a reakciót. Ne akarjuk tőle elszaladni, hanem csak engedjünk teret ennek az érzésnek. Mert ha ez sikerül, képesek leszünk a bennünk lévő feszültséget elengedni.

Amihez persze jelen kell lennünk, s látnunk kell magunkat, s mindazt, amit teszünk.

 

Bevallom, én is emberből vagyok. Amikor megláttam a két távol-keleti (valószínűleg japán) hölgyet, akkor én is szaporábbra vettem a lépteimet.

Majd tudatosan elkezdtem elengedni a bennem lévő feszültséget, s fél perc múlva már az sem zavart, hogy a M4-es metró mozgólépcsőjén a két hölgy elmenjen mellettem.

S a bennem megtörtént változásnak egyetlen forrása az a 4 kérdés volt, mely az elengedés technikájának alapját adja.

Az elengedés technikájáról itt olvashatsz többet: Az elengedés technikája és pszichológiája
 





 
 
[ 926 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x