HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-06-24
Címlap / Te+Én+Szex / Tiszta szívvel megélni azt, ami másként nem lehetséges

Tiszta szívvel megélni azt, ami másként nem lehetséges

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-06-24

Lassan fél éve annak, hogy azon a bizonyos napon egyszer csak szembesülnöm kellett a ténnyel… Azon a napon, amikor visszafordult bennem az író a mélyből, amikor újra írni kezdtem, amikor megfordult a sorsom, és az egész életem…  

 
De tudtam, hogy lesz egy másik nap. Egy másik “olyan” nap. Olyan sorsfordító… Amikor magával a ténnyel, a maga nyers valóságában kell majd szembenéznem. És csak vártam vele, és vártam, és vártam…

Azután közeledett az idő, és egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. A gondolat, hogy most már nincs mire fogni… Elmúltak a nyüzsgős napok, az ünnepek, amikor mindenki kötelező jelleggel egy emberként vonul ki… Hogy eljátssza. Amit úgy gondol, hogy elvárnak tőle, vagy egészen egyszerűen csak valami belső lelkiismeretfurdalás diktálja. És képmutatóan, tettetett szomorúsággal… De én nem, ilyesmit nem akartam. Sem látni, sem érezni. De egészen egyszerűen csak… Valami megmagyarázhatatlan érzés volt bennem. Nem tudnám megfogalmazni. Remény? Nem hinném. Az erőt gyűjtöttem talán? Azt sem. Félelem sem volt bennem. Csak valami furcsa, teljesen megmagyarázhatatlan dolog.

Hétfőre esett a választásom. Lemondtam minden más elfoglaltságot. Azt terveztem, hogy ezt a napot csak és kizárólag magamra fogom szánni. Valami különös áhitat lett úrrá rajtam. És a titok, hogy én, egyedül csak én tudom, mire készülök. Ezt a napot annak szenteltem, hogy végre lelkileg egyenesbe jöjjek. Megszabaduljak az anyagi terheimtől, és tiszta szívvel élhessem meg azt, amit másképpen nem volt lehetséges megélnem.

Miután elintéztem a Csacsogós néninek a bevásárlást, és a postán feladtam az utolsó elmaradt csekkjeimet, amit az én Őrangyalomnak köszönhetek, útnak indultam. Nem tudom, hogy azért késtem le a buszt, mert a postán előttem sorban álló három ember, és az én kiszolgálásom több, mint harminc percbe telt, vagy egyébként is rosszul emlékeztem volna a busz menetrendre? Mindenesetre majdnem másfél órás várakozás várt rám a buszmegállóban. Dehát nekem erre is megvolt a tervem. Mint annak idején, a “régi szép időkben”. Amikor az egész országot átszelve kockáztattam, és minden egyes alkalommal nyertem is, és többször is megtettem autóstoppal az Eger-Pécs útvonalat. De most nem négyszáz kilométer várt rám, csak valamivel több, mint harminc. Szinte semmiség…

Az első percek feszülten teltek, a hirtelen jött lehűlés miatt fáztam nagyon, pedig eléggé fel voltam öltözve. Aztán rájöttem, hogy felesleges idegeskednem. Sikerülni fog. Innentől számítva alig pár perc múlva megjelent… A mi falubuszunk! A falugondnokunk a következő faluba ment, és amint észrevett, már húzódott is le az út szélére. Úgy számítottam, hogy ez a néhány kilométer is sokat fog segíteni rajtam. A hátizsákomban ott volt a vékony tavaszi öltöny, amit tisztítani vittem be Pécsre. Aztán a következő faluban már hosszabb időbe telt, mire felvettek. De egészen különös, azt az autót valahogyan már egészen távolról kiszúrtam, amint feltűnt a kanyarban, megéreztem, hogy fel fog venni. És mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga, így is történt.

Az autóvezető egy rendkívül barátságos fickó volt, jóformán az egész úton érdeklődve kérdezgetett, én pedig csak beszéltem, beszéltem, és beszéltem… És olyan jól esett végre egy igazi hús-vér emberrel együtt lenni, és mesélni, mesélni… Végtelen nyugalmat árasztott a jelenléte, és mikor beértünk a városba, és megállt egy kereszteződésnél, észre sem vettem, hogy itt kellene kiszállnom. Olyan furcsa volt az egész. Legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy menjünk még… Még egy kört, vagy el, valamerre. Csak hallgasson így, ilyen megértéssel, és hadd beszélhessek. Régen ki nem mondott gondolatokat, érzéseket, és azt a csalódást, ami bennem volt… Amit magamban hordoztam, és amit annyira szerettem volna kimondani végre.


Azután buszra szálltam, és a városközpontban egy virágüzlet felé vettem az irányt. Csak úgy érzésből válaszottam ki azt a halvány színű rózsát. Valami azt súgta, hogy az tetszene neki. Már nem emlékeztem igazán az ízlésére, csak a megérzéseim vezettek. Díszcsomagolást sem akartam, sem zöldet. Csak magában azt az egyetlen szál rózsát. Szinte gépiesek voltak a mozdulataim. Mintha nem is én lettem volna, vagy mintha valahonnan kívülről láttam volna önmagamat. Képtelenség elhinni, hogy ezt én csinálom, hogy én megyek oda… Éppen én. Oda???

Buszra ültem, és néztem az ismerős útvonalat. A főkapunál szálltam le, a gyalogátkelőnél lévő lámpát nem bírtam kivárni, hogy zöldre váltson. Erős szél fújt, és a lelkem belülről hangok nélkül tombolt!

Az útbaigazító tábla mutatta, hova kell mennem. A főépületbe mentem, és meglepetésemre egy sorszámosztó automata várt… Pár pillanat múlva nyílt az ajtó, kijött rajta az előttem lévő, és megjelent a sorszámom a kijelzőn. Bementem, és zavartan kezdtem beszélni. Édes Jó Istenem.. Ez nem… Talán tévedés. Vagy mindjárt felébredek.

Elmondtam, miért jöttem, kit keresek… Kinek a… A… A sírhelyét. Mondtam a nevét, egy pillanatra idegennek hatott a számból nem mondtam már ki több, mint húsz éve. És egy pillanat alatt megvolt, és nem, nem mondta azt, hogy “Sajnálom, ilyen néven nincs nyilvántartásban elhunyt személy”. Az utolsó ostoba reményem is szertefoszlott, mindezt igyekeztem rezzenéstelen arccal szemlélni. És olyan furcsa volt, olyan… Olyan hiányérzet volt bennem.

Egyetlen kérdést sem tett fel. Miért keresem? Kije vagyok az elhunytnak? Úgy szerettem volna kimondani valakinek, hogy “A volt feleségem sírját szeretném megtalálni. Hogy utoljára találkozhassak talán még vele, legalább gondolatban…” Ki tudja, meddig beszéltem volna. De nem volt szükség rá. Pillanatokon belül egy előrenyomtatott térképpel a kezemben és egy hozzá tűzött kis jegyzetlappal, rajta a névvel, a parcella, a sor, és a sírhely sorszámával. A kis térképen pedig tollal berajzolva az útvonal. És elindultam…

Rápillantottam a lapra, tekintetem önkéntelenül a kis cédulára tévedt. Annak idején még a teljes nevemet vette fel, amikor hozzám jött feleségül. Nem beszéltük meg, magától értetődő volt neki, és évekig büszkén viselte ezt a nevet. Szinte mintha szabadulni akart volna a “lánykori” nevétől. Végre eljött az idő, hogy büszke asszonyként mutatkozhatott be mindenkinek. És úgy igazából nagyon is rá volt szabva ez a név.

De a kis cédulán már egy másik név volt.

Érdekel a teljes történet? Itt tudod elolvasni!   

 

  
Rendezvénynaptár


 
 
[ 635 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 

ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x