Karmaváltás: fél év Indiában három gyerekkel és az autizmussal...
Címlap / Utazás / Karmaváltás: fél év Indiában három gyerekkel és az autizmussal

>

Karmaváltás: fél év Indiában három gyerekkel és az autizmussal

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-19

Váratlanul és csodával határos módon adódott egy lehetőségünk: ajánlást kaptunk egy, a nyugati világ számára ismeretlen dél-indiai guruhoz, aki azt ígérte, meg tudja változtatni a gyógyíthatatlant, egy karmaváltással elmulasztja két gyermekem autizmusát. Ez elég meredeken hangzik, és ha a józan eszemre hallgatok, biztos nem vágok bele. De én hiszem a csodákat, mert az élet is az, tele lehetőségekkel, melyeket meg kell tudni látni és ragadni.  

Három gyermekemmel élek, ebből az első kettő (Kíra 11, Kende 9 éves) autista és enyhén értelmi fogyatékos, Tourette szindrómás (tic betegség) és figyelemzavaros. A mi életünk mindenképpen egy mindennapos csoda, melyben ők az én spirituális fejlődésem kis mesterei és én az ő földi lényük terelgetője.

Bárhogy is csodálom az ő naiv, versenyszellemtől mentes jóságukat, radarszerű emberbe látásukat, megbocsátó képességüket, a jelenlegi világban való eligazodási nehézségeik miatt minden tőlem telhetőt bevetek, hogy könnyebb, jobb jövőjük lehessen. Az autizmus és az értelmi fogyatékosság nem betegség, hanem veleszületett állapot, ezért az orvostudomány jelenlegi állása szerint nincs is rá gyógyír.

Az autizmus egy neurofejlődési eltérés, mely elsősorban a kommunikációs és szociális képességeket, a kognitív funkciókat érinti, melynek eredménye egy különös viselkedés (viselkedészavar is sokszor). Az autisták ezért nehezen illeszkednek be környezetükbe, érzékszervi túlérzékenységük miatt a világot túl harsány ingerek fenyegető összevisszaságának élik meg, és egyéniségüktől függően másként reagálnak arra.


Ez a bangalore-i guru mégis azt mondta, bármin lehet változtatni, meg lehet változtatni a karmájukat.
Nem hittem neki elvakultan, csak adtam egy esélyt egy újabb próbálkozásnak. Nem ez az első és nem is az utolsó. Bizton tudom, hogy léteznek a világon csodagyógyítók, de hogy ő az-e, csak akkor derül ki, ha belevágok.

Bár fiatalon jártam hátizsákkal Észak-Indiában és tetszett is, három gyerekkel egy porcikám sem kívánta a helyváltoztatást az itthoni kényelmes zöldövezeti házból az igazán koszos, szegény és sötét kisugárzású emberek lakta metropoliszba. De úgy éreztem magam, mint a mátrixban, mintha azt mondaná valaki: válassz lányom: vagy mersz egy nagyot ugrani a félelmetesnek tűnő ismeretlenbe egy jobb jövő reményében, vagy megmaradsz a már kitaposott, biztonságosnak tűnő, ámbár kilátástalan életedben (ha a gyerekek jelen állapotukban maradnak minden valószínűség szerint önálló életre nem lesznek képesek). Válassz, nincs jó meg rossz választás, csak utak vannak és te azon szerencsések közé tartozol, akiknek megadatik a választás lehetősége.

Október elején becsomagoltam az életünket egy fejenként 20 kilós bőröndbe, és nekivágtunk a kalandnak. Ahhoz képest, hogy Indiában katasztrofális a bürokrácia, és az emberek megbízhatatlansága, írástudatlansága nemigen engedi a hatékony ügyintézést, már három hét szállodában lakás után volt lakásunk, melyet 2 nap alatt be is rendeztem az alapvető bútorokkal, felszerelésekkel. A fő szempont a Hindu Templomhoz való közelség volt, ahová vasárnap kivételével minden nap mennünk kellett 3 óra hosszat gyógyításra.

A gyógyítás abból állt, hogy komoly mennyiségű citromos vízzel kellett szinte átmosni a szervezetünket (napi 4 litert felnőttnek, 1-1,5 litert egy gyereknek), különféle olajokkal kenegetni különböző testrészeinket és a templomban egy órát „pszichikai műtéten” részt venni (jóformán feküdni, míg a Guru az auránkban matatva minden nap kicsit emel a tudatossági szintünkön), majd ősi szanszkrit mantrákat mormolva meditálni, végül kézrátéttel a guru energiáját használva egyéni gyógyításban részesülni. Később hangtálazni.


Ezenkívül csütörtökönként a phooja-n kellett részt vennünk, mely a hindu templomok misére emlékeztető szertartása, ahol hosszas beszéd és éneklés után mesébe illő, messziről illatozó virágfűzéreket akasztanak a guru nyakába, gyümölcsfelajánlásokkal ajándékozzák őt meg, közben hangos harangot kongatnak, végül a szerencsés kiválasztottak szentelt vízzel lemoshatják őnagysága lábait ezüst tálcán, behinthetik azt színes-szagos fűszerekkel és megcsókolhatják, majd végezetül megihatják lábvizét.

A gyerekeknek az elejétől fogva nemigen tetszett India kosza és az elszigeteltségünk, hiányzott nekik a megszokott szociális közegük.
Legalábbis ezt mondták, közben úgy tűnt, remekül szórakoznak. Karsa fiam egy idő után kijelentette, nemcsak földrajzi útra vittem, hanem 200 évvel vissza az időben is! A gyógyításra Kíra nagyon szeretett járni, ő érezte az ott átadott energiát és ezt meg is fogalmazta (mégsem látszott rajta változás sajnos). Kende a templomba oda-vissza riksázást imádta, az ottlétek során viszont kifejezetten ellenállt a kezeléseknek, volt, mikor még őrjöngött is, hogy „én nem akarok meggyógyulni, nem akarok könnyebb életet!”. Karsa meg elszenvedte az egészet, de szerencsére humorral és kalandvággyal közelítette meg az eseményeket, így, mintegy kívülállók figyeltük mi ketten a saját életünk történéseit.

Az elejétől fogva voltak kételyeim, hiszen az én nyughatatlan gyerekeimet meditálásra bírni már önmagában egy csoda volna... és ez alól a 8 éves hagyományosan fejlődő, sőt nagyon okos és talpraesett legkisebb fiam (Karsa) sem kivétel. De a guru megnyugtatott, még csak hinnem sem kell a módszerében, csak csináljuk.

Csináltuk hát, ahogy tudtuk, de kitartóan, és közben éltük az indiai mindennapi életünket. Délelőtt otthon tanítottam őket, hogy ne maradjanak le a magyar tananyaggal és az volt a terv, hogy ha maradunk (egy-két évre is), mert működik a gyógyítás, akkor beiratom őket ottani iskolába, hadd tanuljanak angolul. A helyzet sportszerű nehezítése volt, hogy mind az otthon tanítás nagyon nehéz a speciális igényű gyermekeknél anyaként, mind a számukra megfelelő szegregált iskola megtalálása, ráadásul egy idegen nyelven.

Az sem volt könnyű, hogy az első hónapban csak fogyott a pénzünk, de utánpótlás nem volt, mert nem működött a magyar bankkártyám és indiai számlát tartózkodási engedély hiányában nyitni nem tudtam egy darabig. Teljesen egyedül voltam a három gyerekkel és a 13 millió bangalore-ival. Karsa, aki már kétévesen azt mondta, őt azért küldte az Isten, hogy nekem segítsen és a testéreinek, ha már én nem leszek, igazi férfiként állt helyt és támaszom volt, amikor nem tartott elég hatékonynak alkudozásban vagy felelőtlennek tartott, mert sört próbáltam venni egy kizárólag nagyon sötét külsejű férfiakkal teli kocsmában három gyerekkel. De az életveszélyes úttesteken is segített átkelni, azáltal, hogy „ő zárta a sort”, „anya, te csak fogd a tesóim kezét!”.


Lassan megszoktuk a maszalát is, mely egy nagyon erőteljes ízű és borzasztóan csípős fűszerkeverék. Nehéz olyan ételt találni, amiből ezt kifelejtik. Megtalálható a zabpehelyben, a kenyérben (mit kenyér, fűrészporos toast), a sajtkrémben, a limonádéban, az utcán árult gyümölcsön, a teában, de még a cukorkában is! Mindenevő lévén nekem az itt ismertebb észak-indiai konyhától nagyon eltérő dél-indiai ételek is ízlettek, de a gyerekek miatt a hétköznapokban kénytelen voltam valami európai ételre emlékeztető, kevésbé csípőset kotyvasztani alapfelszereltségű konyhámban.

Ugyan az emberek még elegáns étteremben is kézzel esznek, nők-férfiak egyaránt, széttett lábbal, kocsis pózban az asztal fölé görnyedve, ujjaikkal masszírozzák a szagos-színes szószokkal összekevert cuppogó hangokkal élvezkedő rizst és habzsolva tömik magukat, mi mégis villával szerelkeztünk fel és banánfalevél helyett fémtányérról ettünk.

Mivel autónk nem volt és a tömegközlekedés gyakorlatilag életveszélyes (Umát, a cselédünket menet közben lelökte a tulakodó tömeg a buszról), mi otoriksával (más ázsiai országokban tuktuk) utaztunk. Ezt az Olá applikáción keresztül lehet hívni pár perccel az indulás előtt és teljesen biztonságos és olcsó is (már ha jön). A gyerekek különösen élvezték, ahogy a hajunk lobogott a szmogos városban, sokszor a forgalommal szembeni száguldozás közben, és lelkesen irányították a csak kannada nyelven tudó, írástudatlan sofőrt…

érdekel a folytatás? Itt olvashatod! 
 
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 4331 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x