Szárnyakat adhat vágyaidnak a japán nyelv!
Címlap / Utazás / Szárnyakat adhat vágyaidnak a japán nyelv!

>

Szárnyakat adhat vágyaidnak a japán nyelv!

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Béke és küzdelem. Lelki megnyugvás és fizikai erő. Utazás a templomok, az animék és a karate őshazájába: Japánba. Találkozás a kedves, segítőkész és türelmes japánokkal. Minderről beszélgettünk a sci-fiket író mérnöknővel: Kyra Potterrel, alias Fazekas Beával, akit a japán nyelvtudása repített el Oszakába.  

A mosolygós, törékeny alkatúnak látszó Fazekas Bea mérnökként dolgozik, szabadidejében Kyra Potter néven sci-fi novellákat, regényeket ír és rajong Japánért. Ötlete alapján idén jelent meg a Japán a szamurájkorban című novellás kötet a könyvkiadással is foglalkozó Trivium Egyesületnél. A könyvbe pályázat útján kerültek be az írások. Bea bírálóként és szerkesztőként is részt vett a kiadói munkában.

Tegeződünk Beával, mert mindketten tagjai vagyunk a Trivium Egyesületnek. Ő az egyesület alapító tagja és elnökhelyettese. A Trivium kétszer is tartott Japánnal kapcsolatos előadást, nagy sikerrel, ahol Bea volt az előadó. Beszélt a sintoizmusról, a buddhizmusról, a japán építészetről és animékről, mangákról is.


Bea a kiotói Aranypavilonnál

‒ Hogyan kezdődött a rajongásod Japán iránt?

‒ Véletlenül kezdtem karatézni. Általánosban sportiskolába jártam, aztán középiskolásként hiányzott a sport és az általános iskolai testnevelő tanárom ajánlotta a Shotokan karatét. Ő dzsúdózott, de egy tanítványa éppen akkoriban nyitott edzőtermet, dodzsót. Akkor 16 évesen kezdtem el karatézni.

Az edzéseken találkoztam először a japán nyelvvel, mert sok vezényszót és a számolást is japánul mondta a mester. A japánhoz kapcsolódó vallásokkal is az edzőteremben találkoztam először.

A főiskola idején hagytam abba a Shotokant. Mindig imádtam olvasni, szerettem az irodalmat, de a műszaki dolgok is érdekeltek, ezért informatika szakon programozóként végeztem el a főiskolát.

Főiskola után újra elkezdtem a sportolást, de a Kyokushinkai karatét. Abban kevesebb volt a filozófiai háttér, inkább versenysport jellegű volt.

Utána Sobukaira jártam. Sobukai volt maga a stílus és Zen-Do volt az iskola. Szentimrei Réti István saját iskoláját hívják Ré Zen-Donak. Élt Japánban, ott tanulta a karatét és a japán nyelvet is. A miénk egy kisebb dodzsó volt, Jersi szenszei vezetésével.

Engem nagyon megfogott, hogy minden alkalommal volt egy kis oltár az edzőteremben, füstölővel. Ez a hagyománytisztelet nagyon tetszett. Mindig az egyik tanítvány dolga volt felállítani az oltárt, az iskola zászlójával, Sihan Fudzsimoto, a Sobukai karate alapítója és Ré mester fotójával és a füstölőkkel.

Az edzések meditálással kezdődtek, közben a mester Japánnal kapcsolatos dolgokról is beszélt, és koncentrációs gyakorlatok is voltak. Az edzés végén is meditáltunk. Közben érezni lehetett a füstölőket. Az egész olyan volt, mint egy békés, másféle világ. Ki lehetett lépni a stresszes életből az edzések idején, szinte megszűnt a külvilág.

‒ Történt olyasmi, amikor be kellett vetned a karatés tudásodat?

‒ Igen, egyszer megtámadtak. A dodzsóban a másik mester aikidózott is, ilyen mozdulatokat is tanultunk, ami nagy hasznomra volt. Általában copfban hordom a hajam. Kértem a mestereket, hogy mutassanak olyan fogásokat, amikkel meg tudnám védeni magamat, ha hátulról támadnának meg, esetleg pont a hajamnál fogva. Miután elkezdtünk ilyesmiket gyakorolni, két-három héttel később megtámadott valaki hátulról, megragadta a copfomat, de ösztönszerűen, a tanult mozdulatokat használva kiszabadítottam magam és elfutottam. Manapság már csak itthon edzek.


Aikido ‒ eredeti szamurájkard

‒ A japán nyelvet mikor kezdted el tanulni és hogyan?

‒ A húszas éveim elején egy barátnőmmel kerestünk japán nyelvkönyvet, hogy magunktól tanuljunk, de csak egyet találtunk, ami tele volt japán írásjelekkel és akkor le is mondtunk a nyelvtanulásról.

A 2000-es évek közepén indult el Magyarországon az A+ anime tévés csatorna, abból lett az Animax TV. Japán animéket adtak magyarul feliratozva. A japán nyelv miatt kíváncsiságból belenéztem a Cowboy Bebop című sorozatba és nagyon megfogott képileg, mert bár rajzos volt, de filmszerű. Sokat tanultam ezekből az anime filmekből a japán nyelvből. Ekkoriban kezdtem el a neten felkutatni japán nyelvet oktató oldalakat és találtam egy nagyon jót, ahol már az egyszerűsített japán írásjeleket is meg lehetett tanulni. Japánban az 1. és 2. osztályos iskolás gyerekek is ezeket a jeleket tanulják, utána ismerkednek meg a többi írásjellel. Az egyszerűsített jelekkel írják le például a fogalomjelek, a kandzsik olvasatát is.


Tokió, Akihabara

A japán újságokban a hagyományos írást követik jelekben és formában is, vagyis balról-jobbra és fentről-lefelé haladnak az oszlopok, de magazinokban balról-jobbra írják a sorokat, és használni szokták a külföldiek számára egyszerűbb, fogalommagyarázó jeleket úgy, hogy a hagyományos jel fölé írják.

Hamarosan olyan szintet értem el, hogy szükségem lett volna tanárra, hogy segítsen továbblépni, válaszoljon a nyelvtanulással kapcsolatos kérdéseimre. Akkoriban a Japán Alapítványnál és a Keleti Nyelvek Iskolájában indult japán nyelvoktatás.

Én a Japán Alapítványt választottam, 2009-ben. Hetente kétszer volt óránk, két, Japánból érkezett tanárral, akik közül az egyikük néha megszólalt angolul is, a másikról azonban egy évig nem derült ki, hogy beszél magyarul. Japánul tartották az órákat, de nekem ez nagyon jó módszer volt. Korábban szintén anyanyelvi tanártól tanultam az angolt is, a főiskolán. Amikor az edzéseken hallottam a japánt, azt magyaroktól hallottam. A japán tanfolyamon viszont anyanyelvi tanároktól tanulhattam, akiknek nagyon más a kiejtésük. Eleinte még magyar tankönyvünk sem volt, az első japán-magyar nyelvoktató könyv akkortájt készült, a mi osztályunk tapasztalatait is felhasználták hozzá.

‒ Hogyan jutottál ki Japánba?

‒ A Japán Nagykövetség és a Japán Alapítvány is minden évben meghirdet egy pályázatot japánul tanulóknak. Ingyen van az utazás Japánba, az ellátás és még költőpénzt is adnak. Nyelvi felmérők vannak írásban és szóban is. A nagykövetségi nem sikerült, de a Japán Alapítványén harmadszorra én nyertem el az utazást.

Egyedül mentem ki a Kanszai régióba, Oszaka külvárosába, ott van a Japán Alapítvány kanszaii központja. Többek között nagykövetségi dolgozókat és könyvtárosokat is képeznek. Itt voltunk elhelyezve is, 29-en jöttünk 24 országból.


Kilátás a kollégiumi szobából

‒ Mik voltak az első benyomásaid Japánról?


‒ A Kanszai Nemzetközi Reptérre érkeztem meg, 14 órás út után, este 10-kor, sötétben. Onnan közvetlenül át lehetett szállni egy vonatra, azzal kellett mennem egy megállót. Az ismertetőben mindent részletesen leírtak. Izgultam, de jó érzés volt, hogy megértették, amit mondok, tudtam vonatjegyet venni, útbaigazítást kérni. Rinku Townban az alapítványi busz várt minket. Itthonról hideg őszből indultam október végén és ahogy kiléptem a szabadba, megcsapott a kellemes, 20 fokos levegő, kicsit szemerkélt az eső és egy óriáskerék állt a bejárat közelében. Akkor megnyugvást éreztem, hogy itt vagyok Japánban, megérkeztem.

‒ Milyen volt a szállás, az étel? Megtapasztaltátok a teázás kultúráját?

‒ Az ágyak nyugati típusúak voltak. Az iskola menzáján ettünk, ahol japán ételek mindig voltak, de minden nap egy ország ételeiből is főztek, például volt argentin, olasz, spanyol nap is.

Minden szobában volt vízforraló és teafilter. A csapvíz iható volt. Ha bementünk egy étterembe, ahogy leültünk, mindenhol ingyen hozták a vizet és a zöld teát, ami nem annyira keserű, mint amit nálunk lehet kapni. Ízesítés nélkül isszák, de lehet inni cukorral, mézzel, a teaszertartásokon apró édessüteményeket szolgálnak fel mellé.

Én már korábban is tudtam pálcikával enni, de aki nem akart pálcikát használni, mindenhol ki volt rakva kés, villa, kanál is.

Elvittek minket több nevezetességhez, Tokióban és Kiotóban, de én szerettem volna még több helyet megnézni.


Fuji, Sengen nagyszentély

Másodszorra saját költségen utaztam ki. Akkor jutottam el a Fudzsi-hegyhez is. Pechemre éppen köd volt. A hegy lábánál bementem egy kis ajándékboltba, hogy legalább pár képeslapot vegyek. Amikor megtudta az idős eladónő, hogy beszélek japánul és honnan jöttem, bement hátra és hozott nekem egy fotót a Fudzsiról, ami a bolt ajtajából készült. Én meg csináltam ugyanabból az ajtóból egy ködös Fudzsi képet is.

Ha a japánok meghallják, hogy valaki tud japánul, úgy bánnak vele, mintha közéjük tartozna, nagyon hálásak a nyelvtudásért. Angolul kevesen szólalnak meg.

 

‒ Milyen volt a közbiztonság?

‒ A világ egyik legbiztonságosabb országa. Persze vannak helyek, ahol nem érdemes nőként egyedül járkálni, de ezt leszámítva tényleg biztonságos. Mesélték, hogy az elveszett pénztárcák mindig előkerülnek. A costa ricai lány a vonaton elvesztette a tárcáját, amiben az útlevele, pénze és az igazolványai voltak. Elmentük az állomáson lévő rendőrőrsre, hogy bejelentsük. Ott foglalkoznak a talált tárgyakkal is. Ahogy mondtuk, hogy mit vesztett el, egy gyors telefon után előhúzták egy fiókból a tárcát és minden benne volt, a pénz is.

‒ A földrengéstől nem féltél?

‒ A rengeteg élmény mellett nem is gondoltam rá, ahogy itthon sem gondolunk arra, hogy elüthet egy autó. Az iskolában az első nap megmutatták, hogy merre vannak a menekülő utak ilyen esetben és ezt a szállodában is megnéztem, amikor egyedül utaztam.

Az érdekes volt, hogy az iskolában és a szállodában is volt elemlámpa az ajtók mellett és a szobák szekrényeiben volt védősisak és egy kis túlélőkészlet, amiben volt például nejlonzacskó is. Mondták, hogy a japánok papírból origami poharat hajtogatnak, beleteszik a nejlonzacskót és úgy isznak belőle.


Aikido ‒ kardoktatás

‒ Hogyan jellemeznéd a japánokat?

‒ Bármikor, ha segítséget kértem, azt tapasztaltam, hogy nagyon segítőkészek, addig nem nyugszanak, amíg meg nem oldják a problémád. Elkísérnek, akkor is, ha sietnének. Ha nem tudják, hol van, telefonálgatni kezdenek, kideríteni, hogyan jutunk oda.

És nagyon türelmesek. Tokióban sokszor az utcán is akkora tömeg volt, hogy nehéz volt haladni, de nem volt idegeskedés, tolakodás. A metrónál és buszmegállókban is be van jelölve, hol lesznek az ajtók. Ők odaállnak, sorban, türelmesen, nem tülekednek.

Tervezem, hogy újra kiutazom, hogy a párom is megtapasztalja Japán egyedi hangulatát.
 

Nara, Todaiji
  
 
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 3219 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x