HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-08-25
Címlap / Ars Poetica / Móritz Mátyás: Nagy kínok késeivel

Móritz Mátyás: Nagy kínok késeivel

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2019-08-25

Daloló úri gőggel öltél,
dübörögve zúgott az erő szívedben;
kapzsi rút gyászistent gyűlöltél,
fölemelt fejjel, korbáccsal a kezedben. 

 

Rendezvénynaptár


Hetvenegy éve hogy nem vagy itt,
dudásként éged a pokolnak lángjait;
hiszen a pokol az a halál,
számkivetett nincs ki onnan hazatalál.




A Nap lement, és Te csak vártál,
a hűs alkony beborított csöndes kékkel;
a Nap lement, és sírdogáltál,
egy társra gondolva nagy gyönyörűséggel.

Mint hajléktalan a híd alatt,
etted és ittad a mocskos trágyalevet;
mindentől fölmentetted magad,
hisz az ember, ennél vakmerőbb nem lehet.

A szádon nyers, édes, -szürke gyom,
így képzeltél magadnak kis szabadságot;
csillagok ültek a harmaton,
oly fényesen mint cella fölött a rácsok.

Hallgattad az álmodó falut,
míg a szorongó álmok magasra szálltak;
meg-megrebbentve az elaludt
árnyú, millió és millió fűszálat.

Virrasztottál csak elmerülten,
szíved nem szívta szerelmed levegőjét;
fuldoklott a lelked az űrben,
vércseként csapott le rád a lebegő ég.

Elhagytak mint ég alján a nap.
Azt akartad ami ostobának látszott:
hogy értsenek és ne szánjanak.
A vágyad az elméd kockáival játszott.

Nézted ahogy a híd megremeg,
ahogy már a kegyes őszi dél dorombol;
ahogy a hasábfák döngenek,
miközben dobálják őket a vagonból.

Borús vers kélt borongva benned,
(rajtad az Éjfa, melyen nem termett virág);
rokon hang zendült rá szívedben,
míg feküdtél mint egy bús diák.

Csak kopár szobád falai láttak,
és csupaszon, fázón meredtek az égnek;
talán kékes magasba vágytak,
ahol nem fú a szél, és csillagok égnek.

Dúdoltad csak halk leltárodat,
a hazád nem volt csak egy eldobott kabát;
egy buckára omlott alkonyat.
Dúdoltál hogy nincs szíved folytatni tovább.

Bizony hogy nem voltál Te sem az,
akit –mondjuk- a családfők is kegyelnek;
bár időd sem volt sok –az igaz-
hogy kikönyöröghesd a végső kegyelmet.

Semmit sem tudón csak dúdoltad,
mikor már rálépett a lábadra a tél;
a bordáidat lécként hordtad,
mikor kócmadzagként lógott benned a bél.

Egy kiskölyök volt ki benned élt,
és felnőttként már a bánat fojtogatott;
de a szád csak egy dalt döngicsélt,
s ügyeltél, el ne szálljon a kalapod.

És bár írtál sok-sok költeményt,
de mikor költő lehettél volna végre;
csak álltál a vasgyár szegletén,
s nem volt szavad a holdvilágos égre.

*

Nem alkudtál, és fel nem adtad
a boldogság jogát, bármilyen nehéz lett;
nem szolgáltál aljas (nyomorító) hatalmat.
Mint árulás, szégyellted a szenvedésed.

Sorsod az arcod összetörte,
szemtől szembe szeretted volna a vádat.
Erdők száradtak rá a földre.
Saját súlyos roppantotta össze hátad.

Te voltál az akinek minden nagyon fájt,
de közben senkinek se fájtál;
és mégsem hagytad hátra ezt a vadon tájt,
inkább halott élőre váltál.

Az voltál kit föltaszít a ló,
a porból is éppen hogy csak kilátszottál;
nem az ember szívébe való,
nagy kínok, éles késeivel játszottál.

Lestél sok makacs égitestet,
kiket (szerelem) béke és igazság tartott féken;
lángokkal egymásnak nem estek,
csak farkasszemet néztek az ürességben.

Játékot nem érdemeltél meg.
Lámpádba az éjnek pillája repdeset;
vergődtél ahogy gyász a falon, míg féltek
emlékeid, mert messze volt a kedvesed.

Tűzhelyet (családot) másoknak reméltél,
ifjúságodat sem hitted már öröknek;
száradtál (törődtél) és bolondul éltél.
Hallgattad a száraz ágak hogy zörögnek.

De neked is engedett az ég,
mikor már az ördög is unta a poklot;
földre öntve kövér melegét,
veled együtt borultak lángba a bokrok.

Ilyenkor gyönyörűt, -édeset
láttál, és elképzeltél egy gyenge rózsát;
elbámészkodtál és rád esett,
akár csak egy nagy darab kő, a valóság.

*

Vén díványon hentergett a Nap,
ki magával hozta az erdők illatát;
s Te kinek (örömből) semmi sem maradt,
vidultan nézted akár egy kopott diák.

Nyújtózkodott a kacér, hamis,
az éjt aranyhajával takarva tőled;
csókja érte rezgő ajkad is,
ölébe békén, árván hajtottad fődet.

Kínhoz kötöttek kemény kötelek,
és mint a bőrödet, úgy kellett hordanod;
nem lelted a csomót amelyet
egy rántással, meg kellett volna oldanod.

Az életet nyögve kívántad,
hogy hallgasson meg, mint szolgálóját a Nagyúr;
futottál hogy aztán kivárjad,
hogy bocsásson meg ha szavad átokba fúl.

Daloló úri gőggel öltél,
dübörögve zúgott az erő szívedben;
kapzsi rút gyászistent gyűlöltél,
fölemelt fejjel, korbáccsal a kezedben.

Nem kiáltottál hogy: hejh! hahó!
kinek elfúló hangja torkára hágna;
fagyott szívedre hullott a hó,
az Isten sem nézett többé immár hátra.

Énekelgettél búsan árván,
bolondságról, szerelemről, illó nyárról;
szállt az ének, est hollószárnyán,
elterülő néma magyar pusztaságról.

Vak szemmel utat tévesztettél,
a Haláltól köntösét kérted, hisz fáztál;
és minden tagodban reszkettél,
s bús estén meztelen bőrig megáztál.

Átéltél harminckettő évet,
mennykövekkel fejed fölött, vérre lestél;
láttad mit ér az emberélet,
ó, kínban gyönyörködő testvér.

Közöny lepett, elepedt kedved,
rozsdás csillagok voltak lelkedbe szúrva;
közöny lepett, elapadt nedved,
és Te csak reszkettél az éjben kinyúlva.



 





 
 
[ 3476 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot


Warning: Division by zero in /var/www/lapcsalad/harmonet.hu/include/fooldal/rendezvenynaptar_slide_jobb_oszlop.php on line 72
 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x