A reinkarnáció és sok más nézet, vallás követői is úgy tartják, hogy életünk meghatározó élményei, találkozásai és történései, nem véletlenek. Van, aki az isteni gondviselést, van, aki az ember cselekedeteinek önmagára való visszahatásait látja a sorsban megnyilvánulni. Tény, hogy a sorsszerűség kérdése így-vagy úgy, de minden kultúrában megjelenik, s ha hinni lehet abban, hogy létezik egy titokzatos, de céltudatos, külső rendezőerő az életünkben, akkor ennél fontosabb kérdéssel nem is igen találhatjuk szembe magunkat. Bizonyos nézetek szerint az élet eseményei, -akár egy könyvben- előre megvannak írva, és abban tulajdonképpen mi egy színjáték szereplőiként öntudatlanul játsszuk kiszabott szerepünket. Ha ez így van, akkor szabad akaratról, a változtatások emberi felelősségéről nincs sok értelme beszélni, hiszen a jövő eleve elrendeltetett. A szabad akarat és determinizmus dilemmája évezredes filozófiai kérdés. A jövő megváltoztathatóságáról és a tudat - tudatok sorsrendező szerepéről azonban, ma már tudományos ismereteink vannak. Ez az írás a sorsszerűség működésének újszerű megközelítéseit mutatja be.

Talán nincs is olyan ember, akit a "sors keze" még ne érintett volna meg. Ezek azok a pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy valami lényeges dolog valamilyen érthetetlen oknál fogva vagy nem akar sikerülni, vagy túlságosan is könnyen "bukkannak fel" az ahhoz szükséges véletlenek. Ugyanakkor a sorsszerű események megjelenése életünkben, főleg nagyobb távlatokból szemlélve- egyáltalán nem tűnik véletlennek. Mintha akkor és ott, a dolgoknak éppen úgy kellett volna alakulniuk ahhoz, hogy életünk lényeges pontjain továbbjussunk. Más esetben a sorsot hibáztatjuk, okoljuk kudarcainkért, s tárjuk szét lemondóan kezeinket, mondván - nem tehetek róla, ez sorsszerű. De hát egyáltalán mire mondhatjuk azt, hogy nem sorsszerű?


Kutatólaboratóriumunk egyik kísérletében rendszeresen feltettük a résztvevőknek azt a kérdést, hogy mit tennének egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő betegükkel, ha az azt kérné tőlük, mint orvostól, hogy fájdalommentesen segítse őt jobblétre szenderülni. A misztikusabb beállítottságúak talán még nehezebb helyzetbe kerültek ilyenkor, ugyanis ők a beteg sorsszerű szenvedését hangsúlyozták, amibe nem avatkozhatnak bele. Ám látni kell, hogy a beavatkozások is mindig sorsszerűek, vagyis az emberi döntés felelőssége alól semmi sem oldozhat fel minket. Mielőtt azonban elmerülnénk a sors erkölcsi tanulságaiban, nézzük meg, mit szól az alapkérdéshez a természettudományos gondolkodás. Alapvetően semmit. Rosszabb esetben melegebb égtájakra küldi a kérdezőt, lévén a sorsról mint misztikus fogalomról beszélni merő babonaság, hiszen tudományos eszközökkel megragadhatatlan, legfeljebb a lelki problémákat fürkésző pszichológia tudná megközelíteni.

Valóban így van ez? A sorsszerűen működő titokzatos erők teóriája valóban csak misztikus fogalom lehet? Próbáljuk meg most pontosabban definiálni a sorserők feltételezett megnyilvánulásait, ugyanis a tudomány perifériáinak jelen eredményei már alkalmasnak látszanak egy magyarázó válasz megfogalmazásához. A tudományos parapszichológia az élőlények és környezetük közötti olyan kölcsönhatásokat vizsgálja, amelyeket nem közvetítenek ismert fizikai hordozók. Ilyen például a telepátia és a jövőérzékelés, vagy az a tény, hogy gondolataink, elvárásaink befolyásolják környezetünk véletlen eseményeinek kimenetelét. Az első csoportban - amelybe a telepátia is tartozik - az ember olyan információk megszerzésére képes, amelyekhez érzékszervileg nem juthat hozzá. Ez az a bizonyos ESP vagyis az érzékszerveken túli észlelés, míg a másik csoportot azok a pszichokinetikusnak (PK) nevezett jelenségek alkotják, ahol tudatunk, elvárásunk hat a tárgyi környezetre. Tehát az emberi tudatnak van egy olyan passzív és egy olyan aktív képessége, mellyel a tőle fizikailag elzárt környezetet észlelni tudja illetve arra hatni tud.

Mindezen képességek ráadásul, általános emberi, tudati képességek. Igaz, hogy egy-két parafenomén csodáitól eltekintve ezek a hatások általában rejtve maradnak előttünk, viszont ha tudunk róluk, ha nem, folyamatosan működésben vannak. Úgy gondolhatnánk, hogyha valaki egy laboratóriumban hatni tud például a kockadobások eredményeire, az legfeljebb a kaszinóban válhat javára, és ha megérez egy-egy gondolatot, azzal a társasági életében válhat érdekessé. Pedig ennél sokkal többet biztosítanak nekünk ESP és PK képességeink. Mindennapi életünkben hatékonyan egészítik ki érzékelésünket és tetteinket, valószínűleg abban a formában jelenve meg, amit mi intuitív gondolkodásnak, illetve intuitív cselekvésnek nevezünk. De hát miben is keresgéltük még az imént a sorsszerűség tetten érhető megnyilvánulásait? Éppen azokban a furcsa véletlenekben, ahol a sors látszólag ellenünk, vagy éppen mellettünk dolgozik. Ha az ESP és a PK létét figyelembe vesszük, láthatjuk, hogy ha öntudatlanul is, de képesek vagyunk megkoreografálni, és megteremteni a sikereinkhez vagy kudarcainkhoz szükséges véletleneket.

Ilyen módon az ember vágyai és gondolatai alapvetően meghatározhatják körülményeit. Itt merülhet fel az a kérdés, hogy akkor miért nem sikerülhet akármi ezen a módon egy jó fantáziájú ember életében. Egyrészt talán azért, mert nem egyedül élünk a Földön, és nem biztos, hogy mindenki ugyanazt akarja. Másrészről pedig, legtöbbünkben - tisztelet a kivételnek - azért olyan pszichés problémák is lappanganak, amelyeknek nem biztos, hogy meg kéne valósulnia. Ez persze azt sejteti, hogy a tudatos énünk, és mondjuk a tudatalattink között olyan különbség mutatkozik, mint az óvodás gyermek és bölcs nevelője között. Ez is lehetséges, az viszont tény, hogy az ESP és PK kísérletekben az összes résztvevő elvárása összeadódik és az eredmény nem rendelhet egyetlen személyhez. A sorsszerűnek ítélt események között fontosnak tűnnek, különböző emberi találkozások. Egy-egy jelentős találkozás szerepe minden résztvevő számára jelentős lehet, bár a találkozáshoz más-más véletlenekkel teli út vezetett. Az emberi sorsokat képzeljük most el egy óriási keresztrejtvény szavaiként melyeknek minden betűje úgy kerül a helyére, hogy a más sorsokkal való keresztezés pontján lévő betűje a másik sors szerint is értelmes lehet.

Ebben a gondolatban már határozottan látszik az a feltevés, ami szerint egy magasabb tudati szinten a kollektív tudati tevékenységek összekapcsolódnak, és az egyéni sorsot a kollektív szempontok szerinti irányba terelik. Ez az igény olyan sorspedagógiát fejez ki, amit különböző más megfigyelések is alátámasztanak.A halál közeli élményeket átélt emberek beszámolóiból ezek vizsgálata szintén a parapszichológia területéhez tartozik-, az derül ki, hogy a klinikai halál állapotában az életükre visszatekintve egyöntetűen két lényeges dologra bukkannak. Az egyik a tudás, a tanulás, a másik a szeretet jelentőségének felismerése. Mindkét fő cél, elsősorban a kollektív létezés fényében értelmezhető. Az az egyesült tudatmező, amely minket összeköt, természetéből fakadóan képes használni az ESP és a PK hatásokat. Kérdezhetnénk, hogy hol van akkor az egyén elvárásának és döntéseinek a szerepe, nem lehet, hogy mégis egy előre megírt történet tehetetlen szereplői vagyunk?

A jövőérzékelés területén végzett vizsgálatok azt bizonyítják, hogy az emberi tudat ESP észleléseit nemcsak a tér, de az idő határai sem kötik. Ha viszont előre láthatjuk a jövőt, akkor hogyan tudjuk azt megváltoztatni? Ha pedig mi alakítjuk a jövőt, akkor mit észleltünk abból megelőzően? A parapszichológia tudományában ennek a paradoxonnak is van feloldása. A jövő nem megváltoztathatatlan, bár észlelhetően már a jelenben is létezik. Ez a létezés azonban különböző kimenetelű eseményeket jelent, tehát egy-egy történésnek csak valószínűsége van. Ezeket aztán ESP útján észlelhetjük, belőlük választhatunk, illetve PK hatásokkal kimenetelüket befolyásolhatjuk.

Az egyéni tudatok, bár kollektív befolyás alatt állnak, annak végeredményben meghatározó alkotóelemei is lehetnek. Bizonyos sorsesemények egy hosszú távú pedagógiai program aktuális megnyilvánulásai lehetnek, melyekből szabadon választva tanulhatunk, vagy figyelmen kívül hagyhatjuk. Az utóbbi esetben várhatóan a sors újra és újra olyan problémákkal szervez számunkra randevút, ami a még megtanulatlan feladat felismeréséhez és megoldásához kínál számunkra alkalmat. Ez persze nem tűnik mindig boldogító találkozásnak, hiszen a hibákat orvosolni, a változást megélni, csak a korábbi, nem megfelelő viselkedésforma feladásával lehet. A szokás, a vágyakhoz ragaszkodás pedig nagy úr az életünkben. Az elérhető cél viszont egy jobb, teljesebb élet, megszabadulás mások és magunk éltének fölösleges keserítésétől, hiszen amint a visszatért klinikai halottak is mondják, egy hajóban evezünk, ahol egymásra és a jelen minden pillanatban kínálkozó lehetőségeire figyelve megszépíthetjük földi útjainkat.

A sors nevelő erejének megvalósulását, emberi hibáink teljes felszámolását azonban, még egy élet pár évtizedében is nehéz elképzelni. A legtöbb vallás tanítása szerint ezek a tapasztalások már korábban megkezdődtek, és halálunk után egy új élet történetében folytatódnak Ez a felfogás maga a lélekvándorlás, a reinkarnáció eszméjére épül. A reinkarnáció tudományos megközelíthetőségével, a sorsszerűség életeken át való működésének bemutatásával, következő írásom foglalkozik.

Paulinyi Tamás