A Sátán folyamatosan közöttünk van?
Címlap / Ezotéria / A Sátán folyamatosan közöttünk van?

A Sátán folyamatosan közöttünk van?

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Gabriele Amorth atya élete folyamán több mint 70.000 ördögűzést hajtott végre. Az ördöggel és a démonokkal való találkozás nagyon jó élmény volt számára, az első pillanattól fogva. A különös szertartás, vagy szertartás-sorozat során Amorth gyakorlatilag kommunikál az Ördöggel. Megértette, hogy a démonok és a szellemek is olyanok, mintha élő személyek lennének. 

Padre Amorth, híres ördögűző 25 évvel ezelőtt vicces kedvében érkezett Poletti bíboroshoz, a Pápa akkori Római helytartójához. A nagy mókamester hírében álló, akkor még a Madre di Dio havilap igazgatójának hamar lehervadt a mosoly az arcáról miután rájött, hogy igazából ellene készül merénylet. Amint kiderült, hogy ismeri a híres ördögűzőt, Candido atyát, a bíboros azonnal hivatalos asszisztensének nevezte ki a megdöbbent lapigazgatót, aki tőle szokatlan módon még a humorérzékét is elveszítette egy rövid időre. Poénkodás helyett a Szűzanyához kezdett imádkozni, de mindhiába.

Gabriel Amorth atya, katolikus pap és ördögűző

Látható, hogy az égiek akaratának nem tudott ellenállni. Hogyan tekint vissza a hivatásában eltelt évtizedekre?

Amorth Atya: Ma már nagy kegyként élem meg, mert ördögűzőként sokkal többet tehetek az emberekért. Talán meglepően hangzik, de számomra az első pillanattól kezdve jó élmény volt és így éreztem minden alakalommal, pedig már 70.000 ördögűzést hajtottam végre. Nagy megtiszteltetés volt, hogy Candido atya jobbkeze lehettem és ő kiváló, példamutató vezetőm volt 6 éven keresztül. Akkoriban nagyon kevesen - Olaszországban mindössze 20-an - foglalkoztak ördögűzéssel, pedig a Sátán egyre erősebb sereggel köröz a világban és szomorúan kell bevallanom, hogy még a Vatikánt sem kíméli.

Gabriel Amorth atya és segítője előadás közben

Pedofília, homoszexualitás, sátánista püspökök, szexuális bántalmazások – ilyen és ehhez hasonló vádakkal illették a Római Katolikus egyházat az utóbbi években. Már II. János Pál Pápa is kijelentette, hogy a Sátán füstje érezhető a Vatikán falai között. Ezek szerint egyre nagyobb a gonosz hatalma?
Nem véletlen, hogy igen erős a jelenléte, hiszen itt van a Sátán elleni harcok központja. Tevékenysége azonban nem csak az egyházban érezhető. A gazdasági és politikai élet szereplői is gyakran a gonosz hatalmába kerülnek. Gondoljunk csak Hitlerre vagy Sztálinra. Nem mondom, hogy a Sátán erősebb lenne napjainkban, a helyzet mégis aggasztó, mert jóval többen hallgatnak rá. A fiatalok különösen ki vannak téve kísértéseinek. A médiában egyre több olyan műsor van, ahol a fekete mágia áll a középpontban. A közismert Harry Potter - ami a gyerekek kedvence világszerte – csak úgy hemzseg a különféle okkultista jelenettől. Munkám során nagyon sokszor találkoztam olyanokkal, akik önként vállalták, hogy lelküket a Sátán szolgálatára állítják. Rengeteg ilyen – vérrel írt – szerződést égettem már el.

Gyakran teszik fel az emberek a kérdést: Ha van Isten, akkor hogyan engedheti ezt meg?

Az Úr szabad akaratot adott minden ember számára. Az ember vagy követi az ő útmutatását, vagy ellenkezhet vele, mint ahogy az ördög is ezt teszi folyamatosan. Szent Péter úgy írta le a Sátánt, mint lesben álló oroszlánt, aki folyamatosan itt köröz közöttünk és azt figyeli, mikor, kire csaphat le. Ismeri az embert és gyengeségeit. Olyan tulajdonságok, mint a kapzsiság, beképzeltség, vagy irigység nap mint nap próbára teszik az embert. Ha engedünk ezeknek az érzéseknek, a Sátánnak teszünk egy szívességet.

A hit és a rendszeres imák segítik távol tartani a gonoszt.

A szenteket is megkísérti, de Isten csak azért engedi meg mindezt, mert tudja, hogy ezáltal megerősödhetünk a hitben. Csak annyit enged meg, amennyivel szemben még képesek vagyunk harcolni. Ott van például a híres Pió atya, akit véresre vert a Sátán, mégsem tudta hitében megingatni. Sőt, olyannyira megerősödött lélekben, hogy hatalmasabb ereje volt, mint a gonosznak.

Sokan támadják azzal, hogy beleavatkozik a pszichiáterek munkájába, mert úgy gondolják, mindössze elmebetegségekről van szó, mint például skizofrénia. Mi alapján állapítja meg azt, hogy egy emberben valóban a gonosz lakik?
Gyakran dolgozom együtt orvosokkal, közöttük egyre többen egyetértenek azzal, hogy nem minden eset klinikai. Ők ismerik a betegségek jeleit, de ha nem észlelnek erre utaló jelet, akkor nem lehet mással magyarázni a megszállt ember viselkedését. Ezzel szemben én jól ismerem az ördögre utaló jeleket, amit ha nem érzékelek, akkor egyszerűen orvoshoz küldöm a beteget, akiért ilyen esetben csak imádkozhatok. Minden kétséget kizáróan meg tudom állapítani a gonosz jenlétét a megszállt ember szemének mozgásából, a hangjából. Sokszor köpnek ki éles tárgyakat is, mint például vasszeget, üvegszilánkot, de még rózsaszirmot is. Emberfeletti erővel törnek-zúznak, akár még levitáció is bekövetkezhet, azaz a megszállt ember teste képes a magasba emelkedni. Ilyenkor 5-6 segítőm fogja le szorosan a szenvedőt. Gyakran fordul elő az is, hogy az egyébként egyszerű, nyelveket nem beszélő emberekből angolul szólal meg a Sátán.

Jelenlétét nem lehet minden pillanatban észlelni. Vannak krízisek, olyan időszakok, amikor ezek a dolgok történnek, de egyébként senki nem mondaná meg róluk, hogy az ördög bennük lakozik.

Az emberek horrorfilmekben látnak hasonló jeleneteket, de valljuk be őszintén, inkább hihetetlennek tartják, hogy a való életben is előfordulnának ilyen dolgok.

A Sátán éppen annak örül, ha nem hiszik el a létezését, mert akkor Istennek a szavában kételkednek. A Szentírás is beszámol a létezéséről, hiszen Jézus nagyon sok ördögűzést hajtott végre. A tevékenységem az én hitemet is sokkal inkább megerősítette és érzem Isten szerető jelenlétét, aki útmutatást adott számunkra a gonosszal szemben.

A tudomány valaha is elismeri majd a természetfeletti hatalmak létezését?

Nem szükséges, hogy elismerje. A tudománynak nincsenek olyan eszközei, amivel kimutatható lenne ez a külön birodalom, amely az emberi szem számára láthatatlan, tiszta szellemi dimenzió. Ugyanakkor a tudomány felfedezései mind Isten csodálatos teremtését harsogják. A kezdetektől létezik a kőolaj vagy az atom, amit az ember csak felfedezett, de nem ő teremtette.

Ismerek olyan tudósokat, akik éppen a munkájuk eredményeként állítják, hogy ők látják az Istent az alkotásain keresztül.

Feszületet gyakran használ Amorth atya ördögűzéskor

Milyen eszközök állnak rendelkezésére a Sátánnal való küzdelemhez?
A feszület, a hitem és a rendszeres imák. A megszállt embert segítenem kell, hogy gyakorló keresztény váljon belőle, másként az ördögűzés nem lehet hatásos. Csak kérhetem az illetőt, nem parancsolhatok, mert mindennek saját akaratából kell történnie. A tízparancsolatot nem lehet megkerülni, ha bármilyen bűn fennáll az illető életében, azt rendeznie kell, mielőtt a ceremóniát elkezdem.

Van olyan eset, amikor már az ördögűzés sem segít?
Az abortuszt soha nem lehet jóvá tenni. Ebben az esetben az önmarcangolás véget nem érő szenvedést okoz, hiszen ez a cselekedet gyilkosság. Nagyon szégyellem, hogy a valaha oly hívő olasz nép megszavazta ezt az Isten akarata elleni dolgot.

A kísértések mellett van-e olyan körülmény, ami egy ember ördögi megszállását okozhatja?
Az esetek kilencven százalékában rontásról van szó. Sajnos a Sátán földi szolgálói pénzért olyan okkultista szertartásokat végeznek, amiben ráküldik a gonoszt a megcélzott emberre. Sok eset van, amikor egy egész család válik szerencsétlenné ennek a hatására.

Az ön neve már az egész világot bejárta, hiszen a világsajtó is felfigyelt a tevékenységére. Sokan keresik a föld különböző tájairól?
Rengeteg hívást kapok, de távol élő embereknek nem tudok segíteni, mert egy alkalom nem elég arra, hogy végleg kiűzzük a gonoszt. Sokszor hónapokig, akár évekig tart és türelem kell hozzá.

Gabriele Amorth atyát az Esogurun láthatják március 24-én, ahol az ördögűzés titkait osztja meg nézőivel.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 6732 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x