Haladj jó irányba és készülj fel a változásra!
Címlap / Ezotéria / Haladj jó irányba és készülj fel a változásra!

Haladj jó irányba és készülj fel a változásra!

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Túl vagyunk Húsvét második vasárnapján amely az Isteni kegyelmet és irgalmasságot jelentette az ünneplők számára. Minden ember számára ezt jelentette, hiszen az Isteni szikra amelyen keresztül az Örökkévalóságból érkező jeleket valamilyen mértékben mindenki veszi, aki tudott is róla annak szerintem még inkább erős hatást fejtett ki az életében. 

Még a Kos havában járunk és haladunk az Újhold felé, amely 21-én köszönt ránk és fejti ki változásokat ígérő jótékony gyógyító erejét.
 
A Mars hosszú idő után, 14-én megváltoztatta haladási irányát és előrehalad a Szűz jegyében. Kitűnő lehetőség arra hogy a Kos havának vége felé marsikus energiákkal gazdagodva a múlt problémáin túllépjünk és új irányokat keressünk életünk bármely területén, főleg azokon amelyek stagnáltak vagy meddők voltak.
 
19-én a Nap megkezdi útját a Bika jegyében, ahol már várja a nagy szerencse és bőség jele, a Jupiter. A Nap és a Jupiter együttes ereje óriási támogatást ad majd az egyéni és a közösségi energiák kibontakozásának. A Nap és az előrehaladó Mars, az életerő két kiemelkedő képviselőjének trigonális kapcsolata Újhold idején látványosan és legalább még egy héten át érezhetően jobb helyzetbe hozzá a gyógyulni vágyókat, az életreformra készülőket, erősíti a gyengélkedőket, lépésre serkenti a teremteni akarókat. Ilyenkor ráébredhetünk arra hogy eggyé válva az ébredő természettel, elszántak és erősek vagyunk. külső és belső gátaktól szabadulhatunk meg.
 


21-én szombaton újhold napjára
ébredve az életreformok, életvitel-változtatások, a megtisztulás, az elhatározások, a kreativitásunk is megerősödik. A szabad természettel való együttlét és bármi ami kellemes, ugyanakkor erőfeszítésbe kerül: gyógyít.
 
Azt az életszínvonalat tudjuk igazán élvezni és jól megélni amiért mi tettünk, amit ki-ki maga teremtett meg és amit megérdemel. A teljes fizikai-és szellemi rendszerünkben vannak receptorok, nem csupán az agyunkban. A tudatosság minősége megelőzi azt a valóságot amelyet teremtünk. Nem mindegy hogy a meridiánok, a belső szervek, a lelked, a szellemed milyen rezgésen működik. Minél többet tudsz az Örökkévalóság törvényszerűségeiről, annál kevesebb szenvedések általi tapasztalásra van már szükséged. Ha még alacsony rezgésen működsz és ennek jeleit átérzed azt is tudod hogy van lehetőséged szabadulni abból az állapotból amely gyötör. Egyedül nem fog menni, kérj segítséget! Ha felismered a jelen helyzeted, ha belátod hol tartasz, pontosan látod azt is hogy tanulnod kell vagy már taníthatsz.
 
Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt és önsors-javítót 19-én, csütörtökön újhold előtti tanításon-előadáson és meditáción!  Részletes információ a honlapomon és a facebook-on.
 

Ujfalusi Márta
látó, spirituális gyógyító
www.leleklato.eoldal.hu
 
Kép: chanpipat / FreeDigitalPhotos.net
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 6511 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x