Heti tarot-előrejelzés: farkasüvöltés és telihold
Címlap / Ezotéria / Heti tarot-előrejelzés: farkasüvöltés és telihold

Heti tarot-előrejelzés: farkasüvöltés és telihold

Forrás: AstroWorld
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-09-23

Hétfővel együtt beköszöntött a telihold, ami köztudottan hatással van ránk. Készüljünk fel rá, hogy kissé kiszámíthatatlan hét elé nézünk, amikor bármi megtörténhet, beleértve jót és rosszat is. Csak rajtunk múlik majd, hogy az erőt, ami megadatott, hogyan és miképpen használjuk fel. Törekedjünk a munkára, és arra, hogy maradandót alkossunk! 


Rendezvénynaptár
Hétfő – június 4. (Univerzum, Erő, Botok kettes)
Eljött az ideje annak, hogy talpra álljunk és mindent megtegyünk azért, hogy életünk sikeres legyen. Mennyit is bosszankodtunk már azért, mert életünk nem éppen olyan, mint, ahogy azt elképzeltük. Ennek okai visszavezethetőek naivitásunkra is, hiszen úgy véltük, hogy a felnőtt lét is olyan könnyű, mint a gyermekkor. Ám rájöttünk, hogy ez nem feltétlenül van így és most nehéz teljesíteni úgy, ahogy azt elvárjuk saját magunktól. A mércét tegyük lejjebb és ne legyünk ennyire szigorúak. Tanuljunk meg örülni az apróságoknak is, és mindenben keressük a jót, az örömöt!

Kedd – június 5. (Főpap, Halál, Botok királya)
Rengeteg energiát pazarolunk el azzal, hogy mindig idegeskedünk. Mennyivel könnyebb lenne úgy élni a napjainkat, hogy elengedünk minden felesleges feszültséget. Erre mind lehetőségünk van, csak élni kell vele. Felesleges napról napra azon aggódni, hogy az anyagi helyzetünk, magánéletünk vagy egészségi állapotunk hogyan alakul. Ha talpra állunk, és irányítjuk az életünket, azaz cselekszünk, és nem csak várjuk a sült galambot – gazdagságot, jó párkapcsolatot, gyógyulást és jó egészségi állapotot –, akkor biztosak lehetünk benne, hogy érkezik a jó! Tettekre fel!


Szerda – június 6. (Kardok királya, Kardok négyes, Szerelmesek)
A magánéletünkben lehetnek a mai napon kisebb gondok és feszültségpontok. Ez utóbbiak inkább valami apróságon robbanhatnak ki, így toleránsabbnak kell lennünk a hét harmadik napján, mint amennyire szoktunk. Ha párunk vagy bármelyik családtagunk nem oda teszi vissza a fogkefét, a dezodort, vagy a kiskanalat a konyhában, ahol annak a helye van, akkor inkább tegyük mi vissza, és ne csináljunk egy maximum 15 másodperces műveletből egy 15 perces veszekedést, amikor a múlt minden sérelmét hozzávágjuk szerettünkhöz. Ugye nem szeretnénk így elrontani a napunkat?

Csütörtök – június 7. (Kardok hatos, Botok királynője, Érmék hetes)
Ez a nap a kettőségről, a kiszámíthatatlanságról fog szólni. Észre kell vennünk azt, hogyha kitalálunk valamit, az nem feltétlenül úgy lesz. Így van ez az előre eltervezett programokkal is. Nem érdemes erre a napra teleírni a határidőnaplónkat, és minden eseményt percre pontosan kiszámolni, mert úgyis közbe fog jönni valami, ami miatt mindent át kell rendezi. Szükség lesz tűrőképességünkre és türelmünkre, hogy jól viseljük a terheket, amelyeket munkahelyünkön és magánéletünkben kapunk ma a sorstól, az élettől. Mindennek van oka, így ennek is. Találjuk meg, hogy mi!

Péntek – június 8. (Kardok királynője, Botok apródja, Mágus)
A hét utolsó munkanapja kedvez majd az anyagi döntéseknek és tárgyalásoknak. Az üzleti megbeszéléseket érdemes erre a napra időzíteni, ugyanis a kommunikációs képességünk ma erősebb lesz, és sikerül majd a terveket, projektmunkákat úgy előadni, ahogyan azokat kell. Meggyőzőek és határozottak leszünk, így szinte előre borítékolható a hatás. Amennyiben vannak olyan barátaink, családtagjaink, akikkel a kapcsolatunk nem éppen felhőtlen, azaz feszültség van közöttünk, akkor épp itt az idő azokat is rendezni. Ne legyünk félénkek, álljunk eléjük és rendezzük a múltat!

Szombat – június 9. (Kardok hetes, Kelyhek kettes, Igazságosság)
Ahogy a hőmérséklet a magasba szökik, úgy fog a jókedvünk is. Nem csoda, hiszen ha hétágra süt a nap, az mindenkinek a kedvét megnöveli. Szabadtéri programot bátran szervezhetünk erre a napra, hiszen minden adott lesz ahhoz, hogy jól sikerüljön. A szinte már kánikulai időben ne felejtsük el a napi 2 – 2,5 liter víz fogyasztását, különben előfordulhat kisebb rosszullét, hányinger és fejfájás is elég erősen gyötörhet majd minket. A friss gyümölcsök és zöldségeket is beiktathatjuk a napunkba, ezzel immunrendszerünket erősíthetjük.


Vasárnap – június 10. (Kelyhek kilences, Kardok tízes, Érmék apródja)
Mint tudjuk, a hétvége a pihenésről szól, és nem a pénzkeresésről. Akármennyi gond és teher nyomja vállunkat, akkor is tartsuk be ezt és ne foglalkozzunk 24 óráig az anyagiakkal és a pénzzel. Helyette inkább a család legyen a középpontban. Ha már egy jó ideje nem látogattuk meg a nagymamát és nagypapát – és még lehetőségünk van rá –, akkor most tegyük meg, és ne húzzuk-halasszuk, mert később megbánhatjuk. Ha a pénz gátolja azt, hogy programokat szervezzünk, akkor egy családi társasjátékkal is elérhetjük mindazt, amit egy kirándulással elérhetnénk.


Papp Máté
AstroWorld

Ismerje meg a jövőjét! Tarot jóslás Mátétól >>
Képforrás: Canva Pro adatbázis.



 
 
[ 4609 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
x