Keddi KvantumTükör: 2012. december 21.
Címlap / Ezotéria / Keddi KvantumTükör: 2012. december 21.

Keddi KvantumTükör: 2012. december 21.

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-02-29

Ahogy közeledik a sokak által a "világvége" napjának kikiáltott dátum, annál változatosabb forgatókönyvek jelennek meg a megvalósulás mikéntjére vonatkozólag. Érdemes megvizsgálni egy kicsit azonban azt is, hogy mi is valójában a vég, mi a kezdet, s mire is vonatkozik a "világ", hiszen ezek értelmezése, ismerjük be őszintén, elég tágas. Ha ezeket átgondoljuk, talán más szemmel fogjuk látni az egyre szaporodó "jövendöléseket". Esetleg még tanulhatunk is belőlük. 

 

Milyen motivációval cselekedjünk a feltételezett világvége fényében? Ebben talán egy kis segítség lehet a következő rövid idézet:

„…egyszer egy falucskán utaztam át. Az út szélén egy vénember, jó kilencvenéves, mandulafát ültetett. „Hé, nagyapó – szólítom meg – mandulafát ültetsz?” S ő hajoltában felém fordult, és azt mondta: „ Én, fiam, úgy teszem a dolgom, mintha halhatatlan volnék.” – „Én meg – válaszoltam neki – úgy teszem a dolgom, mintha bármely pillanatban meghalhatnék.” Melyikünknek volt igaza, jó uram?”- Diadalmasan nézett rám: „Most légy okos.”
Hallgattam. Mindkét út merész és férfihoz illő, s mind a kettő a csúcshoz vezet.”

(Nikosz Kazantzakisz: Zorba, a görög)

A kezdet és a vég a legalapvetőbb létfilozófiai kérdések közé tartoznak, melyre bölcsek, misztikusok, és gondolkodók próbáltak megadni  megfelelő válaszokat. Minden ember, aki eljut a lelki érettség bizonyos fokára, elgondolkozik a kezdet és a vég mibenlétén. Ha semmi más miatt, hát a saját létezésünk múlékonyságára vonatkozóan. Mint mindent, ezt is sokféle nézőpontból lehet megközelíteni. Az itt leírt megközelítés is csak egy tükröződése a világ felfogásának. Nem több, nem is kevesebb. Talán adhat Neked valami újat, amivel tanít, amivel motivál.

A kvantumszemlélet az életet egy végtelen és örök folyamatnak tekinti, melynek az alapja az időtlen és forma nélküli kvantummező.  Az maga az Intelligencia, az Élet mögött húzódó szervezőelv, ami mindent áthat és fenntart. Ha elfeledkezünk arról, hogy ez  a mi személyes létezésünknek is az alapja, akkor azt hihetjük, hogy az élet a születéssel (a kezdet) jelenik meg az egyén részére, és a halállal (a vég) be is fejeződik.  Ez persze csak a formai megnyilvánulással való azonosulás állapotában tekinthető igaznak. Azonban emlékezzünk Jiddu Krishnamurti híres mondására: „Az azonosulás az önmagunkról való megfeledkezés állapota.”

A világ meghatározásával kapcsolatban is könnyen megtéveszthet, ha csak az érzékszerveink által közvetített dimenzióra gondolunk. Hiszen a világnak általában azt hívjuk, amit a végtelen valóságból képesek vagyunk felfogni. A Világ azonban végtelen sok világból - s azok összekapcsolódásából – áll. Az adott lény felfogásának megfelelően jön létre (a kezdet) és tűnik el  (a vég) minden pillanatban. Egy pulzáló, lüktető energiamező, mely minden pillanatban bevillan a létezésbe és el is tűnik benne. Az elme az erő, mely ezt a pulzálást folyamatossá teszi, az „énképzet” segítségével.


A Valóság egy mélyebb szintjén csak az örök változás létezik az információk mintázatában. A vég és kezdet csak a forma és a felszín, vagyis az anyagi, gondolati, és érzelmi szint igazsága. Ezért mondja évezredek óta minden misztikus, hogy az igazi vallásosság az, amikor elkezdjük önmagunkban megkeresni azt, „ami soha nem kezdődött, és soha nem ér véget”.  Ennek eredménye lesz az oly sokak által keresett boldogság, szeretet és béke megjelenése. Egyszerűen azért, mert ezek olyan jellemzői a forma nélküli lényednek, mint a szélnek a mozgás és a tűznek a hő, elválaszthatatlanok.

Tehát a világvége a mai nap éppúgy ott van annak az embernek, aki elvesztett valamit, ami számára a világot jelentette, másoknak viszont éppen megszületett valami fontos az életében, és ezért ő a kezdetet ünnepli. Minden ember egy külön világ, melyben végtelen sok világvége és születés történik minden nap. Éppen úgy, mint annak a kollektív valóság szintnek, amit közösen az emberi világnak tekintünk.

Ez azonban még mindig a dualitás világa. Haladj mélyebbre, és találd meg önmagadban a benned élő Egységet! Akkor megérted, hogy bár a világvége és a világ kezdete minden nap megtörténik, azonban létezik valami, ami örök és időtlen. Aminek valóban „nincs kezdete és nincs vége”. Önmagad, az identitásod erre a szintre helyezése, megad minden választ, amelyre szükséged van. Felismered, hogy felesleges az értékes és teremtő figyelmed találgatásokra, jóslatokra és összeesküvés elméletekre pazarolni.

Kivéve persze, ha valóban örömet okoz az ilyen jellegű információk gyűjtögetése, és ez élvezetes játékot jelent számodra, s nem esel abba a csapdába, hogy azt hiszed,  te már tudod. S ezzel több lennél a „tudatlanoknál”. Hiszen a világ változékonyságának kérdésében ki mondhatná ki a végső „igazságot”?


Szatmári L. Miklós
író, Quantum Balance konzulens és kvantumszemlélet oktató
www.kvantumszemlelet.hu

kép: FrameAngel - FreeDigitalPhotos.net




 
 
[ 7723 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x