Védikus asztrológia III.
hirdetés
Címlap / Ezotéria / Védikus asztrológia III.

Védikus asztrológia III.

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-11-23

Minden nagy ősi civilizáció középpontjában állt az asztrológia tudománya, amely pontosan megjelenítette azokat az összekötő szálakat, amelyek a földi eseményeket és a csillagokból áradó kozmikus hatásokat összekapcsolták.  

India, Kína, Egyiptom, Babilon, a maják és az inkák lelki-szellemi-spirituális kultúrájának alapja volt a Fény Tudományának ismerete és a mindennapi élet valamennyi területén való használata. A komplex asztrológiai és matematikai tudás alapján hozhatták létre az égi erők mozgásának és hatásainak tanulmányozása során a szent időnek keretet adó naptárakat, amelyek megszervezték (és megszentelték, ünnepé tették) az emberi élet hétköznapi cselekedeteit. Az európai ősi kultúrák (görögök, rómaiak, kelták, németek) is felismerték az emberi közösség szakrális jellegét az univerzumban, és kutatták az emberi szervezetekkel energetikai szimbiózisban élő égitestek, bolygók, csillagok szervekre, szövetekre, lélekre, valamint tudatra gyakorolt hatását és betegségekre hajlamosító be- folyását. 


   A keleti és a nyugati hagyományos orvoslás is rendelkezett a gyógyító elméletnek és gyakorlatnak megfelelő asztrológiai ismeretekkel. A hagyományos kínai orvoslás alapzata a
I Ching és a kínai asztrológia, míg az indiai ájurvédikus gyógyászaté a védikus asztrológia.
A hagyományos európai orvoslás a görögök által megalapozott nyugati asztrológiai hagyományra épült, amely általában része volt a pogány hagyományoknak is.

   A modern medicina atyja, Hippokratész megjegyezte egyszer: az orvosnak a csillagjóslásra vonatkozó ismeretek hiányában nincs joga ahhoz, hogy gyógyítónak tartsa magát. A gyógyító művészet során fel kell tárni a betegség valamennyi égi (kozmikus, külső hatások által előidézett, lelki és mentális) és földi (testi, biokémiai, táplálkozásbeli, életmódbeli) okát.


   Az ájurvédikus asztrológiában minden bolygó és holdház valamelyik őselem-kombinációval (dosha) áll analógiában. Ezeket az analógiákat a betegségek diagnosztizálásában, kórokainak feltárásában, és a gyógyításban, a dosha-kiegyensúlyozó, rezgésharmonizáló étrend (ahara), életmód, napirend (vihara) valamint a tünetek enyhítésére (shamana csikitsza) és a betegség gyökerének a megszüntetését szolgáló (sodhana csikitsza) gyógyító eljárások kialakításakor is figyelembe veszik. A megbetegedett szerv dosháját harmonizáló bolygónak, holdháznak, csillagnak megfelelő (azok alaprezgésével azonos) gyógynövényeket, ételeket, nemesköveket, mantrákat, színeket stb. alkalmaznak. A gyógyító tevékenységet a bolygónak, holdháznak megfelelő időpontban végzik, és az orvosi rendelő bolygóval, holdházzal analógiában álló égtájú szegletében (vasztu). Az ájurvéda az asztrológia által képessé válik kijavítani a bolygók káros pozícióiból eredő, megbetegítő hatásokat, kiküszöbölni vagy csökkenteni a bolygók ártó fényszögeiből adódó betegséghajlamok manifesztálódását. A csillagjóslás segít megállapítani a betegség lelki és mentális okait, mert az érzéseinket (ahogy gondolatainkat is) asztrális erők bolygók, csillagok, galaxisok) irányítják.


   Az ájurvédikus asztrológia feltárja az érzések, hitbeli és akarati tényezők, mentális tulajdonságok valamennyi makrokozmikus (bolygó, holdház, állatövi jegy, csillag) és mikrokozmikus (test, szervrendszer, szerv, szövet, sejt, DNS, kromoszóma, gén) összefüggését. 


Késmárki László: Ájurvédikus asztrológia és marmapunktúra
Ankh Kiadó 2012.



 
 
[ 3703 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
x