Heti tarot-előrejelzés: emlékezz eltávozott szeretteidre!...
Címlap / Ezotéria / Heti tarot-előrejelzés: emlékezz eltávozott szeretteidre!

Heti tarot-előrejelzés: emlékezz eltávozott szeretteidre!

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-06-05

Új hónapba lépünk, illetve egy fontos ünnepen is átesünk a hétvégén. Mindenszentek és Halottak napja is lesz. Mindannyiunk számára egy érzékeny pont ez a két nap. Visszagondolunk azokra a szeretteinkre, akik már nem lehetnek velünk. "A Halál a búcsút jelenti, a nagy elengedést, a véget. Ezzel egyben az új, az eljövendő útját készíti elő; a kártya maga azonban elsősorban a véget tárja elénk. Ezen belül jelentheti a rég áhított, felszabadító befejezést, de természetesen legfájdalmasabb tapasztalatainkra is utalhat. Ez a kártya mindig a természetes véget jelöli, és azt, hogy eljött az ideje valamit útjára engedni. A Halál indokolatlanul tartozik a rettegett kártyák közé. 

 

Akik rózsaszín szemüveget hordanak, a kártyát csak mint az új hírnökét értelmezik, meg akarnak fosztani bennünket a búcsúzás mély átéléséről és az ehhez kapcsolódó, életigenlő tapasztalatoktól.” – így ír a Halál lapjáról Alfred Douglas, A Tarot című könyvében. Az élet ennek ellenére nem áll meg! Nézzük, hogy mit hoz ez a hét!

Pénzügyek
Semmi okunk arra, hogy aggódjunk a pénzügyeink miatt. Most minden a számításaink szerint jöhet ki, azaz nyugodtan megtervezhetjük előre akár egész hétre a napirendünket, mert semmi olyan nem jön közbe majd, ami miatt újra kellene terveznünk. A most meglévő munkánkat végezzük továbbra is becsületesen és adjuk magunkból a maximumot, hogy a munkahelyünkön az elégedettségi szint ismét a száz százalékot üsse. Viszont fenn áll a kockázata annak, hogy mégis túlzásokba esünk, és erős vállalásokat teszünk.

Szerelem

Igaz visszatérünk a nagy rohanásba, de továbbra is fontos lesz az, hogy megfelelő mennyiségű időt töltsünk a párunkkal. Nagy és éles váltás lehet, ha az egymással töltött idő mennyisége napi egy, maximum két órára csökken vissza. Törekedjünk arra, hogy, amikor lehetőségünk van rá, éreztessük párunkkal mennyire fontos, de a legjobb az, ha közös programokat próbálunk beszervezni a rohanó hétköznapok egy-két szabad órájába.

Amennyiben most még szingliként éljük a mindennapjainkat, akkor nagy változásokra nem kell számítani. Ugyan, ha ellátogatunk a hétvégén egy szórakozóhelyre, akkor szembe találhatjuk magunkat Don Juan-nal, vagy éppen Csipkerózsikával, de hamar visszaeshet a lelkesedésünk, hisz a kiszemelt másnak a kezét fogja majd.






 
 
[ 3277 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x