Alku, a hosszú távú sikerek záloga
hirdetés
Címlap / Ezotéria / Alku, a hosszú távú sikerek záloga

Alku, a hosszú távú sikerek záloga

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-04-19

Az egész élet egy óriási adok -kapok játék színtere. Ha jól játszunk, könnyedén engedünk el kisebb -nagyobb vágyakat, ha van bennünk bizalom, hogy talán kerülő utakon és nem pont úgy, ahogy elképzeltük, de megkapjuk a vágyott dolgot és élményeket. 


Rendezvénynaptár
Már miért ne kapnánk meg pont mi?

Ehhez meg kell fogalmazzunk egy vágyat, formába kell öntsük, hogy pontosan, mit is szeretnénk. Azzal, hogy elképzeljük a vágyott dolgot –élményt, vizualizáljuk, azzal adunk formát neki. Majd ki kell nyilvánítsuk az univerzum felé.

Hogyan? Érzelmi ráhangolódással – felvesszük a rezgést, mintha már a miénk lenne. Milyen érzés lenne, ha már az enyém lenne?
Na ugye hogy jó? Ez nem lehet negatív, hiszen akkor nem akarnánk annyira a dolgot. Sokszor és folyamatosan vizualizálva, még több energiával töltjük fel a képet mind az öt érzékszerv bekapcsolásával, így adunk neki erős formát a megvalósuláshoz. Az univerzum pedig maga a rezgő lehetségesség tere, tehát reagál. Persze lehetnek bennünk belső ellentmondások az adott dologgal kapcsolatban. Ezért nem olyan egyszerű a manifesztálás. Ezért jönnek a kerülőutak, hogy ezeket közben meg tudjuk vizsgálni magunkban.

Tudom, hogy megkapom, képes vagyok szeretettel várni,
miközben lépéseket teszek az irányába.

Fel kell tenni a kérdést.
Biztosan tudom, hogy megkapom?

Kézen fogva az ég akaratával
Alkuba bocsátkozni sokan gondolják úgy, hogy valami féle kiszolgáltatott helyzetet jelent. Kollektíve nem szeretjük az olyan helyzeteket, ahol felettünk irányítanak bennünket. Nagy pech, mert minden, ami irányíthat bennünket
a tudatunkban fölöttünk van. Ez még a gyermekkori kicsinység élményből
fakad. Nem szeretjük az irányítókat, mert tőlük kell függenünk!
Ebből ered az a mély tudatalatti dac is, amit az élethelyzetek kihoznak belőlünk. Már eleve dühösek vagyunk az életre, mert kiszolgáltatott helyzetbe hozott bennünket gyermekkorban.
Ha én eleve abban a hitben élek, hogy vissza fognak utasítani, hogy az ég sem akarja nekem azt, amit annyira szeretnék, már jó előre felkészítem majd magam erre az élményre, hogy az önbecsülésemen minél kisebb rést üthessen az élet. Nincs mese, attitűdöt kell váltani.


 
 
Itt jön a képbe az alku fogalma.
Az alku az én szótáramban valamiféle megegyezést jelent.
Ehhez kell a rugalmasság.
A wikipédia így ír erről.
A kölcsönös nyereség alku (Mutual Gains Bargaining, MGB) olyan megközelítése az alku tárgyalásnak, amelynek célja hogy minden egyezkedő fél számára előnyös (win-win) kimenetel jöjjön létre. Az alku célja egy fenntartható (azaz tartós) egyezség elérése, mellyel minden résztvevő együtt tud élni és hajlandó támogatni.


 
  
Tisztázzuk a félreértést!
Ami rugalmas, az nem törik el, azon nem esik csorba

Az alku nagyon is szükséges.
Nem feladást jelent, hanem belesimulást, a közös nevező keresését.
Ehhez eleve úgy kell gondolkodnia mindkét félnek, hogy van közös nevező, egy csónak és megoldás is, csak meg kell találni.
Egy alkuban mindkét fél akar valamit, vagy tételezzük fel, hogy akar valamit, van egy szándéka, amit kifejezésre szeretne juttatni.
Egészséges alkuba csak akkor tudunk belemenni, ha a helyén van az önértékelésünk. Ha tudjuk, hogy attól még, mert visszatartjuk egy ideig a saját akaratunkat, nem csorbulunk és nem kell ezen megsértődnünk sem.
A szeretetteljes várakozás közben pedig érdemes azon elgondolkoznunk, hogy mit tudunk mi felajánlani az életnek a vágyott dologért cserébe.
Talán türelmet, kedvességet, becsületességet, jóhiszeműséget, egy kis toleranciát, talán bátorságot, és a legfontosabb, egy kis hála sosem árt.
Mert mindig van miért!

Sas Ági

Kineziológus
Életfeladat tréner
Harmonet numerológus tanácsadó
Társad a változásban...
Indulj el az utadon, a teljesebb életed felé.

Tel: +36 20/540 8422
Írj e-mailt: fenyuttorok@gmail.com
Web: www.sasagi.hu
Amit tudni kell a konzultációról:
http://www.fenyuttorok.hu/egyeni-konzultacio/
TV riport velem:
https://www.youtube.com/watch?v=3ZJMpCQXZME#t=11



 
 
[ 2482 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
x