Levél lányomnak
hirdetés
Címlap / Ezotéria / Levél lányomnak

Levél lányomnak

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-04-11

Kedves Kislányom, nemrég azt kérdezted tőlem: "Apa, egyszerűen nem értem. Egyfelől azt mondják, hogy önálló emberek vagyunk, és felelősek vagyunk mindazért, amit cselekszünk, látunk és hallunk. Másrészt viszont azt hallom: ’Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.’ Ezek így nemcsak, hogy nem passzolnak össze, hanem teljesen ellentmondanak egymásnak! Akkor most hogyan van ez?" 


Rendezvénynaptár
Akkor én sem tudtam a választ. Azt persze értettem, hogy mi az a nyilvánvaló ellentét, amire gondolsz, és azt is megértettem, hogy mindkét állítás igaz, de ezt nem tudtam megfogalmazni.

Mert valóban nehéz válaszolni erre. Sokan beszéltek és írtak már az akaratról, és emiatt nagy zűrzavar is keletkezett. Ha figyelmesen hallgatod vagy olvasod ezeket az értekezéseket, akkor az első, ami feltűnik, hogy állandóan csak az akarat hatásáról beszélnek: hogyan működik az akarat, illetve mi az akarathatás eredménye. Azt viszont egyik sem említi, hogy tulajdonképpen mi is az akarat. Mindezek persze nagyon érdekfeszítőek és aktuálisak lehetnek, azonban nem oldják fel az önállóság, valamint az akarat feladása között feszülő ellentmondást, amit te is említettél. Ezenkívül alig tesznek különbséget az akarat, és a kívánság vagy a vágy között. Emiatt csak fokozódik a zűrzavar, mert ezek valóban különböznek.

Mai hétköznapi nyelvhasználatunkban az „akarni” és a „kívánni” rokon értelmű kifejezések. Például azt szoktuk kérdezni, hogy „Mit akarsz a születésnapodra?” Erre a kérdésre pedig nem spontán cselekvéskitörést várunk, hanem egy kívánság, vagy vágy megfogalmazását. Az akarat és a vágy látszólagos azonossága már régóta gondot okoz, ami például a XVII. századi nagy holland gondolkodó, Spinoza műveiben is megmutatkozik. Úgy vélte, hogy, amit mi többnyire akaratnak mondunk, azt valójában vágynak kellene nevezni. Spinoza szerint nincs is önálló akarat. Számára az akarat az önfenntartási ösztönön alapuló cselekedetek vagy hatások összefoglalásának egyfajta elvont kifejezése. Nézete szerint az intellektus is csupán ötletek halmaza.

  
 
No, de kissé előresiettem. Ahhoz, hogy többet ne keverjük össze a vágy és az akarat fogalmát, az elején kell kezdenem. Ez a kezdet az „alapvető természet megteremtése”, ahogyan azt Jan van Rijckenborgh, Hermész Triszmegisztosz1 Corpus Hermeticumának 12. könyvéhez fűzött magyarázatában nevezi. A 12. Könyv (Hermész Triszmegisztosz kulcsa) 5. szakasza így szól:

„Mert Isten hatóereje az ő akarata, lénye pedig a vágyakozás, hogy minden dolgot létrehozzon.”

Ez a mondat egyébként R. van den Broek és G. Quispel Corpus Hermeticum2 fordításában a következőképpen hangzik:

„Mert bizony az Ő hatása az akarat, és az Ő lénye az akarat, amely a Mindenség.”

Azonban ebben a fordításban is figyelmen kívül hagyták a vágy és az akarat közötti alapvető különbséget.

Sokan közülünk, különösen a „tettek emberei”, nem is ismerik az akarat és a vágy közötti különbséget, vagy legalábbis nem törődnek vele. Amire vágynak, azt azonnal meg is teszik. Az „álmodozók” ellenben már valamelyest ismerik a különbséget. Néha eltöprengenek kivetített vágyaik felett, azonban hiányzik belőlük az indíttatás, hogy vágyaikat közvetlen akarati cselekedetté alakítsák át.

Az akarat és a vágy szorosan összefügg a térrel és az idővel. Mondhatod, hogy az akarat főképp a térrel, míg a vágy az idővel van kapcsolatban. Az akaratból keletkezik a konkrét cselekvés, vagyis valamiféle megragadható (térbeli) valóság. A vágy ellenben egyfajta kivetítés a jövőbe. És amilyen szoros kapcsolatban áll a tér és az idő, úgy szövődik össze az akarat és a vágy is elválaszthatatlanul. Ezt önmagadban is megállapíthatod, aszerint, ahogyan a dolgokat megéled és elnevezed. Önmagunkban is tapasztalunk határokat. Mert bennünk is van egy tér, egy belső tér. Azonnal észrevesszük, hogy ez a bennünk levő tér az akaratunkhoz kötődik, amint átlépi valaki a határainkat. És ekkor bizonyára nem szolidan reagálunk, hogy „Jaj ne, kérlek, én ezt nem szeretném”, hanem éppen, hogy hangosan: „Nem akarom!” Eközben semmiképpen sem valamiféle jövőbeli kivetítésről van szó, hanem nagyon is nyilvánvalóan ott vagyunk a jelenben, a fizikai térben.

Eltelt néhány nap. Korán keltem, olvastam egy kicsit, és most folytatom a neked írt levelemet. Még mindig nem adtam igazi választ a kérdésedre, éppen azért, mert nagyon fontos, hogy jól megértsd az akarat és a vágy közötti különbséget. Mert ebben rejlik a kulcs. A sokat megélt, kiégett emberek világosan megtapasztalták már, hogy e két képesség külön-külön létezik, amikor az említett belső „terük” felemésztődött. Egyikük így beszélt erről: „Szinte egyáltalán nem működött az akaratom, csak egy vágy létezett, egyetlen alapvető vágy. Éreztem, hogy ott van, de nem volt elképzelésem róla. Nem is lehetett, mert nem volt tér, amely a képeknek formát adott volna. Más szavakkal: a vágy képtelen volt világosan és felismerhetően kifejezni magát, vagy gyakran csak jelentős késéssel. Így a körülöttem zajló történésekre nem tudtam megfelelően reagálni: nem voltam elég cselekvőképes.”

Akaratunkat vágyaink és kívánságaink irányítják. A vágyak képeket vetítenek belső terünkbe. Ezek a képek összhangban vannak a tudatunkkal, és érzelmeket hívnak fel. A gondolkodás pedig irányt ad ezeknek a képeknek, utat keres a megvalósításukra, belevési a lélegzőterünkbe, és eközben újra és újra rájuk irányítja a figyelmünket. Ezek a képek így szüntelenül érzelmi-indulati erővel töltődnek fel. Végül ezeknek az ismételt felhívásoknak az ereje felszabadítja az akaratot, amely a belső terünkben létrejött képet átvezeti és megnyilvánítja a külső, fizikai térben.


 

A vágy tehát az (alantas) gondolkodás által kormányozza az akaratot. Az akarat koncentrált gondolaterő! Amikor tehát gondolaterőinkkel látjuk el, vagyis „tápláljuk” kívánságainkat, akkor ezek teljes bizonyossággal növekedésnek indulnak bennünk. Viszont ha nem törődünk velük, akkor semlegesek maradnak és feloszlanak a háttérben.

Aki tanulmányozza önmagát, az különböző vágyakat ismerhet fel. Vannak olyan kívánságok, amelyek tisztán az önérdekből és az önfenntartási ösztönből keletkeznek. Ezek kizárólag arra irányulnak, hogy én-tudatunkat megerősítsék vagy, hogy szórakoztassanak bennünket, még akkor is, ha ez más számlájára történik. És vannak olyan vágyak is, amelyek jót akarnak: nekünk, a környezetünknek vagy embertársainknak. Szeretnénk jobbá tenni a világot, egyfajta Paradicsomot létrehozni, ahol mindenki részesül a boldogságból, egyenlőségből, szeretetből és békéből. A vágyak egész sora mind az általunk ismert természetből keletkezik, ahol minden múlandó, amelyben - paradox módon - minden a saját birtokának megőrzésére törekszik, célját pedig önmagában keresi. Gondolatainkhoz hasonlóan mi magunk is teljesen ebből a természetből származunk, következésképpen akaratunk is ebből a világból ered. Akadálytalanul alkalmazható, hogy különböző kívánságainkat megvalósítsa.

Él bennünk azonban egy másfajta vágy is, amely nem ebből a természetből való, és alapvetően idegen a lényünktől. Ez a vágy az isteni természetből ered, amely nem ismer semmilyen határt, korlátot vagy változó formákat. Ezért aztán ez a másik természet nem is vetít érzékszervekkel felfogható képeket a belső terünkbe. Anélkül tapasztaljuk meg ezt a fajta vágyat, hogy valamilyen kifejezési formát tudnánk adni neki. Ez néha csak valamiféle sóvárgás, máskor pedig csendes, rejtett tudás. Többnyire azonban csak általános nyugtalanság, egy érzés, hogy „kell valami többnek lennie, valami valódinak, ami hiányzik”. Ez a másfajta vágy azonban, nem alkot számunkra felismerhető képet, ezért az akarat is hiányzik, ami megvalósíthatná.

Az egyetlen, amit akaratunkkal tehetünk az, hogy erre a vágyra irányulunk, és helyet készítünk neki magunkban. Ezt a vágyat tehát „akarnunk” is kell. És ez a mi szabad választásunkon múlik! Ebben önállóak vagyunk. Erre semmi sem kényszerít minket, és nem is természeti szükségszerűség, hogy megtegyük. Ennek a vágynak az „akarása” folyamatos figyelmet követel tőlünk, állandó készenlétet, és azt, hogy elengedjük mindazokat a vágyakat, amelyek lekötnek minket, mint földi embereket.

Ha sikerül elcsendesíteni saját vágyainkat és sóvárgásainkat, akkor ebben a belső, érzelmi felindulásoktól mentes térben lehet kimondani azt az igét, hogy „Ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen meg”. Ez az első szakasz. A másodikban pedig megszülethet az új akarat.

Ebben rejlik a szabadság lehetősége. Bizonyos határon belül tehát tiéd a szabad választás, hogy a gondolkodást, és ezzel a tudatot erre a teljesen „másra” irányítsd. És éppen ez a lényedtől idegen vágy, amely oly közel van hozzád, mert a szívedben nyugszik, ez kínálja fel neked a lehetőséget. Olyan új akarat jön létre, amely az eredeti természet alapelveivel összhangban működik. És csak ekkor tudjuk valóban kimondani, hogy „Ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen meg”.

És ez egyáltalán nem ellentmondás. Az önálló, „szabad” akarat lehetővé teszi a választást, és azt, hogy teret szabadítsunk fel az új akarat számára.



1 J. van Rijckenborgh Az Egyiptomi Ős-gnózis, III. Kötet, 1995-ös (magyar) kiadás - Rozekruis Pers, Haarlem, 119. oldal.

2 R. van den Broek és G. Quispel Corpus Hermeticum 1999, Bibliotheca Hermetica, 117. oldal.


Pentagram > 2004-es évfolyam
 


 
 
[ 3426 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot

 
x