Bemagolt spiritualitás
hirdetés
Címlap / Ezotéria / Bemagolt spiritualitás

Lukács Tünde

Bemagolt spiritualitás

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-10-22

Nem tudok elmenni szó nélkül azok mellett a dolgok mellett, amit az utóbbi időben tapasztalok, hallok másoktól, spirituális úton járó ismerőseikről beszélve. Sokat olvasgatok internetes bejegyzéseket, cikkeket, posztokat, hisz én is tanulok, tapasztalok ezekből. Mégis úgy érzem, ez az egész spirituális úton járás átcsapott egy "én spirituális úton járok, tehát különb vagyok mindenkinél" dologba. Illetve abba, hogy néhány könyv elolvasása, és néhány előadás meghallgatása után azt gondoljuk, mindent tudunk.  

 

Rendezvénynaptár
Vannak néhányan, akikkel ha beszélgetek, már tudom előre mi lesz a következő mondat, illetve egy-egy kérdésemre mi lesz a válasz. Mindig pontosan ugyanaz. Mintha könyvből olvasnánk. Ha végignézek ezeknek az embereknek az életén, helyzetén, bizony nem az álmaikat élik. Sajnos bemagolni a pozitív gondolkodást, a fejünkben lévő gondolatok megváltoztatását nem lehet. Ahogyan az iskolában sem megyünk sokra azzal, ha bemagoljuk a tananyagot, de nem értjük a lényegét. Nem csak hogy nem tudjuk hasznosítani a tanultakat az életben, de el is fogjuk felejteni rövid időn belül.
 

Sokat hallok az érzelmek uralásáról, és az érzelemmentességről. Hozzátartozna spirituális fejlettségünkhöz, hogy uraljuk érzelmeinket. Érzelmeink uralása nem egyenlő az érzelemmentességgel. Sajnos nem ugyanazt értjük néhány kifejezés kapcsán. Az érzelmek uralása azt jelenti, hogy ha valaki feldühít bennünket, akkor nem esünk neki és pofozzuk fel az illetőt. Vagy nem hagyjuk elhatalmasodni magunkon a depressziót. De semmiképp nem azt jelenti, hogy nem lehetünk dühösek, nem lehetnek félelmeink, vagy nem haragudhatunk meg valakire. Vagy, hogy nem szerethetünk teljes szívünkből. Ne urald úgy az érzelmeidet, hogy elnyomod. Nem spirituális ember leszel ez által, hanem rövid időn belül beteg ember. Hiszen az elnyomott, eltemetett érzelmek valahol kiutat fognak keresni a testedből. Esetleg majd egy daganat formájában.

A másik gyakori tévhit, hogy a spirituális úton járó emberek úgy gondolják, hogy ők az állítólagos nagyon magas rezgésszintjükkel nem keveredhetnek olyan emberekkel, akik alacsonyabb szinten vannak. Mert azok lehúzzák őket.
Eleve ez a „szintezés”egy olyan jelző, amivel leértékelem a másikat. Az én „szintem” és az ő „szintje. Ugye érzed azt, hogy ez nem éppen egy spirituális úton járó emberre kellene, hogy jellemző legyen? Ha pedig úgy érzed, hogy a többi alacsonyabb szinten lévő ember „lehúz”, ebben az esetben ajánlom, ne tedd ki a lábad az utcára sem, mert tele van nálad alacsonyabb rezgésszinten élő emberekkel. Aki így gondolkodik, annak elárulom, még közel sincs azon a „szinten” ahol gondolja magát. Aki valóban magas „szinten” van, az nem fél alacsony energiájú emberek közé menni. Mert őt nem lehet „lehúzni”.
Másrészről nem oda kell vinni a fényt, ahol eleve fény van. Menj bele a sötétségbe, és oda varázsolj fényt. Ha erre képes vagy, akkor már értesz valamit. Ha nem, akkor még csak az önmagad által hamisan elképzelt magasságokból nézegetsz le a többi szegény halandóra, akikre szánakozva nézel, és nem segítő kezet nyújtasz nekik, hanem gúnyosan nevetsz rajtuk. Hogy ők sosem jutnak el azokba a magasságokba ahol már te leledzel.
A parkban ülő koldus lehet, hogy spirituálisan magasabb szinten van, mint bármelyikünk. Hogy ezt megértsük, ahhoz azonban alázat szükséges.
 

 
 
Leggyakrabban mégis azokkal a spirituális emberekkel találkozunk, akik nagyon spirituálisak, egészen addig, míg meg nem nyomsz rajtuk egy érzékeny pontot. Míg fel nem dühíted őket valamivel. Ők azok, akik addig szeretnek téged, míg egyetértesz velük. Ők hirdetik legjobban a szeressünk mindenkit igéjét, és azt, hogy segítsünk önzetlenül.
Próbáld csak ki. Mondj másfajta véleményt, és utána kérj egy szívességet. Érdekes tapasztalat lesz :)







 
 
[ 3937 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x