A hérosz és az Alvilág
Címlap / Ezotéria / A hérosz és az Alvilág

A hérosz és az Alvilág

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-02-29

2004. szeptember tizenkettedike, hajnal 4 óra. Pár perce ért véget kihallgatásom az irodán, amelynek során az uralom képviselői megállapították, hogy filozófiai nézeteim - ahogyan ők mondották - "veszélyesek a társadalomra" 

 

2004. szeptember tizenkettedike, hajnal 4 óra. Pár perce ért véget kihallgatásom az irodán, amelynek során az uralom képviselői megállapították, hogy filozófiai nézeteim – ahogyan ők mondották – „veszélyesek a társadalomra”, ezért „izgatás alapos gyanújával a jelen időponttal kezdődően őrizetbe vesznek”, fogságomat pedig minden bizonnyal a pinceszinten elhelyezkedő zárkák egyikében fogom eltölteni.

Még ennek megtörténte előtt részletesen kikérdeztek életemről, küldetésemről, tevékenységemről; a jegyzőkönyvet vezető tiszt furcsa félmosollyal gépelte a fogdai elhelyezésemet elrendelő okmány megfelelő rovatába azt, hogy foglalkozásom

„régészet, egyiptológia, filozófia szakos egyetemi hallgató, vallástörténész-mítoszkutató”, az általam ismert idegen nyelvekre rákérdező rubrika kitöltésénél pedig láthatóan kifogtak szegényen a „szanszkrit”, a „hieroglif egyiptomi” és a „démotikus egyiptomi” elnevezései, úgyhogy betűzéssel segítettem rajta. Már túl voltam a megható rítuson, amelynek során mostani életemben először fűzték bilincsbe csuklóimat, átvezetve a karikákon egy, a kutyákéhoz hasonló vékony bőrpórázt, amikor a gépíró tiszt utoljára megkockáztatja a félénk kérdést, ugyan áruljam már el, honnan ismerem e furcsa nyelveket, és különben is, miféle nép beszéli azt az ördöngös elnevezésű szanszkritot. Groteszk jelenet következik, egy majd félórás előadás, amelyet a hivatali székeiket felém fordító, nyomozókból lett alkalmi hallgatóimnak úgy tartok meg, hogy szokásosan heves kézmozdulataimat a különös karkötőkkel együtt kell végeznem; a póráz végét tartó, a kultúrtörténeti eszmefuttatást különösen lelkesen figyelő fogdaőr pedig majdnem elfeledkezik arról, hogy itt az idő a zárkába kísérésemre, hiszen ezek a percek már az őrizeti időtartamból futnak. Szelíden megrántja a pórázt: indulunk. A reám meredő arcokon látszik, hogy szinte sajnálják a „kicsöngetést”. Én is.

(…)

Éjjel felriadok: túl hevesen mozdultam álmomban és az alacsony priccsről félig a betonpadlóra kerültem. Édesanyám kezéért nyúlok, ám az acélajtó résén át szemembe világító zseblámpafény kijózanít. A felismerés, hogy a négy, ismeretlen foglyok obszcén bejegyzéseivel tarkára firkált fal, a súlyos, zöldre mázolt etetőnyílásos ajtó és a fátyolsűrű ráccsal rostélyozott ablak egyaránt elzár tőlem napfényt, esőt, boldogságot és fájdalmat, barátokat és ellenfeleket, kizárja az élet és a társadalom hangjait, a galambok reggeli búgását, a harmat csillogását, a mozgást, a lélegzetet és a lélegzet megállását, igen, még kizárja az elmúlást is, mert a zárka egy állandósult iszonyatba fagyott Jelen, az Itt és Most, Mindig és Soha gyűlöletes, mámorító esszenciája, - tehát a felismerés oly erővel üt homlokon, hogy muszáj felülnöm a priccsen. Percekig bámulok a tapintható éjszakába és ez az éjszaka hangok nélkül suttogja agyamba megnevezhetetlen kérdéseim válaszát; én elfúlva hallgatom a nem szavakból álló tanítást, végül némaság-mesterem elenged, így fejemet a kiszakadt belsejű szivacspárnára hajthatom, azaz, csak hajtanám, ha nem érezném zárkámban a magasabb Erő minden sejtet áramként borzongató megnyilvánulását. Jelenléti érzésem hamarosan égszínkék ruhás, csillagkoronás asszonyalakká sűrűsödik: a priccs szélén ül, lassan-lassan felém fordítja hattyúnyakát, már látom habfehér arcát, életet mosolygó búzamag-szemeit, almapiros ajkait, koszorúba font kenyérillatú haját, már felém nyújtja hívogatóan a karcsú, fényből szőtt ujjakat, amelyeket én a szomjazó szenvedélyével megragadok, kezeink összekulcsolódnak, húsujjak és fényujjak keresik egymást lázasan, végül lassan átkarol, hogy fejemet királynői ruhája redőibe fúrhassam és megnyugodva, mint a gyermek, aludjak immár reggelig.

(…)

Beavatás. A módszer: a tanítvány tudatának kiszakítása a hétköznapi élet megszokott feltételei közül. A cél: a tanítvány, mint „ember” szétzúzása, összetörése, megölése által az immár lélekszárnyain a dolgok valójába hatolni képes „Ember” létreszülése. Az avató tanítómester mindig az „anya” archetípusának képviseletében jár: az óind bráhmanavatásban például a guru rituálisan a lábai közül húzza elő a szellemi értelemben belőle újjászületett, immár avatott brahmacarint.






Cikkünk folytatódik, lapozz!
 
 
[ 2432 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x