Karrier kell? Öltözz előre!
Címlap / Karrier / Karrier kell? Öltözz előre!

Karrier kell? Öltözz előre!

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

A karrierépítés tudatos tevékenység. Ha valaki tudja, hogy mely területen szeretne előbbre lépni, annak tudnia kell néhány trükköt is, hogy elérhesse azt, amire vágyódik. Az előléptetés sokszor olyan apróságokon múlik, amire nem is gondol az, akire már megint nem kerül sor.  

Öltözz előre – nem bánod meg!
Az öltözködés nagyon sokat elárul rólunk. Ha előléptetést akarunk, mindenképpen igényesen kell kialakítanunk a ruhatárunkat. Nézzük meg, hogy öltözködnek feletteseink, és akár öltözzük egy kicsit túl őket, de minimum azt a szintet teljesítsük, amit ők. Az előléptetésnél ugyanis a tudás és szakértelem mellett igen fontos szerepe van annak, hogy nézünk ki. Az öltözködésre szánt pénzt érdemes okosan elkölteni, és egységes külsővel, megfelelő ruhákkal feltűnni minden alkalommal.

Ha az interjún jól öltözöttek vagyunk, és úgy öltözködünk, mintha jobb pozícióra is érettek lennénk, az első benyomás rólunk sokkal jobb képet fog mutatni.

A karrierünket építő öltözködés 5 pontja:

  1. Válasszunk ki egy bizonyos áruházláncot, (stílusában harmonizáló márkacsoportot) amelyben széles a választék, és jó minőségű holmikat árulnak. Széles választék alatt azt értjük, hogy vannak sportosabb, üzleties és elegáns (estélyre való) holmik is náluk. Ezt a stílust kövessük. Sokan azt a politikát követik, hogy nem is vásárolnak más márkát, mert így az egész ruhatáruk egységes jelleget kap. Aki azonban képes arra, hogy stíluson belül maradjon, természetesen nem kell, hogy mereven ragaszkodjon egy márkához. Aki jól választja meg a stílusát, az bátran vásárolhat a szezont záró leértékeléseken, hiszen a középmezőnyben nem előírás, hogy a legújabb divatot kövessük.

     (A felsővezetőknek már TILOS áruházláncok kínálatából öltözni! Számukra a divatházak személyre szabott kínálatát és az egyedileg varratott holmikat javasoljuk! Ma már minden topvezetőnek illendő a protokoll szerint saját stíluskönyvvel rendelkezni, amit egy divattanácsadó, vagy stílus szakértő állít össze. )
    HarmoNet tipp: A legjobb állásajánlatok egy helyen >>>
     
  2. Ne vásároljunk felesleges holmikat! Sok nő ebbe a hibába esik. Színek garmadájával tömi tele a ruhatárát, amik vagy rosszul állnak neki, vagy nem megfelelő a kivágásuk, vagy túl hamar tönkre mennek. Itt is igaz, hogy a kevesebb több. A nőknek is elegendő néhány nagyon jó minőségű kosztüm, uraknak néhány öltöny. A nők a kiegészítőkkel, az urak a nyakkendőkkel-ingekkel tudják változatossá tenni ruhatárukat. 
     
  3. Ne vásároljunk cikis darabokat! A rövid ujjú ing, a bokazokni, a lyukas orrú körömcipő, az átlátszó táska, a műbőr minden formája mindig is ciki volt, ciki lesz és ciki marad, ha jól akarunk öltözködni. Mindenből kerülendő a túl nagy, vagy a túl sok. A klasszikus protokollt követve nem bakizhatunk túl nagyot, ha azonban egyénieskedő stílust akarunk kreálni, fordítva is elsülhet, mint szeretnénk.
    HarmoNet tipp: A 6 legcikibb cucc, amit sose vegyünk! >>
     
  4. Figyeljünk a kiegészítőkre! A táska, a cipő, a notesz, a notebook, (és annak táskája), a tollunk, a telefonunk sugallja azt, hogy a minőségre törekszünk. Válasszunk bőrből készült, tartós darabokat, és még akkor is célszerű legalább kétévente kicserélni a telefonunkat, ha gyűlöljük megtanulni az új készülék menürendszerét. A hölgyeket mindig egy komplett ékszer szettel lepjük meg, kedves Urak, s a hölgyek is ilyet vegyenek maguknak.
     
  5. A színeket jól válogassuk meg! Itt is igaz a mondás, hogy a kevesebb több! Aki tudja, milyen színek állnak jól neki, az sokkal nehezebben vásárol, kevesebbet költ ruhára, de jobban oda tud figyelni arra, hogy mi áll igazán jól neki. Sokan eleve „komplékat” vásárolnak, tehát semmilyen darabot nem vesznek meg önmagában, azzal az elhatározással, hogy majd egyszer kerül mellé egy éppen megfelelő kis top/szoknya. A tapasztalat azt mutatja, hogy a hirtelen felindulásból választott holmik hirtelen felindulásból a szekrényben is maradnak. Érdemes a színkör adott palettáján belül maradni.

A színkör a négy évszak színeit mutatja be - lődd be, melyik típusba tartozol!

A tél típus színei élénkek, hidegek és sötétek. Legjellemzőbb színek: tiszta piros, tiszta kék és zöld, élénk citromsárga. Továbbá a majdnem fehér jeges színek: a világos rózsaszín, halvány lila és a kék. A fekete és a vakító fehér szín egyedül a tél típusnak áll jól.

A nyár típus színei hidegek, telítetlenek és világosak. A nyár típusú nő és férfi legszebb a tört kék és zöld árnyalatú színekben. Fekete helyett szürkét, tiszta fehér helyett pedig tört fehéret kell viselniük. Fontos színek a rózsaszín, a mályva és a bordó.

Az ősz típus színei melegek, tört árnyalatúak és sötétek. Legjellemzőbb színei a meleg sárgák, a rozsdabarna, az olajzöld, a petrolkék. Fekete helyett a mély sötétbarna, fehér helyett a vajszín ajánlott. Jól áll a sötét barackrózsaszín és a narancs piros.

A tavasz típus színei melegek, élénkek és világosak. A tavasz típusnak legjobban állnak a drappok, a világos meleg sárgák, a türkizek és a világos barackos árnyalatok. Fekete helyett tengerészkék, fehér helyett krémszín ajánlott.

A munkahelyi öltözködés alapvető etikettje, hogy az alkalomhoz illő holmikat viseljünk. Az ápolt, tiszta megjelenés mellett fontos, hogy a kiegészítőink is illeszkedjenek a helyhez, alkalomhoz, stílushoz. Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben nem létezik olyan öltözék, amely megfelelne a reggeli üzleti tárgyalásra, a munkaebédre, a délutáni szülői értekezletre és a céges estélyre. Olyan viszont van, ahol könnyen át lehet öltözni, akár az autóban. Erre viszont tudatosan kell készülni.
Állásajánlatokért kattints ide >>

Váraljai Julianna

Képforrás: piqs.de connor212;

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 6726 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x